Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-02-01 / 3. szám
KILÁTÓ 29 A híres ókori hadvezér. Nagy Sándor szoborportréja Biblia úzeum Kanadában A kanadai Brit Columbia fővárosában, Vancouverben, a Szent Columba presbiteriánus egyház egyik épületszárnyában látható ez a nagyszerű intézmény. A telket a gyülekezet ajándékozta lelkésze, az alapító és szervező igazgató, a magyar Metzger W. Frigyes kérésére, az épületet pedig Vancouver városa. A Biblia Múzeum 1984 óta hivatalosan is elismert tagja a Kanadai Múzeumok Szövetségének. Metzger W. Frigyes 1920-ban született német-magyar szülőktől, Budapesten. 1941-ben, miután „Cum Laude” elvégezte a debreceni Református Diakónusképzőt, diakónussá szentelték. Mint ilyen, vallástanító segédlelkészként szolgált Szalkszentmártonban. A háború további évei alatt a Református Egyház Jó Pásztor Missziójának munkásaként tevékenykedett a zsidó mentőakció keretében, amely Éliás József vezetésével közel kétezer üldözött gyermeket és soksok édesanyát rejtegetett sikeresen. 1947-től kezdve - Farkas József és Ungár Aladár mellett - az Evangéliumi Világszövetség magyarországi közösségének egyik titkára lett. E tisztségében ő szervezte a skóciai Stewart Jakab és a kanadai Friesen Margaret evangelizáló összejöveteleit, valamint az Alliance imahetet. Nagy sikerű esti bibliatanfolyamokat is rendezett. 1949-ben vette feleségül Friesen Margaretet, akivel ettől kezdve együtt szolgálta a magyarországi lelki ébredés ügyét. Német származása ürügyén, ugyanebben az esztendőben a kormányzat kiutasította az országból. Ekkor, dr. Soós Gézához és Szigethy Bélához csatlakozva, feleségével együtt a németországi magyar menekültek lelki gondozóinak képzésében vett részt. Marburgban két tanfolyamon több mint negyven presbitert készítettek elő nemzetközi magyar szórványok lelki gondozására. 1950-ben, első gyermeküket várva, hagyták el Németországot, s Kanadába költöztek, ahol a Presbiteri (Református) Egyház A római katakombák ókeresztény bizonyságtétele FOTÓ: VIETORISZ LAJOS ^ü.í ■ i AJ kém* Metzger W. Frigyest az észak-albertai magyar szórványok lelki gondozásával bízta meg, Edmontonban lévő központtal. Háromévi edmontoni szolgálata alatt kiegészítő teológiai tanulmányokat végzett. Ennek alapján egyháza (Presbyterian Church) elfogadta őt lelkésznek. Az edmontoni magyar szórványt missziói egyházzá szervezte, majd hasonló szolgálatot végzett Vancouverben. Gyülekezete az ő szolgálata alatt, mindkét városban templomot is vásárolt. Vancouverben lelkészi állását a City Mission szociális gondozói intézet vezetésével cserélte föl, miközben a Szent Columba egyházat is szolgálta, amely néhány év múltán lelkészévé választotta. Ez az egyház kezdettől fogva megértőén támogatta a Biblia Múzeummal kapcsolatos gyűjtőmunkáját. Az összegyűjtött 1100 tárgy számára azonban szűkösek lettek az adományozott helyiségek. A Brit Columbia Egyetemének Regent College-a ajánlott fel a nemrég épült nagy épületben helyet a Biblia Múzeum számára. A vancouveri Biblia Múzeum kezdetei visszanyúlnak Metzger W. Frigyes budapesti diákéveire, amikor vallástanára ihletése alatt maketteket készítettek Salamon és Heródes templomáról, Ezékiel látomása templomáról, egyiptomi templomokról, bibliai súlyokról és mértékekről. Budapest ostroma során ezek a makettek tönkrementek ugyan, de az egykori bibliakör tagjai összegyűjtötték, összeállították a töredékeket, s azokat a Ráday Kollégiumban megnyílt Biblia Múzeumban helyezték el. Metzger W. Frigyes anyaggyűjtése ma a személyes kapcsolatok révén és 60 országban, mintegy 300 múzeummal való közvetlen levelezése útján folyik. A vancouveri Biblia Múzeum páratlan dokumentációja a bibliai történeteknek, s a gyűjtemény azt is megmutatja, hogy a Biblia milyen meghatározó hatással volt az emberiség egészének történetére. DR. TÓTH KÁLMÁN (ny. ref. lelkész) KANADA