Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)

1990-11-15 / 22. szám

32 A HATÁR TÚLOLDALÁN

A hadak pusztításánál is több szenvedést okozott a moldvai katolikus magyaroknak az, hogy a XVII. század elejétől szinte kizárólag olasz és lengyel papok jártak közöttük, akik nem ismerték és lenézték a magyar nyelvet, semmiféle lelki kapcsolatban nem voltak a híveikkel. A Moldvából a Vatikánba küldött panaszos levelek örökös témája a magyarul beszélő pap hiányán való kesergés. Az 1671-ben a pápához írt szabófalvi panaszos levél szerint: ......az mely misszionárius

barátokat Szentségtek és az Szent Gyülekezet ide küldött, azok erőhatalommal akarnak rajtunk lakni (..) részegesek, asszonember után járók, (..) rút, fertelmes élötet viselnek, mely minden embereknek, de münekünk magyaroknak leg inkább nagy botránkozásunkra vagyon; nem vehetünk tőlük semmi lelkünk üdvösségire való gyümölcsöt...” Még a Moldvát járó, idegen nemzetségből való szófiai püspöknek, Petrus Deodatusnak is megesik a szíve rajtuk, amint az Vatikánba küldött jelentéséből is több helyen kiolvasható. Húsz szomszédságában - írja - „két helyen is találtam 12 katolikus, magyar nemzetiséghez tartozó házat. Ezeknek szegénykéknek nincs papjuk sem, még misét sem láttak, ki tudja, mennyi ideje.” A bosnyák származású Bandinus érsek különösen nagy együttérzéssel ír szerencsétlen helyzetükről. A Moldva északi részén lévő Herlo városáról például a következőket jegyezte föl: „Régen magyarok laktak itt, 500-nál is több házban; most csak öt ház van. (..) Bár csak egy magyar mérföldre van Kuthnartól, mégsem rándult ki