Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-01-15 / 2. szám
58 MÚLTUNK, TÖRTÉNELMÜNK A KOCKÁS BÁRÓ Jó néha visszatérni a régiekhez. Nem megismételni, amit rosszul csináltak, s tanulni abból, amit jól csináltak. Meríteni abból, amit úgy hívunk, hogy honszerelem, de Podmaniczky Frigyes báró (1824-1907) esetében főként Budapest-szerelemről beszélhetünk. Senki sem szerette ezt a várost olyan forró hevülettel, mint ő, senki sem tett érte olyan sokat, mint „a kockás báró". Krúdy Gyula szerint a világvárost Podmaniczky Frigyes „teremtette meg". Azt az utcát, amelyet napjainkban Rudas László utcának hívunk, a Podmaniczky családtól vették el ugyan, de nem P. Frigyestől, hanem nagybátyjától, P. Lászlótól, aki rengeteg telket ajándékozott kedves városának. Bár elvehették volna Podmaniczky Frigyestől is, mert mi eléggé mostoha ország vagyunk, és talán világelsők abban a versenyben, amelynek a régiek elfeledése a célja és az, hogy mennél sűrűbben, mennél mostohább módon változtassuk meg az utcaneveket. Azt a leleményt, hogy Podmaniczky Frigyes „Budapest vőlegénye”, talán az író lánya, Krúdy Zsuzsa találta ki. Itt fekszik asztalomon fellapozva ez a munka is, „Ruffy Péternek őszinte szeretettel, Krúdy Zsuzsa, 1973. jún. hó”. Krúdy Zsuzsa összegyűjtött minden megjelent kis írást, amelyet édesapja a kockás báróról írt, ehhez hozzáillesztette a kiadatlan írásokat is, s így jelent meg végül ez a pompás kis emlékezés. Krúdy Gyula csak „az Andrássy út vőlegényének” nevezte Podmaniczkyt, a trouvaille - „Budapest vőlegénye” - az író kedves lányának a jó leleménye. A kockás bárót különféle nevekkel illette Krúdy meg a régiek, mágnáskisasszonyok, kucséberek, pincérek, miniszterek, egy Tisza Kálmán, egy id. Andrássy Gyula gróf, meg az aszódi nép (Aszódon állt a kastélya, ott volt a birtoka is). Ilyen megnevezésekre lelek régi könyvek, jegyzeteim, eltett írások között: „A legszabadabb elvű mágnás”, „Pepita báró”, „A század gavallérja”, „A XIX. század agglegénye”. De volt ő az utolsó gavallér, meg a császárszakállas férfiú is. És végül „a legutolsó magyar, Lion”. Egyszóval oroszlán. Hogy valójában mi volt, ki volt, azt kerek száz éven át senki sem tudta, mert világfi létére is gondosan rejtekezett, vagyonát szétszórta, mindent Budapestre költött, magánélete titok volt. Csak 1924 után figyelmeztette Supka Géza Krúdy Gyulát, hogy a Nemzeti Múzeum őrzi P. F. vörös bőrbe kötött, szalagokkal átfont hatalmas naplóját, amelyet végül is Krúdy kibonthatott, és Podmaniczky Frigyes báró, aki vagyonát nagyrészt Budapestre költötte BARNAFÖLDI GÁBOR REPRODUKCIÓJA merített belőle, mert a kockás báró, mikor a naplót a múzeumnak adta át, úgy intézkedett, hogy az csak születése utáni száz év múlva hozható nyilvánosságra. Addig ebből csak néhány részlet jelenhetett meg. Eötvös József ezt a szülőföldet különös magyar emberek ősi fészkének nevezte. Lehet persze azt mondani, hogy bolond bárók, különc grófok, de ehhez nyomban hozzá lehetne tenni azt is, hogy Podmaniczky Frigyes négyezerötszáz holdas aszódi birtokát az utolsó holdig Budapest világvárossá fejlesztésére költötte, vagy például az erdélyi Kemény János báró több mint harmincezer holdnyi erdőt „pazarolt el” az egykori kolozsvári kisebbségi magyar színház fenntartására. „Bolond” volt-e Podmaniczky Frigyes báró? Helyezzük górcső alá viseletét, meg a szokásait. Krúdy följegyzi, hogy glasszékesztyűben hajtotta a szénásszekeret. Két színe volt: a rózsaszín meg a fehér. Aszódi kastélyának egyik folyosóján ez a felirat állt: „Minden csak átmenet”. Veres frakkban, fehér pantallóban lovagolt a várbeli Úri utcában. Le akarta seperni a tánchelyről a polonézt, a mazurkát, a vakért, a quadrille-t; a csárdást népszerűsítette a Nemzeti Kaszinóban. Ferenc József-szakálla volt, a szürke keménykalapot szerette, kockás mintájú ruhákban járt, gomblyukában szegfűt hordott, lábán kamáslis cipőt, éjszakáit az aszódi kastély sarokszobáiban töltötte, és ma már alig olvasható regényeket irt. Sokat udvarolt, mindig udvarolt, de nem nősült, mert P. F. független úr akart maradni. „Az Andrássy utat Podmaniczky Frigyes báró építette”, írta Krúdy, ő segítette-siettette az Opera építését is. S mikor még annak a helyén vadvizes mocsár állt és a közelében egy betyárcsárda, Podmaniczky éjjelente
