Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-10-01 / 19. szám
56 IRODALMUNK KINCSESTÁRA KRÚDY GYULA Budai este A címerben kis pelikánok voltak, turbános török fő és mezítelen kard, a viselője pedig Galambos Mária volt, táncosnő, magyar dalénekesnő, huszárnő, csikósnő, aki a külföldi, főként orosz színpadokon meglehetős sikerrel működött, később Budán kis villát vásárolt, és a kapura kifaragtatta a címert, a török fővel és mezítelen karddal. Ekkor Galambos Mária harmincéves volt, a legszebb bundája volt Budán, az ékszerei titokzatos fényűek, míg a szeme tájékán könnyű pókhálót vont valamely körülmény, talán egy boldog-boldogtalan szerelem élménye, vagy egy moszkvai bál éjszakája, midőn a herceg vagy a kereskedő végképpen elhagyta, behódolván egy új csillagnak, aki a művészet egén fölbukkant. Talán nem is volt semmi különösebb eredendője e pókhálónak, hisz erkölcsben, csendben, nyugodalmas vidéki házban éldegélő úriasszonyok is hozzájutnak e pókhálóhoz, amely szemükre rászövődik, holott egyetlenegyszer sem ittak pálinkát gárdatisztekkel. Mária harmincesztendős volt és végtelenül búslakodott a pókháló miatt, amely véleménye szerint sokkal korábban érkezett, mint illett volna. Volt egy barátnője (korántsem olyan gazdag, mint ő), akivel együtt táncolt a moszkvai Paradicsomban, aki ugyancsak Budán telepedett le, s tőle Mária délutánonként kérdezgette:- Mondd, miért öregszem meg idő előtt? Mindig jószívű vallásos, becsületes nő voltam, segítettem a szegényeken, pártfogoltam az árvákat, ha jól ment a dolgom, aranyat dobtam a sarki koldus kezébe, aki Moszkva égésénél is már a sarkon állott... Miért, mondd, Ilona? A barátnő a betegségektől és szegénységtől már réges-régen összeszáradt, csupán fényes kis szeme mozgott szokatlan élénkséggel, különösen, ha előkelő urakat látott kocsizni a Hűvösvölgy felé, alattomosan mosolygott:- Mindennek az oka, hogy nincs kedvesed, akit szeressél.- Pfuj! - kiáltott föl Mária, és tömérdek karperecét megrázta kezén. - Már Moszkvában is azon törted mindig a fejed, hogy szőj szerelmet barátnéid és méltatlan férfiak között. Te javíthatatlan vagy, Ilona. Engem legszívesebben láttál volna a nagydobos karján. Azért nem lett belőled semmi, mert mindenféle ringy-rongy férfival szóba állottál.- Én mindig igazán szerettem - mondta igen büszkén Ilona.- Mit értél vele? Sohasem nyughattál a szívedtől. Mondhatnám ezt durvábban is. Elég volt egy tökfejű férfit látnod, már megőrültél. Érdemes volt? Ilona ócska, divatjamúlt ruhákat viselt. És e ruhákat olyan furcsán tűzögette, varrogatta össze, hogy még régebbinek látszottak, mint amilyenek valójában voltak. Szerette a tarka szoknyát, a mályvaszínű zubbonyt (benne tarka virágok), a nyakába pedig valamely zöld kendőt kötött. Két nagy antik fülbevalójára mit sem adott a zálogos, ugyanezért legkedvesebb emlékének nevezte a fülönfüggőt, férfias gallér és kézelő egészítette ki többnyire toalettjét. Megritkult hajába szívesen tűzött virágot. A két kezét összefonta mellén, és igen komolyan nézett barátnőjére, elszántan beszélt:-Tudom, ti vagytok többségben, hidegszívű, számító teremtések, akiknek egyetlen gondjuk a pénz, az ékszerek, a vagyon, amellyel nyugalomba lehet vonulni. Tudom, hogy elteszitek az aranyakat, amelyeket kaptok az élet folyamán, mert az aranyak szépek, amint ezüsttálban feküsznek a vasszekrény mélyében. Bizonyosan neked is van gyűjteményed szakállas, kakasos, asszonyfejes aranyakból, hisz eleget kaptál életedben. De vannak nagyszerű perzsiai aranypénzek is gyűjteményedben, amelyeket a követség tagjai ajándékoztak a pohár pezsgőhöz. Tudom pontosan, hogy a mogyorónyi gyémánt fülbevalód négyezer forintot ér, a tolláid és csipkéid szintén tekintélyes értéket képviselnek, bár a rongyokra nem sokat adtál életedben. Aztán mégis, ha meghívsz magadhoz vacsorára, a déli maradékot tálalja szobaleányod az asztalra.- Kinek főzessek!? - kiáltott föl némileg indulatosan Galambos Mária. - Én magányos asszony vagyok, vendéget rajtad kívül nem fogadok, talán majd a konyhára fogom elkölteni a pénzemet?! A papirosok mostanában úgyis alacsony kurzuson állanak. Ilona tarka szoknyáját följebb húzta térdén, mintha valamely láthatatlan férfinak óhajtott volna tetszeni. A velencei tükörbe pillantást vetett, és megigazította a szalmavirágot hajában.- Néha éjszaka mégis azt gondolom, hogy sokkal boldogabb vagyok, mint te. Különösen éjszaka, mikor az ágyban fölmelegedem, és a fejem már megtalálta a helyét a párnán, testi fájdalmaim elmúltának, halkan, könnyedén lélegzem, mikor is újra fiatal nő vagyok, és sorban végiggondolok azokon a férfiakon, akiket ismertem, akik egykor engem szerettek. S akiket én szerettem. Egykor nagyon pazarló voltam, igaz, de most annál takarékosabban bánok a dolgokkal, a szívemmel és a férfiaimmal. Egy éjszaka csak egy férfival álmodok. A többieket másnapra, későbbre hagyom, mert az élet hosszú. Ki tudja, meddig kell még élnem? Úgy pedig igazán nem tudnék élni, hogy ne volna többé férfi, akivel éjszakánként gondolatban eljátszadoz-
