Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-10-01 / 19. szám
SZOMSZÉDOLÁS 43 A történészek felelőssége A Bukarestben megjelenő országos hetilapban a kolozsvári történész, Egyed Ákos Nélkülözhetetlen eseménytörténet címmel fejti ki nézeteit a történészek felelősségéről és halaszthatatlan kötelességeiről. De mit is jelent ez a gyakorlatban? Egyebek között a következőket:- Szükség van egy tudományos módszerrel összeállított eseménytörténetre, hiszen a diktatúra a társadalmi tudat mellett éppen az eseményeket, tényeket manipulálta a legerősebben, annyira, hogy még a fogalmakat is kiforgatta eredeti jelentésükből. Az „aranykorinak nevezett évtizedek „történetírását” a diktátor látogatásai, beszédei, pártkongresszusai, a ködösített tények s a tudatos népbutító propaganda jelentette. A cikk szerzője rámutat, hogy miközben a romániai értelmiség nagyobb része mélységesen elítéli a diktatúra többszörösen manipulált elnyomó politikai gyakorlatát, ennek egyes sajátos területeit egészen másként látja a román, illetve a magyar értelmiség.- A magyar közösség a diktatúra örökségének fogja fel például az oktatási intézmények elvételét, kisajátítását a bölcsődétől a tudományegyetemig, valamint anyanyelvének üldözését - írja Egyed Ákos. - A román értelmiség nagy része pedig egyszerűen nem hajlandó ezt tényként elismerni. A kiútkeresést kutatva, Egyed Ákos csak abban látja a zűrzavar feloldásának esélyeit, ha a történészek tudományos módszerekkel rekonstruálják a megtörtént eseményeket, s ezek láncolatából egy tárgyilagosabb értékelés alakulhat ki.- Persze ez egyáltalán nem egyszerű, hiszen a munkát a megbízható források hiánya is akadályozza - vélekedik „A hét” cikkírója. - A nemzetiségellenes intézkedések nagy részét például nem rögzítették írásos dokumentumok. De élnek még a tanúk s az események résztvevői, ezért jól összeállított kérdőívekkel így is rekonstruálni lehetne az elmúlt évtizedek történéseit. Ezeket a kérdőíveket csakis olyan szakemberek állíthatják össze, akik jól ismerik a történeti eseményeket. Az adatgyűjtés, a források feltárása, kiválogatása, a történeti tények rögzítése olyan hatalmas feladat, hogy messze meghaladja a magányos kutatók lehetőségeit. A megoldást csak az jelenthetné, ha erre a célra az Erdélyi Múzeum Egylet keretén belül egy hungarológiai kutatócsoportot vagy intézetet szerveznének. Egyed Ákos példákat sorol fel, milyen módszerekkel dolgozott „az udvari történetírás”, hogyan bizonyította a székelyek, a csángók „nem magyar származását”, a kétezer éves Nagy-Románia létét, a nemzetiségek ellenségképét.- Ennek a történeti ismeretterjesztésnek a társadalmi hatásával számolnunk kell - olvashatjuk. - Ez az irányzat igyekezett a román nemzeti büszkeség felkeltésével hitelt szerezni saját magának, és sikerült a történeti gondolkodás nagy részét befolyásolnia. A következmények éppen napjaink politikai nézeteiben és eseményeiben mutatkoznak meg. Egyed Ákos elismeréssel szól azokról az európai szellemű román kutatókról, akik elvetették a történeti források manipulativ kontraszelekcióját. A cikk szerzője bízik abban, hogy a román történészek között is találhatnak partnereket. S akkor megvalósulhat legalább három nyelven egy olyan eseménytörténet, amely segít tudatosítani a diktatúra társadalom- és nemzetiségellenes intézkedéseit, azok gyakorlati megvalósításának brutális eszközeit és módjait is. A görög katolikusok kálváriája HATODIK' _SIP_ A kárpátaljai magyar irodalom fórumában, a Hatodik Sípban dr. Ortutay Elemér, ungvári görög katolikus pap, arról a kárpátaljai görög katolikus egyházról ír, amelyet a szovjet állami hatóság teljesen likvidált. A helyzet jelenleg is változatlan, bár némi reményt jelent Gorbacsov államelnök találkozása a pápával, és a készülő új vallási törvény. Ortutay Elemér a Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye történetével foglalkozik részletesebben. Az 1640-es években szerveződött egyházmegyét 1711-ben ismerte el a Szentszék teljesen önálló joghatósággal bíró egyházmegyének. Máramaros, Ugocsa, Bereg, Ung, Zemplén területét fogta össze, de joghatósága a magyar Alföldre és a mai Szlovákiában élő görög katolikusokra is kiterjed. Összesen 465 parókiája és öt Szent-Bazil-rendi kolostora volt. Később ebből hasították ki 1818-ban az eperjesi, 1912-ben pedig a hajdúdorogi egyházmegyét. De még így is a görög katolikus egyház volt Kárpátalja legnagyobb vallásfelekezete. 1949. február 17-én számolták fel és tiltották be nyilvános működését. Templomait bezáratták, az egyház papjait az utcára tették. Vég nélkül lehetne sorolni a sztálini önkényuralom barbár és jogtalan határozatait és cselekedeteit, amelyekkel lábbal tiporták az emberi méltóságot és szabadságot. 1990. elején Kárpátalján járt a hajdúdorogi egyházmegye püspöke, dr. Keresztes Szilárd. Útjára az indította, hogy olvasta az újsághírt, miszerint 1989. december 13-án megjelent a szovjet kormány rendelete, amely visszaállította jogaiba Kárpátalja görög katolikus egyházát. Mint a cikkből megtudjuk, Keresztes Szilárd karácsony első napján az ungvári püspöki katedrálisban akarta üdvözölni a vallás híveit és papjait, amire nem kerülhetett sor, mert a templomot nem nyitották ki a számukra. A híveket azonban ez sem riasztotta vissza, mintegy kétezren vettek részt a templom kertjében megtartott téli misén. Kárpátalja főpásztora, Szemedi János püspök, beszédében párhuzamot vont az istállóban született Jézus és a jelenlegi helyzet között. Hiszen ők is csak a szabad ég alatt imádkozhatnak, mert városukban és szülőföldjükön nincs számukra hely. A püspök emlékeztetett arra is, hogy 1949-ben nem volt szabályos, törvényes átadás, semmiféle jegyzőkönyv nem született, mindenkit kitettek az otthonából. Mindazokat a papokat, akik nem ismerték el ezen barbár cselekedetek „jogosságát”, így egyházunk likvidálását és hitüket, esküjüket meg nem tagadták, letartóztatták és 25 évig szibériai kényszermunkára ítélték. 129 ezeknek a papoknak a száma - fejezte be beszédét Szemedi János.
