Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)

1990-10-01 / 19. szám

24 HAZAI KÖRKÉP

megtakarított pénzünkkel beszállt egy étterembe. Hárman társultak ebben a vállalkozásban, de soha egy percig sem értettek egyet. Ketten elegáns éttermet szerettek volna üzemeltetni, egyikük meg gyorsétkezdét. Azon a környéken egyébként csak az utóbbira volt igény. Szó ami szó, túladtunk az éttermen, és persze ráfizettünk. Férjem egy másik üzletbe szállt bele, arra is ráfizetett. Ekkor már a lakásunkat is lefoglalták, ismerősöknél húztuk meg magunkat. Az anyagi gondokkal

A Penn házaspár gödi kertjükben kutyáikkal, az egyik kutyus angol, a másik magyar

Csak egy kicsit vágyom vissza

Szilvásy Ildikó meséli zuglói otthonában:

1974-ben mentünk ki férjemmel és egyetlen kisfiúnkkal az Egyesült Államokba. Kezdetben nem volt túl könnyű az életünk, de aztán csak összeszedtük magunkat, hiszen férjemnek nagyon jó szakmája volt: szerszámkészítő esztergályosként jól el tudott helyezkedni. Nekem inkább volt gondom a munkába állással, mert a védőnői diplomámat nem fogadták el, angolul sem tudtam.

Először egy magyar családnál vigyáztam gyerekekre, aztán később átkerültem egy amerikai családhoz, kicsit jobb fizetésért. Amikor jól megtanultam angolul, felvettek egy gyárba betanított munkásnak, komputereket gyártottunk, nekem forrasztanom kellett. Nem volt nehéz munka, szívesen csináltam. És akkor közbejött egy balszerencse: karamboloztam. Három hétig kórházban feküdtem és fél évig munkaképtelen voltam. Amikor felépültem, a cégem nem vett vissza, átszervezések miatt már nem volt szükség rám. Munkanélküli segélyt kaptam, abból éltem. Ez még nem is lett volna baj, ha a férjem maradt volna a szakmájában, de ő meg - a meggazdagodás reményében -együtt jöttek a családi problémák, viták, veszekedések, s hamarosan elváltunk. Közben itthon idős rokonaim sorra megbetegedtek, hívtak haza, hogy szükségük van rám. Mind gyakrabban jöttem, s egyre hosszabb időt töltöttem itt, mígnem elhatároztam, végleg visszaköltözöm Magyarországra. A lehető „legjobbkor”, mert most 88 éves édesanyám nagybeteg, szinte el sem tudok mellőle mozdulni. Talán ezért is hiányzik az amerikai televízió, hiszen most a tévénézés az egyetlen szórakozásom. A régi könyvek, amelyeket most újra olvasok, csak részben kárpótolnak a tizenhárom csatornáért, amiből Los Angelesben válogathattam. Különben nem vágyom vissza Amerikába. Legfeljebb csak akkor egy kicsit, amikor hétköznapi bevásárlás közben állok, várok a soromra, s közben bosszankodom, hogy már megint folyik a tejeszacskó és nem is kaptam meg mindent, amit szerettem volna.

Ki tud itt közlekedni?

Gödi házuk kertjében Penn Ildikó így mondta el történetét: Most már megmondhatom őszintén, én soha nem tudtam megszokrfí Angliát, az angol mentalitást, pedig több mint három évtizedet töltöttem ott. Egyszóval mindig is foglalkoztatott az a gondolat, hogy vissza kelle„A szépséges kaliforniai kertemet sajnálom" - mondja Teri néni