Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)

1990-09-15 / 18. szám

34 HAZAI KÖRKÉP igazgató pedig azzal érvel, hogy a körképek napjainkban reneszán­szukat élik, s hogy ez az alkotás egyébként sem Feszty Árpád ki­zárólagos keze munkája. Megfes­tésében nem kevesebb, mint hu­szonhét művész vett részt, közöt­tük Mednyánszky László is. Engem egyébként az éppen ta­nulmányi kiránduláson lévő vár­dombi általános iskola egyik kis negyedikese győzött meg: a kör­képet meg kell menteni!- Mikor láthatjuk már a Feszty-körképet? - türelmetlen­kedett a gyerek, alig hogy megér­keztek, a bejárati „üvegsátornál”. Igen, a legmeggyőzőbb érv: az emberek látni akarják a fest­ményt! Pedig sok víz lefolyik még addig a Dunán, sok pénzt kell még addig szerezni, míg a restaurálás befejeződik. A len­gyel Ars Antiqua szakemberei először megtisztítják a képet, majd - kipróbált világszabadal­mukat alkalmazva - hőkezeléssel „ráragasztják” az eredeti „fá­radt” vásznat a műanyaggal meg­erősített vékony, de erős textíliá­ra, s mindezek után függeszthetik csak föl a körcsarnokban, s kez­dik el restaurálni a négyszer ti­zenöt méteres szegmenteket.- De mivel „ecsetközelből” nemigen láthatja a restaurátor az arányokat, az eredeti festményről a húszas években fotózott diapo­­zitíveket vetítik majd a vászonra- magyarázza Trogmayer Ottó.- Nemcsak a körképnek, hanem a költségvetésnek is akadnak hiá­nyai, ezért a Csongrád Megyei Tanács a tavasszal ötmillió forin­tos tőkével alapítványt kezelő nyolctagú kuratórium titkára, Szabó G. László. Az alaptőkét kezelő Mezőbank Részvénytársa­ság további ötmillióval gyarapí­totta az alapítványt. Az Ország­­gyűlés ötvenmilliót szavazott meg 1990-re és újabb ötvenmilli­ót 1991-re, hogy az emlékpark és benne a Feszty-körkép a világki­állításra teljes fényében várja a látogatókat. Először: a hazai adakozók még nem állnak sort az alapítvány pénztára előtt. Nehéz a gazdasági helyzet, az alapítványok is gom­bamódra szaporodnak. Talán ezért. Másodszor: a kuratórium elha­tározta, hogy valamilyen módon- talán egy emléktáblán - meg­örökíti azoknak a nevét, akik az alapítványt és ezzel a Nemzeti Emlékpark ügyét, a Feszty-kör­kép helyreállítását támogatják. Harmadiknak pedig - mivel három a magyar igazság - álljon itt egy kívánság: Bárcsak ne lelne a kuratórium akkora nagy már­ványlapot, amelyre az adakozók neve fölfér! PUSZTASZERE GYŐZEDELMES KEZDET Dr. Szűrös Mátyás, az ópuszta­szeri Nemzeti Emlékpark fejleszté­sével foglalkozó országos emlékbi­zottság elnöke nyilatkozott lapunk munkatársának az emlékpark és a benne elhelyezendő Feszty-körkép jövőjéről:-A művészek és a történészek egyik csoportja tavaly azt javasolta, hogy a Feszty-körképet eredeti he­lyen, a Városligetben állítsuk ki res­taurálása után. Indokuk: a mű a fő­város középpontjában könnyen meg­közelíthető, s ezért sokkal több néző tekinthetné meg. Bizottságunk ezt az indítványt nem csak azért vetette el, s erősítette meg egyhangúan korábbi döntését, mivel az ópusztaszeri Nem­zeti Emlékparkban már elkészült a körképet befogadó csarnok, hanem elsősorban azért, mert A magyarok bejövetelének elhelyezése ott, ahol nemzeti létünk megszületett s az el­ső magyar Országgyűlés összeült, nemcsak eggyel több látványosságot jelent, hanem a történelmi folyama­tosság visszaállítását is jelképezi. Bizottságunk törekvése az, hogy most, a rendszerváltozás folyamatá-Ían, nemzeti újjászületésünk idején ^pusztaszer a szabadon és demok­ratikusan megválasztott Országgyű­lés, az egész magyar nemzet, első­sorban pedig a felnövekvő ifjúság tisztelt emlékhelye legyen.- Hazánkban alig-alig akad ehhez hasonló történelmi emlékhely. És nem a terület nagyságára vagy a lát­nivalók sokaságára gondolok most. A magvar emlékhelyek, emlékművek zömükben szomorú vagy éppen tra­gikus végű eseményekre emlékeztet­nek bennünket. Még az 1848-49-es forradalom és szabadságharc diada­lainak emlékei sem feledtethetik azt, hogy az ügy elbukott. Ezzel szemben Pusztaszer: a győzedelmes kezdet!- Úgy vélem ezt és a történelmi folyamatosság érzékeltetésére való törekvéseinket nemcsak a határaink között élő honfitársaink, hanem a vi­lágban szerteszét szóródott magya­rok is megértik, mi több, azok a kül­földiek is, akik a világkiállításra Magyarországra látogatnak. Éppen ezért szeretnénk, ha maga az emlék­park és benne a Feszty-körkép erre az időre teljes fényében fogadhatná a látogatókat. Mind ez ideig sikerült folyamatosan előteremteni az em­lékpark fejlesztéséhez és fenntartá­sához szükséges összegeket, ha oly­kor-olykor előfordultak is „kimara­dások”. A fenntartásra a jövőben is meglesz a pénz, a körkép restaurálá­sa azonban olyan nagy összeg, mint­egy három és fél millió dollár, hogy ennek felét társadalmi hozzájárulá­sokból tudnánk csak fedezni.-A Csongrád Megyei Tanács ép­pen ezért alapítványt hozott létre az emlékpark fejlesztésére és a Feszty­­körkép restaurálására. Az országos emlékbizottság nevében azzal a ké­réssel fordulok hazánk polgáraihoz és a nagyvilágban élő további ötmil­lió magyarhoz, valamint szervezete­ikhez, hogy lehetőségeikhez mérten járuljanak hozzá a nemes célhoz. Az alapítványt nem csak pénzzel támo­gathatják honfitársaink. Ha egy fes­tőművész képet vagy egy műgyűjtő műtárgyat ajánl föl, a kuratórium azt is köszönettel elfogadja, majd zsűriztetés után áruba bocsátja, hogy hozadékát az alaptőkéhez csa­tolhassa.- Bizonyos vagyok abban - fejezte be nyilatkozatát dr. Szűrös Mátyás-, hogy aki hazalátogat, és elmegy majd az ópusztaszeri Nemze­ti Emlékparkba, meggyőződik róla: jó ügyet támogatott. * A Feszty-körkép Alapítvány számla­száma: MEZŐBANK Rt. 289 98929-564 5600 GARAMI LÁSZLÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom