Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-09-01 / 17. szám
IRODALMUNK KINCSESTÁRA 13 Csornákon Zrínyi második éneke Ültem csolnakomban Habzó vizen, Hallék zúgni darvat Röptébe fenn. Röpülsz, égi vándor, Föld s víz felett, Vajha szállni tudnék Én is veled! Te lásd meg, ó sors, szenvedő hazámat, Vérkönnyel ázva nyög feléd! Mert kánya, kígyó, féreg egyre támad, És marja, rágja kebelét. A méreg ég, és ömlik mély sebére, S ő védtelen küzd, egyedül. Hatalmas! ó légy gyámja, légy vezére, Vagy itt az óra, s végveszélybe dűl! Indúltál keresni Más jobb határt, Langy tavaszt, virítót, S tenyésző nyárt. Én is, hajh, keresnék, Szállván veled, Más boldog határon Hű fedelet! Áldást adék, sok magzatot honodnak, Mellén kiket táplál vala; S másokra vársz, hogy érte vívni fognak? Ön-népe nem lesz védfala? Szív, lélek el van vesztegetve rátok; Szent harcra nyitva várt az út, S ti védfalat körűle nem vonátok; Ő gyáva fajt szült, s érte sírba jut. Lelnék én tanyácskát, És szép eget, Hol telet ne látnék, S búfelleget; Hol teljes reménnyel, Mint szivárvány, Tűnne fel minden nap Más nap után. De szánjad, ó sors, szenvedő hazámat! Te rendelői áldást neki: S a vad csoport, mely rá dühödve támad, Kiket nevelt, ön-gyermeki. Taposd el a fajt, rút szennyét nememnek; S míg hamvokon majd átok űl, Ah tartsd meg őt, a hűv anyát, teremnek Tán jobb fiák, s védvén állják körűi. S ott, hol esti szél leng, Zöld fák közűi, Forrás ömledezne Kunyhóm körűi. Isten hozzád, csolnak, S te vészes part, Hű kegyes nyit ott rám Remegő kart. Törvényem él. Hazád őrcsillagzatja Szülötti bűnein leszáll; Szelíd sugárit többé nem nyugtatja Az ősz apák sírhalminál. És más hon áll a négy folyam partjára. Más szózat és más keblű nép; S szebb arcot ölt e föld kies határa, Hogy kedvre gyűl, ki bájkörébe lép. Ülök csolnakomban Habzó vízen, Hallok zúgni darvat Röptébe fenn; Röpülj, égi vándor, Föld s víz felett, Emléklapra Sorsom, ah, nem adta Szállnom veled! Négy szócskát üzenek, vésd jól kebeledbe, s fiadnak Hagyd örökül, ha kihúnysz: A haza minden előtt.
