Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-01-01 / 1. szám
PÁLYÁZAT IJ Küldjön egy képet és egy történetet! címmel hirdettük meg új pályázatunkat. Célunk az, hogy olvasóink segítségével bemutassuk a történelmi Magyarország területén kívül található magyar vonatkozású emlékeket. Érdeklődéssel várjuk a pályamunkákat 1-2 gépelt oldal terjedelemben. A megjelent írásokért 500,- forint értékű könyvjutalmat küldünk. EGY MAGYAR VONATKOZÁSÚ Helsinki szívében, a Kolmikulma (Háromszög) nevű, parkos kis téren áll egy gerelyvető nőt ábrázoló bronzszobor. Vörösgránit talapzatán nincs semmi felírás, de a bronzlapon, a figyelmes szemlélő a következő bevésett szöveget betűzheti ki: Krausz Ferenc bronzöntő, Budapest, Yrjö Liipola 1928. A szobor mitikus alakot, a Kalevalából ismert Tapio erdőisten lányát, Tellervót ábrázolja. De miért készült Budapesten, és miért magyar vonatkozású egy finn szobrász alkotása? Erre a kérdésre kívánok választ adni ebben az írásban. Yrjö Liipola (1881-1971) finn szobrász 1904-ben politikai okok miatt, hazája elhagyására kényszerült. Csaknem a véletlen sodorta Magyarországra, ahol kisebb-nagyobb megszakításokkal közel harminc évet töltött. Stróbl Alajos tanítványa volt, aki akkor készítette Szent István lovas szobrát. Zala György vezetésével résztvesz a megkésett millenniumi emlékmű lovas szobrainak a megalkotásában. Kallós Ede műtermében már önállóan is dolgozik, s a Vörösmarty-szobor zászlóvivő diákalakjához ő áll modellt. 1908-tól kezdve önálló műterme van, sokat dolgozik, tárlatokon sikert arat. „Magyar-székely favágó” című szobrát maga a császár, Ferenc József vásárolja meg. Nyarait jórészt vidéken tölti. Kedvenc tartózkodási helye az erdélyi Körösfő, ahová egyszer az akkor már világhírű finn festőt, Gallén-Kallelát is elkísérte. Lovas szekéren járja be a Székelyföldet, Szovátán nyaral, majd átszekerezik Gyergyón át Borszékre. Úti élményeiről élvezetesen számol be később emlékirataiban. Közben kitűnően megtanul magyarul, megnősül, a nagy műveltségű pécsi lányt, Foerster Marát veszi feleségül. Magyar feleségével Firenzébe, Berlinbe utazik, majd visszatér Budapestre. Finnország önállósulása után többször hazalátogat szülőföldjére. Mara bámulatos gyorsasággal megtanul finnül, és rövidesen az akkor művészközpont, Tuusula művésztársaságának kedvencévé válik. Egészségi állapota viszont egyre romlik, nem bírja a zord finn éghajlatot, vissza kell költöznie újra Budapestre. Szobrászat mellett Liipola ekkor már műfordítói tevékenységet is folytat, tolmácskodik, s az egyre nagyobb számban Magyarországra érkező finn látogatókat kalauzolja. Egy ideig ő a budapesti finn konzul. Yrjö Liipola 1934-ben tér vissza végleg szülőhazájába. 1956-ban közreadja emlékiratait, Vaellusvuosiltani (Vándoréveim) - címmel. Ebben a remekül megírott könyvben érdekesen mutatja be a kor Magyarországát, Körösfőt, a Székelyföldet, nemcsak művészi, de egyéb vonatkozásban is. Hosszú élete végén még megéri a nevét viselő, szülőfalujában létesült múzeum megnyitását. Szobrai sok finn város utcáit, tereit díszítik. Magyarországon öt szobra őrzi emlékét a Szépművészeti Múzeumban. Tellervo szobrát magyarországi tartózkodásának utolsó szakaszában készítette Liipola. Helsinki városa volt a szobor megrendelője. 1931-ben állították fel arra a helyre, ahol ma is látható. De furcsa módon a város közvéleménye rövidesen átkeresztelte. Diana lett belőle, pedig mint köztudott, ez az antik mitológiabeli istennő íjjal-nyíllal vadászott, nem pedig gerellyel. Az idők folyamán többször is felcsapott sajtóvitahullám sem volt képes visszaszerezni a szobor eredeti Tellervo-nevét. A szomszédságában létesített Diana mozi pedig, úgy látszik, végképpen megpecsételte a köztudatba belerögződött új nevet, olyannyira hogy már a kis háromszögletű teret is Diana parknak kezdték nevezni. Az 1978-ban megjelent Nagy Lexikon két néven említi a szobrot. Még Liipola sem tiltakozott kellő eréllyel e furcsa névcsere ellen. Vajon miért? Erre a kérdésre, az általam áttanulmányozott dokumentumokban nem találtam választ, így hát a továbbiakban a saját elképzelésemre támaszkodhatok. A Kalevalában Tellervo nem vadász, hanem az „állatok őrzője”, „tehenek terelgetője”, más szóval pásztorleány, akinek kezébe - finn felfogás szerint - elég lett volna a pásztorbot. A harcos nő típusa nem egyezett a finn nőideállal. Nem volt rá példakép sem a Kalevalában, sem a finn történelemben. Ezért utasították vissza a fegyveres Tallervót. Nem érezték a magukénak, ezért egy másik mitológiába száműzték. Ez már tipikusan finn szemlélet. Eltolja magától az idegent, aki nem olyan mint ő. Yrjö Liipola új nőszemlélete, miszerint a nő - ha a helyzet rákényszeríti - népét, szeretteit akár fegyverrel is képes megvédeni, így hát nem szülőföldjén, hanem valahol máshol alakult ki, és nem kétséges, hogy magyar hatásra. Bizonyításként elég itt, ha megemlítjük, hogy az Egri csillagokat ő fordította le először finn nyelvre. Koncepciójában magyar hát ez a nemrég hatvanadik évét betöltött Tellervo-szobor, azon túlmenően, hogy Magyarországon készült, és hogy modellje is minden bizonnyal egy magyar nő volt. Kezéből időnként kicsavarja a romboló kedvű erőszak a fegyvert. Legutóbb két évvel ezelőtt láthattuk őt fegyvertelenül. Azóta új gerelyt kovácsoltak neki. BENEDEKNf. DR. SZŐKE AMÁLIA HELSINKI. FINNORSZÁG Tellervo, Tapio lánya
