Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1989-02-17 / 4. szám
1 mények is. A szegedi Móra Ferenc Múzeum rengeteg dokumentummal rendelkezik, és 1985- ben megjelent Lengyel Andrásnak „A szegedi fiatalok dudari falutanulmányozása” című tanulmánya is. (E műből vettem át a riportomba az idézett levélrészleteket.) Egyszerűbb volt a szervezés oroszlánrészét vállaló Pete György helyzete azért is, mert a mai szegedi fiatalokat - a-régiekre emlékezvén - szívesen fogadta a lakosság. A falu vezetőit sem kellett soká győzködnie, talán mert azt remélték: egy ilyen kutatás és a vele járó sajtóvisszhang Dudar felé fordítja a közvélemény rokonszenvét a település és a veszprémi szénbányák között évtizedek óta tartó párviadalban. „Hogy a tíznapos falukutatásban pontosan kik vettek részt, nem tudjuk... Annyi mégis biztos: a tervezett 12 angol kutató helyett csak hat vagy hét érkezett meg Dudarra, a többi lemondta az utat. A német delegáció kisebb volt, s pontosabban is rekonstruálható... A vendéglátók, a magyar résztvevők névsorát nehezebb rekonstruálni. Annyi bizonyos, hogy a falutanulmányozás szervezője, Tömöri Viola végig jelen volt... Végig Dudaron volt a szegedi Fiatalok közül Gáspár Zoltán... és Reitzer Béla... is.” (Lengyel András: a szegedi fiatalok dudari falutanulmányozása.) Pete György:- Szerettük volna az 1937-es tábort utánozni összetételében is, és meghívni rá angol, valamint német kutatókat. Ez azonban nem jött össze. Nem kérdezem, miért. Az okok: a szűkös anyagiak, az idő rövidsége és a rengeteg bürokratikus akadály. De ha angolok és németek ezúttal nem jöttek is, csatlakoztak a „stábhoz” - a Szegedi Egyetemi Műhely Vagy öt éve együtt dolgozó fiatal szakembereihez, művészeihez, az egyetemi és főiskolai hallgatókhoz - csehszlovákiai, jugoszláviai, lengyelországi és szovjetunióbeli fiatal, zömükben magyar nemzetiségű szakemberek, egyetemisták, valamint a dokumentumfilmjeikről neves Gulyás testvérek.- Összesen 30-35 ember dolgozik megszakitásokkal, egymást váltva Dudaron, s akad köztük szakja szerint néprajzos, szociológus, családjogász, statisztikus, gyógypedagógus, nyelvész - sorolja Pete György, amikor közbekérdezem:- És orvos vagy orvostanhallgató? Hiszen Szegeden orvostudományi egyetem is van.- A medikusok nehezen mozdulnak, talán mert leköti őket a klinikai gyakorlat. Pedig szerettük volna őket is bevonni. Azért élek a gyanúperrel, hogy nemcsak a túlterhelés a medikusok részvétlenségének az oka. Ahány egyetem, annyi szomszédvár, láthatatlan falakkal és bástyákkal. Baj lehetett a szervezéssel is. Talán ezért vállalkozott a „kiszállásra” a több mint kétezer JATE-s hallgatóból csupán tíz. A háromnak, akivel összeismerkedtem, a kollégiumi nevelőtanárnő szólt: ha van kedvük, jelentkezhetnek. Rubint Ágnesnek csak az indulás előtti estén említették, hogy a lemondottak helyére beléphet. Nem szakjuk, illetve szakmai érdeklődésük szerint válogatták hát a hallgatókat, ennek ellenére mindegyikük igyekezett legalább „menet közben” szakemberré válni. Gergely Györgyi a néprajzba, Hunya Tünde a szociológiába, Rubint Ágnes a vallási hagyományok gyűjtésébe dolgozta be magát, de segítik az ifjú „önkénteseket” szakemberek is. És bár én szigorúan szakemberpárti vagyok, látva, hogyan dolgoznak ezek a lányok, el kell ismernem: bizonyos esetekben többet ér a lelkes szorgalom, mint az unott hozzáértés. „Minden vendég más parasztcsalád tiszta szobájában kapott szállást.” (Móricz Virág: Angol és német falukutatók a Bakonyban.) „Az egyik csoport geológiával és földrajzzal, a második a családi élettel, végül a harmadik csoport a népesedési statisztikával, a ki- és bevándorlás kérdésével foglalkozott.” (Oláh Lilian: Mit látott Farquharson Sándor, a londoni Szociológiai Intézet igazgatója a bakonyi magyar faluban?) Pete György:- Akárcsak annak idején Tömöri Violáéknak, nekünk is sikerült magánházaknál megszállnunk. így, együtt élve lehet az életmódot igazán alaposan tanulmányozni. Amikor sorra kérdem a lányokat, hogy a három-négyszeri „kiszállás” során mi volt a legérdekesebb élményük, sztorik helyett emberi találkozásokról beszélnek.- Eddig tizenhárom házban voltam interjúvolni - mondja Gergely Györgyi -, és egytől egyig mind hallatlanul izgalmas volt. Pedig nekem igazán nem újság a falu. Békésben, a román határ közelében, egy picinyke községben, Lökösházán lakom. De olyannal, mint Juli néni, azaz Tokos Sándorné, még alig találkoztam. Nyolcvan körül jár, szellemileg és fizikailag teljesen friss, nyílt, tréfás kedvű, és engem szóhoz sem hagyott jutni, pedig én sem vagyok kevés beszédű. Hunya Tünde valóságos mérleget készít:- Ha ebből az egészből csak az itt szerzett rengeteg ismeret és élmény maradna meg bennem, és az, hogy megtanultam az emberekkel kapcsolatot teremteni, akkor is elmondhatnám: jóval gazdagabb lettem. A nagy beszélgetésben eltűnt Gergely Györgyi. Bizonyára elindult tizennegyedik interjúja után. De mivel róla még nem készítettem fotót, Hunya Tünde megy megkeresni. Elsőnek egy Kossuth utcai „gyanús” portára kopogtat be, mi meg csak várjuk, várjuk, már csaknem gyökeret ereszt a lábunk, mire ismét feltűnik a kapuban.- Nem eresztettek! Meg kellett vámom, hogy kisüljön a rétes - mentegetődzik (vagy büszkélkedik inkább?), és oldaltáskájából forrón párázó tésztát varázsol elő. - Kóstoljátok meg ti is, a há-7iqlz Wi mik „A 4300 holdas határból 1400 ,a grófé1 és a szomszéd határból is átnyúlik az ,uraságnak1 még 150 holdja. 80 családnak nem jutott föld, 352 birtok közül 50 kisebb az egy holdnál és 157 az öt holdnál. Áz öt hold pedig paraszti igényekkel is sovány kenyeret ad... Á szegény ember pedig úgy segít magán, ahogy tud. Leginkább más igájával járja a bakonyi vidéket és seprűvel, mésszel, vagy almával kofálkodik, filléres jutalékra, keserves kockázattal.” (Rovó [Reitzer] Béla: Híradás Dudarról.) Zsófi néni, Földesi Kálmánné János evangéliumát idézi:- Én vagyok a világ világossága... Emlékszem, 1947-ben ez volt az ige, amikor... Rubint Ágnes szorgosan jegyezget, és a nagy munka közepette pillantásra sem érdemesíti az asztalra készített házikolbászt és füstölt szalonnát, pedig igen ínycsiklandó az illatuk. Özvegy Kiss Lászlóné arról mesél Hunya Tündének, hogyan éltek és dolgoztak az ötvenes években a csirkenevelőben:- Ha nem volt piros betűs ünnep, mi akkor is csak megünnepeltük március tizenötödikét. Volt egy kis kulipintyónk, készítettünk az ajtajára háromszínű pántlikát, gyűlést is tartottunk a fürdőben, elénekeltük az „Isten, áldd meg a magyart”... Ha a rég- vagy közelmúltról szólnak is a Zsófi, Róza vagy Kató nénik, az adatgyűjtők minduntalan beleütköznek a mába. Amit látni: eltűnt a szegénység. A porták többsége kifejezetten jómódról árulkodik. ABC-áruház, vasút, posta, vízvezeték, gyógyszertár, bővülő iskola, művelődési ház, régi tanítólakásokból kialakított kiállítási terem - ezekkel gazdagodott a falu fél évszázad alatt. Es rengeteg munkahellyel. Már nem a dudariak járnak el innen munkaalkalmat keresve, hanem a széles környékről ide járnak be dolgozni. A hatvanas években mégis jelentős volt az elvándorlás. Az ok: a bánya 1958-tól a falu házai alól fejtette már ki a szenet; tömegével káro sodtak, dőltek össze a házak, tilos volt az építkezés, s ha a tilalmat feloldották is, a bizalmatlanság máig sem enyészett el, sőt éppen napjainkban, a külszíni fejtés robbantásai okozta károk miatt, még erősödött is. Pete György idézi Tömöri Violát, aki egyik írásában azt jósolta, hogy áldás lesz majd a falunak a bánya:- Hát mi megnéztük, mekkora ez az áldás! Gondolom, enyhülne a szavak éle, ha a mai csapat is látta volna azt, amit ötven éve Tömöri Violáék tapasztaltak. Persze azok, akik összeomlani készülő házuk ügyében bíróságra futkosnak, nemigen vigasztalhatok azzal, hogy eleik sokkal súlyosabb gondok közepette tengődtek. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a régi szokások egy része tovább él. így például a kalákázás. Könnyebb a fészekrakás vagy a sérült porták helyreállítása, ha a fél falu segít benne. Akad olyan hagyomány is, amely megmaradt, de csak látszólag, mert tartalma alaposan módosult. Hunya Tünde példaként a baráti kapcsolatokat említi.- Akadnak, persze, még igazi barátságok, de egyre többen belekényszerülnek abba, amit itt „szocialista barátságként” emlegetnek. Érdekközösségek alakulnak, kéz kezet mos ügyletek folynak, és nagy a barátság, az összetartás, amíg valamelyikük le nem bukik. Akkor aztán vége a barátságnak, a bajban senki sem áll ki a másikért, mint az igazi barátok teszik.- Ez tény, vagy csak előfeltételezés? - kérdem.- Egyelőre csak előfeltételezés. Vagy tapasztalat, bár csupán halvány nyomokban. De hogy kiderítsem, így van-e vagy sem, arra van még időm. Ez lesz a továbbiakban a munkám egy része. A mai szegedi fiatalok dudari „kiszállása” ezek szerint még nem ért véget. GARAMI LÁSZLÓ \ 15
