Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)

1989-11-15 / 22. szám

KILÁTÓ IS

&

New York államban, Buffalo városától úgy másfél órányi autóútra fekszik Fillmore falu, annak határában pedig egy fenyvesektől, tisztásoktól, szépfüvű mezőktől ékes 106 holdas birodalom. Nem fehér lóért, de kemény dollárokért szerezte meg népének e földet négy cserkészvezető: dr. Gerencsér István, Bodnár Gábor, dr. Némethy György és Kővári Lajos. A Sík Sándor Cserkészparkba huszonhatodik nyara érkeznek táborozok a világ minden tájáról; gyermekek, ifjak és ifjú szívű felnőttek.

„Túr, Szamos... persze, a Kraszna... A felvidék éghajlata? Már hogy lenne óceáni?! A hegyek miatt van hűvösebb... rozsot, burgonyát meg zabot termesztenek ... Rábaköz, Szigetköz, Csallóköz... Ha a népmesét húzom, sírni fogok örömömben ... Kik viselnek süveget, kik kalapot, sapkát?... Pendely, párta, főkötő, ingváll, szűr, guba, suba... Az acélos búzának semmi köze a vashoz! ...Mit húztál, északnyugatot? Jaj de szerencsés vagy!” - Utolsó pillantások a jegyzetekbe, ideges lapozgatás előre-hátra, sóhajok, fohászok, kacarászás és gyöngyöző homlokok - vizsgahangulat. Fillmore polgárai - a reggeli istentiszteletről jövet be-be térnek a motel kávézójába - érteden szemeket meresztenek a vizsgahelyiséggé előlépett ebédlő előtt föl s alá járkálva biflázó, jegyzetei között törökülésben kuporgó, tincseivel játszó, vagy ceruzája végét harapdáló társaságra. Magam sem értem egészen, miért keresik ezek a tizenöt-húszéves fiatalok az efféle iskolai izgalmakat, mikor azok pár nap múlva hívatlanul-keresetlenül is rájuk köszöntenek. Tételhúzás, húszpercnyi gondolkodási idő - aztán... nincs mese, a vizsgabizottság eldönti, hogy az írásbeli után hogyan megy szóban a magyarságismeret.

A bizottság elnöke Bárdos Tamás, a buffalói egyetem biokémia professzora, a legendás színidirektor, Bárdos Artúr fia, mellette Kölley György főtisztelendő úr Nyugat-Németországból, tanárházaspár, Jankura Ákos és felesége, cserkészparancsnokok a kanadai Hamiltonból, Papp Gyula, a New Brunswick-i magyar iskola igazgatója, aki 1960-tól fogva minden vezetőképző táborozáson részt vesz (mesélik róla, hogy egy alkalommal egy súlyos műtétje után, ágyban fekve tanította a gyerekeket cserkészetre és magyar irodalomra), Harkay Péter igazságügy-minisztériumi fordító, New York-i születésű, harmincas fiatalember, több mint tíz éve a város magyar cserkészparancsnoka és az ugyancsak Amerikában felnőtt Kun-Szabó István középiskolai történelem-természetismeret tanár East Brunswickból.

A jegyek különbözők, az osztályozás szigorú. Kevés a kitűnő - Tompa Júlia (New Brunswick), Bata Piroska (Hamilton) -, amint Kun-Szabó István súgja felém egy percnyi szünetben két vizsgázó között, a követelmények csak növekednek, hiszen ezekre a fiatalokra gyerekek lesznek bízva, a jövő amerikai magyarjai. A korábban hétnapos tisztképző tá-A cserkészház bejárata New Brunswickban (New Jersey)

bort tíznaposra emelték, a vizsgákon több a tétel, mivel imponáló tudása kell, hogy legyen annak, aki az üzleti életben is hasznosítható tárgyak, avagy a computertechnika mellett képes mai amerikai fiúkkal, leányokkal megszerettetni a földrajzot, irodalmat, történelmet - ami pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki magyar cserkész legyen Amerikában. Mert a magyarság megtartása, tudatos vállalása különbözteti meg a nyugati magyar cserkészetet a befogadó ország cserkészetétől, ez tartja össze évtizedek óta, s ad a mozgalomnak az összmagyarságra kisugárzó erőt.

Tisztportré

Katonás termet, fegyelmezett, katonás az arc is. Magyar nyelvtudását nem jutott eszembe minősíteni - lásd: milyen jól beszél magyarul... -, pedig Kun-Szabc István éppenhogy csak megszületett 1945-ben, menekülés közben Pozsonyban. Apja orvos volt, édesanyja - ma is jó egészségben - nyugalmazott ápolónő. Tizenhárom éves Csilla lánya és tizenöt éves István fia - ez idén legjobbként kitüntetett a fiú őrsvezetőképzősök között - ugyancsak lelkes cserkészek.-Tizenegy évig éltünk Németországban. Az iskolában franciául tanultam - a francia övezetben éltünk -, az utcán, a gyerekektől németül, szüleimtől, cserkésztanáraimtól magyarul. Még Németországban, 1956. augusztus 8-án avatott fel cserkésszé Kisbarnaki Farkas Ferenc - meséli. - Számomra a cserkészkedés olyan élményeket nyújtott már kora ifjúságomban, amit semmiféle más társadalmi tevékenységben nem találtam meg: akadályverseny, portyázások, a természetközelség, a kihívóan rideg életforma, ami ránk kényszerítette az önállóságot. És mindenekelőtt a testvériség, a közös gyökerek keresése töltött és tölt el újból és újból egy hasonlíthatatlan érzéssel, ha cserkésztáborban vagyok.

Nem sokkal cserkésszé avatásom után jöttünk szüleimmel Amerikába, New Jersey államba, és természetes volt, hogy amikor 1959 őszén New Brunswickban -