Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1989-10-01 / 21. szám
32 BESZÉLŐ HÁZAK, BESZÉLŐ TÁJAK Életem legkínosabb napja Sáncmunkára ítélt rabok aligha végeztek valaha kínosabb munkát, mint mi teljesítettünk egy ízben. Fát kellett a városból a tanyára szállítanunk, s ez zsákokba volt rakva. Nem kaptunk kocsit, melyre felhányhattuk volna. A ceglédi Újváros szélén, a Körösi úton lakik egy ismerős polgártárs, ettől kértünk egy targoncát kölcsön, úgy gondolván, könynyebb lesz azon a fát hazatolni, mint a vállon cipelni. Amint a targoncát megraktam, nekem mindjárt nem tetszett, hogy ízeiben, eresztékeiben ingott, jobbra-balra hajlott, s már ott akartam hagyni, de feleségem biztatott, s azzal fokozta biztatását, hogy szégyen volna ránk nézve, ha annyit sem bírnánk el. Nem akartam a feleségemnél gyarlóbbnak látszani, pedig az igazat megvallva, gyarlóbb valék, de azért megindultunk a rossz szerszámmal. Hazulról nyugodt erővel jővén, az üres targoncát még csak unszoltam előre, azonban látván feleségem, miként kínlódom vele, ő vette át, de csakhamar neki is meg kellett arról győződnie, hogy azon fát fuvarozni nem irigylendő munka leend, de azért csak haladtunk beljebb-beljebb a városba, végre célunkhoz érve fölrakodtunk reá. Befelé az üres targoncával még csak ment, nem mondhatom ki hazugság nélkül, hogy nem boldogultunk, hanem csak elkínlódtunk, de megrakodva kifelé, az volt csak az elviselhetetlen munka! Próbálgattuk, majd én, majd feleségem; egy-egy kis távolságra haladtunk, nyugodtunk, aztán ismét próbáltuk. Majd azt mondtam feleségemnek, várjon, majd én valakit fölhajhászok, ki hazatolja; de senkit sem találtam; tehát ismét haladtunk, amint erőm engedte. Már azon tanakodtunk, hogy a fát valamely udvarra be kell állítanunk, eközben váratlanul érkezett meg házigazdánk egyik dohányosa, ki a bajból kimentett. Vén ember vagyok, sok mindenfélét próbáltam, végeztem, de olyat soha, mely rám nézve kínosabb lett volna, mint ez. Táncsics Mihály Önéletrajz Geográfia szerint a Szilágyságból jöttem a régi Partiumból, tehát se nem Erdélyből, se nem Magyarországból. Családilag szintén se fentről, se lentről, küszködő nemzetes kisúri famíliából, mely ezer éven át csak éppen hogy élt. Valamikor, régi írások szerint jeles és gazdag família voltunk, de már a XV. században hétszilvafások. Egy sok lóerejű gőg a lelkűnkben jelzi ma már csupán azt, hogy több ügyességgel ma mi is dinasztiák lehetnénk. Anyai részről csupa pap, diákos, poétás ember az ősöm, a protestantizmus óta kálvinisták. Anyai nagyapám pap volt abban a faluban, ahol születtem, Érmindszenten, az apám a belső Szilágyságból került ide az anyámhoz. Bolond érzékenységet, hamar jelentkezőt hoztam magammal, hamar értettem, szerettem és szenvedtem. Gyerekkoromban a mesék igéztek meg, a verseket nem kedveltem, s a zsoltárokat könyv nélkül nehezen tanultam meg. De azért verset már írtam akkor, amikor még a nagybetűket nem ismertem: Lajos öcsém egy sárbaeséséről rövid, de pompás gúnyú balladát. Ez itt a falu, az én falum, Innen jöttem és ide térek. Mindszentnek hívják hasztalan, Mert minden gonosz rajta van, S itt, jaj, átkos, fojtó az élet. Ady Endre
