Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1989-10-01 / 21. szám
PÁLYÁZAT 13 kOldjOnegv^ éseG/története ' Küldjön egy képet és egy történetet! címmel hirdettük meg új pályázatunkat. Célunk az, hogy olvasóink segítségével bemutassuk a történelmi Magyarország területén kívül található magyar vonatkozású emlékeket. Érdeklődéssel várjuk a pályamunkákat 1-2 gépelt oldal terjedelemben. A megjelent írásokért 500,- forint értékű könyvjutalmat küldünk. Egy ismeretlen emlékmű (avagy a bürokrácia diadala) Argentína függetlenségének 100. évfordulójáról az országban élő különböző nemzetiségek érdekes módon emlékeztek meg. Hallgatólagos megállapodással minden jelentősebb kolónia valamiféle emlékművet állított fel a főváros különböző pontjain, melyek legnagyobbrészt ma is állnak. Az angolok egy óriási óratornyot, a németek egy díszkutat, az akkor még osztrák-magyarnak nevezett soknemzetiségű kolónia igen érdekes és értékes meteorológiai állomást állított fel a város központjában. Már két évvel előbb, 1909-ben megalakult egy emlékbizottság, melynek tagjai az akkor még Rio de Janeiróban székelő osztrák-magyar követ, a Buenos Aires-i konzul, bizonyos Szentirmay Béla, Mihainovics Miklós horvát származású hajózási vállalkozó és a kolónia más fontosabb személyiségei voltak, akik között alig találunk magyar hangzású névvel rendelkezőket. A nyolc méter magas gránitoszlop alapanyagát Magyarországról hozták, az értékes meteorológiai műszereket Bécsből, magát az oszlopot egy itt élő magyar építész, Markovich József tervezte. A nyolcszögletű oszlop tetején 9 precíziós óra volt elhelyezve, melyek London, Párizs, Berlin, Bécs, Róma, Tokio, New York és Madrid zónaidejét mutatták, míg a helyi időt egy napóra jelezte. Az oszlop díszes, bronzkoszorús felirata ma is jól olvasható: Az Osztrák-Magyar Kolónia a százéves argentin nemzetnek. Az eredeti terv szerint az oszlopra a világ legnagyobb természettudósainak a nevét is fel akarták vésni, ez azonban soha nem történt meg. Az emlékmű ünnepélyes felavatása 1910. november 7- én volt, melyen részt vett az akkori udvariassági látogatásra Buenos Airesbe érkező Kaiser Karl IV hadihajó legénysége is. A zenét - mint a ma is meglévő nagyon precíz dokumentáció mutatja - a 4. számú Hoch und Deutschmeisterregiment zenekara szolgáltatta. Az argen-A meteorológiai oszlop 1911-ben ... és ma mint emlékmű tin hadügyminiszter az osztrák-magyar követségnek igen meleg hangú levélben köszönte meg a katonák fegyelmezett felvonulását a jubileumi ünnepségeken. Az oszlop költségeit 65 000 (akkori) aranykoronára becsülték, ami az osztrák-magyar kolónia közadakozásából be is folyt, de valójában csak 45 000 koronába került, minthogy a tervező Markovich József „ad honorem” végezte igen szép és értékes munkáját. Az emlékmű bürokratikus rémregénye csak 1955-ben kezdődött, amikor egy argentin polgár levélben fordult az Emlékművek Felügyelőségéhez, melyben éles hangon reklamálta, hogy hová lettek az értékes műszerek, melyeknek akkor már nyoma sem volt az oszlopon. Ebben az ügyben megindult a bürokratikus gépezet és közel 100 (!) levél körözött a különböző hivatalok között, beleértve a Hadügyminisztériumot, a Meteorológiai Intézetet, sőt a gázgyárat is, mert pár évig az emlékmű ott volt felállítva. Az osztrák követség még abban az évben a régi monarchia precíz bürokráciáját is megszégyenítő pontossággal elküldte az argentin külügyminisztériumnak mindazokat a diplomáciai iratokat, melyek még megvoltak a régi monarchia archívumaiban. A több tucatnyi (!) fénymásolatot le is fordították és kibővítették az ügyben részt vevő egykori diplomaták teljes életrajzával, melyből az is kiderül, hogy Szentirmay konzul, aki nyilvánvalóan magyar volt, 1920-ban az akkor már különálló Magyarország diplomáciai testületébe lépett át. A több mint ötven levél, mely a különböző argentin hivatalok között megfordult, végül csak arra volt jó, hogy az Emlékművek Felügyelősége a negyven évvel később lefolytatott vizsgálatok alapján megállapította, hogy a műszerek már 1914-ben sem voltak a helyükön, és „jelenleg megállapíthatatlan, hogy hol találhatók”. A második felvonásban ugyancsak kb. 50 levél tanúskodik arról, hogy a különböző hivatalok, gyárak, üzemek és hatóságok miért nem vállalták a műszerek újra való elkészítését vagy beszerzését. Végül az ügyet anyagi fedezet hiányában „ad acta” tették. Befejezés: Egy aktív bürokrata végül is megmozgatta a szegénynek éppen nem mondható Buenos Aires városi tanácsát, mely 1964-ben (Decreto Municipal 63-63/964) 205 194 pesót utalt ki a műszerek újabb beszerzésére. Hogy a pénzzel mi történt, az nem derül ki, mert a műszerek soha vissza nem kerültek az oszlopra, viszont egy másik dekrétum 1975-ben elrendelte, hogy a tervező Markovich József nevét réztáblán meg kell örökíteni az emlékművön. így került a ma is látható kis réztábla az oszlopra, melyen Markovich József mérnök neve után csupán az van feltüntetve, hogy „magyar”. A magyar gránit egyébként ma is kifogástalan állapotban dacol a nedves argentin klímával, semmiféle rongálásnak nincs nyoma az oszlopon, eltekintve a műszerek hiányától, talán azért, mert jelenleg egy igen csendes helyen, a botanikus kertben van elhelyezve. Ez az első és mind a mai napig egyetlen magyar vonatkozású emlékmű Buenos Airesben. l. kurucz Buenos Aires, Argentína
