Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)

1989-10-15 / 20. szám

56 ÉDES ANYANYELVŰNK HIRDETÉS Somlai bor és csurgai Madonna Hová való, aki Csurgón lakik? - kérdezte tőlem valaki egy nyelvművelő előadás után. Csurgói vagy csurgai? Merthogy éppen erről vitázik a barátjával. De határozott, egyértelmű választ vár: ez jó, az rossz! Nos, azzal kezdtem, hogy én csurgói-1 mondok és írok, nem csurgai-1. S a nemrég elhunyt híres szob­rász, a Fehérvárcsurgóról való Tóth Imre, Amerigo Tot is Csurgói Madonnának nevezte egyik szobrát, nem csurgai-nak. De azért nem ilyen egyszerű a do­log. Nem a jó és a rossz áll itt egymással szemben. Mert hiszen sok -ó, -ö végű névszónk utolsó ma­gánhangzója változik meg a-ra és e-re, az -i képző, az -i többesjel vagy a harmadik személyű birtokos személyjel előtt. Nem mondjuk, hogy erdői vadak, mezői virágok. S az ajtaja, teteje is természetes és megszokott forma. Más esetben él a változatlan és a változott tő is a nyelvhasználatban: hintája és hintája, bimbója és bimbaja, csikója és csikaja, disz­nója és disznaja, szőlője és szőleje stb. Kétségtelen, hogy a bimbaja, csikaja, vesszeje, szőleje az elhalóban levő, régies, ünnepélyes vagy tájnyelvi formák. A régi nyelvben sokkal gyakorib­bak voltak, mint manapság. A helység kalapácsá­ban, Petőfi elbeszélő költeményében a széles tenye­rű Fejenagy például azt kérdezi a szemérmetes Er­­zsóktól: Mondd meg nekem azt: A hűtlenségnek fekete posztaja / Vagy az ártatlanságnak / Patyo­latlepedője takarja-e lelked? De hogy régen a csurgai forma természetes és ál­talános volt, azt mutatják a családnevek, amelyek megőrizték a régi ejtést. A mostani telefonkönyv­ben vagy két tucat Csurgai van, Csurgói csak egyet­len egy, de valószínű, hogy ez újabban felvett név. Hasonló módon többségben vannak a Makóról származott Makai-ak, a Kálló-ból való Kállai-ak, a Brassó-ból való Brassai-ak is. Persze az aprópecse­nye már nem brassai, hanem brassói. Megnyugtattam a vitázó feleket? Őszintén szól­va: nem nagyon. Sőt úgy láttam, mind a ketten elé­­gedtelenek voltak. Mert azt várták, hogy a döntés így szól: ennek igaza van, az pedig téved. Ez jól be­szél, amaz rosszul. Ez megnyerte, amaz elvesztette a fogadást. S ehelyett nyelvtörténeti és stilisztikai magyarázatot kapnak, meg azt, hogy az egyik véle­ményt is támogatják adatok, a másikat is: az egyik­nek ilyen, a másiknak olyan szempontból van iga­za. Régen az volt a helyzet, ma inkább ez a szokás járja. De hát ilyen a nyelv, néha bizony nem lehet katonás válaszokat adni a kérdésekre, ha az igazsá­got akarjuk megközelíteni. LŐRINCZE LAJOS VÉGTISZTESSÉG 1989. június 16. Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maiéter Pál, Szilágyi József és sorstársaiknak búcsúztatását, a vég­tisztesség minden mozzanatát-a Hő­sök terén és a 301-es parcellánál el­mondott valamennyi búcsúbeszédet, a különböző felekezetek ökumenikus imáit és a temetési szertartás befeje­zését - tartalmazó történelmi doku­mentum négy hangkazettán, 270 perc­ben. A négy kazetta ára összesen: US $ 18.00 + postaköltség Megrendelhető a KULTÚRA Külke­reskedelmi Vállalatnál (H-1389 Buda­pest 62, Postafiók 149) FIZESSEN ELŐ A MAGYAR HÍREKRE! MEGLÁTJA, MEGÉRI!

Next

/
Oldalképek
Tartalom