Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1989-10-15 / 20. szám
38 SAJTÓTÜKÖR Moszkvába a magyar nagykövetségnek, hogy tegyen lépéseket a hazaszállítás ügyében. Ezt, mint az aláírásból kiderül, 25-én meg is kapták. 27-én reggelig vártuk Barguzinban a magyar szervek intézkedését, tudomásom szerint akkor a szovjet kormány különbizottsága már öszszeállt, és kész volt az engedélyt megadni, csak arra vártak, hogy a követség vagy a külügyminisztérium hivatalos kéréssel forduljon hozzájuk. E szervek tétovázása folytán aztán ez a bizottság is elkezdett gyanakodni, és további feltételekhez kötötte az esetleges engedély kiadását. A hamis tanúk leleplezése Vs TŰKOR A kulturális hetilapban a Petőfi-téma régi kutatója, Fekete Sándor írt cikket. Ha Tivanyenkóék (a mostani kutatás előkészítésében közreműködő szovjet szakértő - a szerk.) még az orosz katonai iratokat sem tudják vagy nem akarják helyesen olvasni, nem remélhető, hogy épp magyarul működjék jobban szövegértelmezői készségük. Nem is működik. Tekintve, hogy egyedül Illyés Petőfi-könyvét ismerik, rendszeresen kioktatják a náluk kozmikus nagyságrenddel okosabb és műveltebb írót, s persze még véletlenül sem tudnak egy igazi tévedést előbolhászni, mindig csak saját magukról állítanak ki bizonyítványt. így például mindjárt bemutatkozásukkor megrótták Illyést, aki „valamiért” nem hisz két, Szibériából megtért lengyel száműzöttnek, pedig ők „beszéltek Petőfivel”, sem a harmadik szibériai „szemtanúnak”, Manassesnek, aki a múlt század hetvenes éveiben együtt dolgozott költőnkkel egy bányában. Nos, Illyés okkal nem hitt a „tanúknak”. A két lengyel ugyanis azt állította, hogy egy Szabó nevű másik fogoly tolmácsolta Petőfivel folytatott beszélgetésüket, mert a magyar poéta nem tudott németül. De mi tudjuk, hogy tudott! Pesten német iskolába járt egy tanévet. Aszódon német könyveket is olvasott már kiskamaszként, még ifjan fordította Heinét, Claudiust, Matthissont, majd eredetiben olvasta a valamivel nehezebb Bőmét és Goethét, német levele maradt fenn és németül saját kezűleg írt önéletrajza. A két lengyel tehát nem Petőfivel beszélt, amint ezt a biográfia klasszikusa, Ferenczi Zoltán már 1910-ben bebizonyította, noha Tivanyenkóéknak még a nyolcvanas évek második felében sincs erről tudomásuk! Manasses révedezéseit pedig azért tartotta Illyés is meséknek, mert maga a „fogolytárs" - miután állítólag húszesztendei cári katonai szolgálata ellenére a legegyszerűbb vezényszavakat sem tudta elmondani oroszul - bevallotta, hogy hazudott: Oroszországban nem is járt, Petőfit sose látta... Mivel a napi sajtóból ez nem derült ki eléggé, el kell árulnom - írja egy másik cikkében, ugyancsak az Új Tükörben Fekete Sándor -, hogy a július 31-re összehívott „Petőfi-bizottság”-i ülésen és a sajtófogadáson heves hangulatot vezényeltek a szervezők. Morvái Ferenc délelőtt saját kezűleg tépte ki az általuk közreadott jelentést egy látogató kezéből, aki hiába mondta, hogy ő ez és ez a profeszszor Ung várról, az új Hungarológiai Intézettől. A Petőfi-tudomány vitán felül legjelentősebb e századi textológusát, egyébként szelíd és udvarias felszólalása közben, meggyőzés helyett szintén letorkolta az expedíció vezetője. Most már elég, hagyja abba! Balajthy Andrást, Morvái tegnapi emberét tettleg győzték meg: már a kapuban feltartóztatta Morvái egy mai embere, heves lökdösődések kíséretében, majd az expedíció vezetőjének személyes megjelenése s indulatos vezényszavai nyomán kipenderítették a kapun. Az indulatos Morvái Perpatvar Petőfiért. Friderikusz Sándor riportja Morvái Ferenccel elhangzott a 168 óra című rádiómagazinban, majd megjelent a hasonló nevű hetilapban.- Morvái Ferencnek mi a véleménye Balajthy eltávolításáról, megveréséről?- Na, ha tudom, hogy ezért kellett idejönni, akkor nem jövök el, mert az időm annál sokkal drágább, mint hogy ilyen hülyeségekkel foglalkozzam.- Ön ezt hülyeségnek ítéli? Valaki elmondta azt, hogy a sajtótájékoztatón vele mérhetetlen atrocitás történt. Megverték, lelökték a lépcsőn, maga be akart neki egyet húzni.- Életemben senkinek nem adtam egy pofont sem. Már csak azért sem, mert sosem vagyok egyedül. Mint ahogy most is látja: Búzás Mónika itt van velem... azért, hogy ha valami most rosszul lenne rögzítve, azt ő is megjegyezze. Nem voltam sosem egyedül. Balajthy Andrással sem. Elmondom mi történt. Azt tudni kell: Balajthy volt az, aki 1988 harmadik negyedévében többször könyörögve járt az irodámban, hogy Petőfi miatt szeretné, ha beavatkoznék az ügybe, mert mindenhonnan kirúgták. Tehát nem támogatják, és nem tudja egyedül tovább csinálni. Többször elküldtem. Volt, amikor egész nap ott sírt az irodám lépcsőjén. Nem hittem az egészben. Következő nap Amerikába kellett mennem. Ott egy irodában olyan információkat kaptam, hogy a Szovjetunióban bizonyos levéltárakban Petőfivel kapcsolatos anyagok vannak és a ’48-as szabadságharccal kapcsolatos ügyek.- Balajthy is ilyesmit mondott...- Összecsengett a fülemben, amit előtte egy vagy két héttel Magyarországon mondott. Még Amerikából hazatelexeztem Mónikának, hogy azonnal kerítse elő Balajthyt. Mire visszajövök, szervezzen egy tévés stábot, mert rögtön megyünk a Szovjetunióba. A lényeg az, hogy Balajthy segítségével - és ezt sem szabad eltitkolni - végigmentem azon az úton, amelyet ő már egyszer végigjárt. Amikor visszajöttünk, azt mondtam Balajthynak: - Ide figyelj, Balajthy! Én ebben az ügyben látok fantáziát! Hétmillió forintot hajlandó vagyok föltenni erre az ügyre, mert amit láttam a titkos leltárakban, azt láttam. A te feladatod lesz a szakmai rész, az én feladatom lesz a szervezés és a feltételek megteremtése. így is történt. Megállapodást kötöttünk, amely kimondja, hogy nem üzlet Petőfi, én nem akarom, hogy visszakapjam a pénzt, csak végére kell járni a legendának. Az első probléma akkor keletkezett, amikor megszerveztünk egy következő utazást, és - Balajthy 84 ezer forintot átvett tőlem azzal, hogy egy ötfős csoportnak nagyon meleg csizmát vásárol ... Ő átvette a pénzt, aztán utazásunk reggelén derült ki, hogy elitta a csizmák árát...
