Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)

1989-10-15 / 20. szám

34 M. H.-INTERJÚ

európai tudományosság tapasztalatait fölhasználva világos képet kell rajzolni a magyar nemzet útjáról, a honfoglalástól napjainkig. Mit tartok fontosnak? Megfelelő tájékoztatást adni az iskolák, egyetemek, rádió, televízió, sajtó és könyvek útján arról: milyen volt a Kárpát-medence a honfoglalás korában; hogyan alakult ki a magyar államszervezet István királytól az Árpádokon át; megmutatni a középkori Magyarország jelentőségét; megmaradásunk titkát Mohácsig; Erdélyt mint a középkori Magyarország szerves részét; az ország három részre szakadását; és az ezt követő 150 éves török uralmat és következményeit; a három országrész szerepét és rendeltetését. A törökök elpusztították Magyarország nagy részének műemlékeit, a lakosságot rabszíjra fűzték, elhajtották. Az erdélyi fejedelmek viszont okosan politizáltak a két versengő nagyhatalom között. Ezt az erdélyi politikát még a népköltészet is megörökítette: „két pogány közt egy hazáért...” Tény, hogy a történelmi Magyarország keretén belül, az erdélyi fejedelemség politikájának bölcsessége folytán, azon a területen sikerült megőrizni a legtöbb magyar műemléket. Ez a megmaradt hatalmas műemléki és művészeti örökség az, ami szálka a jelenlegi román politika szemében, mert ez utal arra, hogy voltak más idők, más törekvések, eredmények. Ez a román politika nem számol a valósággal, még a középkori Magyarország tényét sem akarja elismerni. A reális történelemszemlélet kialakítása mellett, vagyis hogy Erdély a magyar állam szerves része volt, meg kell tehát értetni azt is, hogy 1920 után ennek a történelmi országnak a földarabolása és egy óriási területnek egy olyan országhoz csatolása, amely kultúrájában és politikailag más világot jelent, micsoda képtelenség volt. Az I. világháború győzteseinek a nagyhatalmi törekvései semmibe vették a népeknek a történelemben betöltött szerepét, örökségét, értékeit. Európában valamikor hoszszú időre kötöttek békét. Az 1815-ös nagy békerendezés száz esztendeig, az I. világháború kitöréséig tartott. Az 1920-as trianoni béke 20 évet sem bírt ki, ami mutatja, hogy mennyire megalapozatlan és igazságtalan volt.

A II. világháború végén is az érdekelt nagyhatalmak kötötték meg a békét a népek feje fölött. Dokumentumok bizonyítják, hogy még be sem fejeződött a háború, de Erdély sorsát már eldöntötték. A békerendezés azt is elmulasztotta, hogy megfelelő nemzetközi garanciákkal írja elő azoknak az országoknak, amelyeknek a területére kisebbségek kerültek, hogy vannak bizonyos normák, amiket kötelesek betartani. Csak mostanában kezdünk erről beszélni, és próbál a magyar külpolitika is a kisebbségek jogvédelméért, bizonyos nemzetközi garanciák kialakításával harcolni.

Ugyanakkor a földrajzi és geopolitikai helyzetet figyelembe kell venni. Magyarország itt volt ezer évig és lesz továbbra is, ezért az a helyes politika, amelyik a szomszéd népekkel próbál együttműködni. Nyugat és Kelet felé egyaránt nyitottnak kell lennünk, sokféle szállal. A magyar politikának többé nem szabad csak a 10 millió magyarban gondolkodnia, hanem a 16 milliót kell figyelembe vennie. Össze kell fogni és a társadalom minden alkotó erejét felhasználni arra, hogy erős és korszerű magyar társadalom szülessen, mert csak az segíthet a Felvidék, Kárpátalja, Erdély, Délvidék és Burgenland magyarjainak.- Diplomáciai szolgálatban töltötte el az életét. Tapasztalatai alapján lát-e reális lehetőséget és reményt arra, hogy Erdély tudatos pusztítását megállíthassuk?- Romániában kemény, szigorú és könyörtelen politika uralkodik, de én meg vagyok arról győződve, hogy ezen az úton nem lehet azokhoz a célokhoz elérni, amelyeket Erdély tekintetében a román vezetés kitűzött. Az erdélyi magyarság kipusztulásának vízióját én nem fogadom el, bár közelről ismerem a rájuk nehezedő nyomást, veszélyeket. Tudatosítani kell, hogy ez nem tarthat már sokáig. Először is a magyar népcsoportnak egy hatalmas része él Erdélyben. Már őseik is ott születtek, harcoltak, joggal érezhetik otthon magukat. Ezer esztendei munkájuk, a művelődésben, egyháztörténetben betöltött szerepük akkora örökség, olyan építmény, amit lehet pusztítani, hatalmas viharok szaggathatják, de a gyökér oly mély, hogy azt kiirtani nem lehet. Erdélyben Európa legnagyobb nemzetisége él, az ENSZ sok tagállamának nincs ilyen létszámú lakossága, mégis állami függetlenséggel rendelkezik. Ennek a népnek van egy tiszteletre méltó értelmisége, amelyik mindig megtette, amit tehetett, gondoljunk csak arra, hogy a trianoni tragédia után olyan irodalmat, művészetet hozott létre, amely Európában bárhol megállja a helyét. Egyébként 1992-ben lesz 200 éve annak, hogy az első magyar kőszínházat létrehozták, mégpedig nem Budán vagy Pesten, hanem Kolozsváron.- Erdélyben is, de amióta viszszatért Budapestre, talán méginkább szenvedéllyel és szeretettel harcol az erdélyi magyarság ügyéért. Belülről ismeri a súlyos gondokat, hiszen a Székelyföld szülötte. De honnan fakad ez a mindennel szembeszálló hit a megmaradásban, az ezért folytatott küzdelem biztos eredményében ?-Á több mint 2 milliós magyarságtól elvehették az iskoláit, egyetemeit, összevonhatták a színházait, de az értelmiségnek most is vannak olyan alakjai, akik tudják, hogy ők a fáklyavivők. Az egyház minden törekvés ellenére még intakt, a templomon belül szabad a szó, van összetartó ereje. Ma az erdélyi magyar egyházak papságának nagy része céltudatosan, felelősséget vállalva tesz meg mindent a magyarság megmaradásáért és általában az erdélyi szellem érvényesüléséért, amely Erdély lakóinak a békés egymás mellett élését jelentette és

Í'elenti ma is. Egyházi szolgálatúit szinte alárendelik a nemzet megmentésének, a magyar népesség fennmaradásának. 1988 tavaszán, Csiksomlyón, a híres búcsújáró helyen munkatársaimmal együtt láthattuk, amint 10 ezrével vonult Erdély legkülönbözőbb tájainak, sőt Moldvának a magyar-