Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)

1989-09-01 / 17. szám

58 MÚLTÚNK, TÖRTÉNELMÜNK

házmegye püspökénél jelentkezett felvételre, de nem az új győri, hanem az innsbrucki teológiai konviktusban kezdte meg tanulmányait. Széchényi püspök felhívta a fiatalember figyelmét arra, hogy Győrnek két mártír püspöke volt: a muhi csatában elesett Gergely és Paksy Balázs, aki a mohácsi mézőn lelte halálát. Érezte-e valatnikor Vilmos, hogy ő lesz a harmadik? Egyelőre azonban még innsbrucki teológus és az ottani egyetem hallgatója, akit a hittudományi doktorátus megszerzése után, 1915. augusztus 24-én szenteltek pappá. Előbb a Nagyváradra helyezett Széchényi Miklós vitte magával, majd Gyulára küldte káplánnak a tekintélyes Lindenberger János mellé. A város hívői hamarosan megkedvelték a kezdetben kissé arisztokratikusan . raccsoló fiatal papot, noha nem volt látványos szónok, de „egyszerű, világos mondataiból kiérezhető meggyőződése” és emberszeretete megragadta hallgatóságát. Minél kisebb körben beszélt, annál jobban érezték egyéniségének varázsát; a közvetlen lelki gondozást, a lelkipásztori munkát egész pályája során mindennél fontosabbnak tartotta. Másfél évi káplánsága alatt, amiből mintegy fél évet kórházvonat-lelkészként töltött, megalapította Gyulán a Nővédő Irodát, amely hamarosan a Szociális Missziótársulat helyi szervezetévé alakult át.

A szegények plébánosa

1917 őszén Széchényi Miklós Nagyváradra rendelte, ahol a papneveldében tanulmányi felügyelő és a hittudományi akadémia dogmatikatanára lett. Egy év múltán főpásztora pályakezdésének színhelyére, Gyulára nevezte ki plébánosnak, ahol huszonhárom évet szolgált Apor Vilmos. Noha nem volt már ismeretlen az alföldi városban, az 1919-es év megpróbáltatásai közepette tanúsított határozott magatartása alapozta meg igazán a huszonhét éves plébános tekintélyét. Elsőként a helyi direktórium azon intézkedése ellen emelte fel a szavát, amely megtiltotta a vallásoktatást. Az általa szervezett tömegtiltakozás hatására a rendelkezést visszavonták. Ugyanez év nyarán pedig, amikor a megszálló román csapatok túszokat szedtek, Bukarestbe utazott az angol származású Mária királynéhoz, és az ő közbenjárásával eszközölte ki az elhurcolt gyulai polgárok szabadon bocsátását.

A húszas, harmincas évektől felismerte az új világhelyzetből és az agresszív eszmeáramlatokból eredő veszélyeket és minden erejével részt vett a szociális, humánus tartalmában megerősödő katolikus megújulási mozgalomban. Új lelkészi állásokat kreált a városi kórházban és a tüdőszanatóriumban, a gimnáziumi internátus vezetésére letelepítette a szaléziánusokat, öregotthont, napközit, szegénygondozót alapított a fellendülő Actio Catholica keretében. A harmincas évek második felétől lelkesen támogatta Teleki Pál „szellemi honvédelem” mozgalmát és bekapcsolódott a nemzetpolitikai szolgálat munkájába.

Szerteágazó közéleti tevékenysége mellett híveit egész nap fogadta, nála nem volt hivatalos idő, ajtaja mindenki előtt nyitva állott. Közmondásos jótékonyságával sok érdemtelen személy visszaélt. Hol a testvérétől ajándékba kapott télikabátját, hol két pár cipőjéből a jobbikat ajándékozta el egy kéregető szegénynek, vagy betérő csavargónak. Amikor aztán rosszabbik cipőjét talpaltatnia kellett, papucsban volt kénytelen odahaza dolgozni. Mondják, kiérdemelte a „szegények plébánosa” címet.

Elmaradt híveit személyesen kereste fel, hogy megtérésre bírja őket. Egyszer egy szektássá lett hívő, kifogyva az érvekből, azt vetette a plébános szemére, hogy kiábrándítónak tartja amiért a „báró úr” dohányzik. Ettől olymértékig megdöbbent, hogy azonnal abbahagyta a dohányzást. Barátságos volt, de soha nem pajtáskodott, még közeli ismerőseivel szemben is a finom távolságtartás jellemezte. Feljegyezték róla, hogy „női látogatóival, munkatársaival, rokonaival szemben a kedvességnek, figyelemnek, lovagiasságnak megtestesült mintaképe volt.’’.Szigorúan ügyelt azonban arra, hogy az erkölcsi függetlenségét biztosító távolság megmaradjon.

Horthy jelöltje ellenére

Többször felajánlották számára a kanonokságot, de nem fogadta el. 1938-39-ben ajánlották, de nem első helyen segédpüspöknek, majd Breyer István püspök halála után, Horthy jelöltje ellenében, XII. Pius pápa 1941. január 21-én győri megyéspüspökké nevezte ki. Szentelésére Gyulán került sor, Serédi hercegprímás, Glattfelder Csanádi és Czapik veszprémi püspök közreműködésével, február 24-én. Ő lett a győri egyházmegye 72. püspöke, aki püspökként is lelkipásztor maradt. Visszaállította papjaival az elődje alatt meglazult közvetlen viszonyt, és a híveknek is szabad belépése volt a püspökvárba. Azt tervezte, hogy javadalmait, az utódokat is kötelező módon, pasztorális és szociális célokra fordítja. Részt kívánt venni az egyházi földbirtokok reformját célzó katolikus mozgalomban.

Politikai felfogását tekintve legitimista volt, az alkotmányos királyság híve, ezért ellenezte a Horthy-család dinasztiaalapítási elképzeléseit. A kormányzó ezt nem felejtette el Apor püspöknek, és egy alkalommal nyilvánosan megszégyenítette. A Felvidék visszacsatolását követően, a medvéi Duna-híd átadásán Horthy melegen kezet fogott Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapáttal, és a mellette álló győri püspököt még csak üdvözlésre sem méltatta. Később Horthy akként mentegetőzött Apor Gábor vatikáni követ előtt, hogy nem állt szándékában a sértés, csupán nem vette észre a püspököt.

Apor Vilmos a háború előrehaladtával felismerte, hogy a világégés befejeződése meg fogja rázni Magyarországot. Ezért 1943 augusztus végén értekezletre hívta össze a katolikus szociális mozgalmak vezetőit, és megalapította a Katolikus Szociális Népmozgalom nevű -tömörülést, azzal a céllal, hogy ha a németek elvesztik a háborút, ez is közreműködője és garanciája legyen egy