Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)

1989-08-15 / 16. szám

10 KRÓNIKA Billy Graham viták kereszttüzében Stadionnyi tömeghez szólt Billy Graham a Népstadionban. Személyes képviselője, dr. Haraszti Sándor tolmácsol magyar antropológus, Ki­­szely István, aki szerint a Petőfi földi maradványai­nak felderítésére indított expedíció sikerét a Bargu­­zinban talált koponya ará­nyai és a ruhamaradvá­nyok megvizsgálása alap­ján bizonyítottnak lehet tekinteni. A barguzini sír­ban fekvő férficsontvázon felfedezték minden olyan betegség és jellegzetes sé­rülés nyomait, amelyek Petőfit érték, és bizonyító erejűnek értékelték a fog­sor jellegzetes szabályta­lanságát is. Az expedíció tagjaival ellentétben a ha­zai tudományos közvéle­mény igen tartózkodóan fogadta a Petőfi-sír feltá­rását, hangoztatva, hogy csak a földi maradványok hazahozatala és itthoni vizsgálata alapján lehet egyértelműen kijelenteni: megtalálták Petőfit. A szovjet hatóságok a ham­vakat egyelőre nem en­gedték ki az országból, a helyi burját kormány pán­célszekrényében helyezték el, s a különböző levéltá­rakban fellelt 3 ezer doku­mentumot Moszkvában őrzik. A bizonyítási eljá­rásnak lökést adhat, hogy némi bizonytalankodás után kiderült: a Magyar Tudományos Akadémia birtokában van egy erede­ti Petőfi-hajfürt. Ennek segítségével elvégezhető lesz a genetikai összeha­sonlítás, és Petőfi egyelő­re csak valószínűsített ma­radványainak teljesen biz­tos azonosítása. Magyarok az Európa Parlamentben Megtelt a budapesti Népstadion a világszerte ismert amerikai prédiká­tor, Billy Graham igehir­detésekor. A lelkészt az Országgyűlés elnökétől kezdve Magyarország bí­boros érsekéig számos vi­lági és egyházi vezető fo­gadta, s látogatásával nagy terjedelemben fog­lalkozott a magyar sajtó. Nemcsak dicsérőleg. Már megérkezésekor számon kérték Billy Grahamen, hogy négy évvel ezelőtti romániai látogatásakor kedvezően nyilatkozott az ottani viszonyokról. Még inkább megosztotta a vele kapcsolatos magyarorszá­gi állásfoglalásokat, hogy itt-tartózkodása során is­mételt kérés ellenére sem foglalt határozottan állást a romániai magyar ki­sebbség elnyomása, s kü­lönösen az ottani magyar egyházi személyiségek zaklatása ellen. A Magyar Televízió külpolitikai mű­sorának kommentátora például megjegyezte, hogy míg Bush elnök programokkal zsúfolt bu­dapesti látogatásán talált módot a kérdés érintésére, addig Billy Grahamnek egyhetes látogatása alatt nem volt annyi ideje, hogy kiálljon egy üldözött paptestvére, Tőkés László erdélyi református lelkész védelmében. A Billy Gra­ham Evangelizációs Tár­saság magyarországi kép­viselői erre válaszolva közzétették, hogy a prédi­kátor igenis együttérez Tőkés Lászlóval, mint mindenkivel, akit nemze­tiségi hovatartozása miatt hátrányos megkülönböz­tetés sújt. Száműzöttként halt meg? Petőfi-sír Szibériában Valószínűleg megtalál­ták Petőfi Sándor sírját a szibériai Barguzinban. A szabadságharc költője hamvainak felkutatására és hazahozatalára Morvái Ferenc milliomos magán­vállalkozó, a Megamorv cég tulajdonosa kezdemé­nyezésére és anyagi áldo­zatából alakult magánex­pedíció. Ennek amerikai és szovjet szakemberek mellett tagja volt a neves Habsburg Ottó a Magyarország­­küldöttség élén Habsburg Ottót válasz­tották az Európa Parla­ment úgynevezett Ma­­gyarország-küldöttségé­­nek elnökévé. A bizottság felerészben nyugat-euró­pai, felerészben pedig ma­gyar képviselőkből áll, és az a feladata, hogy segítse a magyarországi demokra­tizálódást, a jogállamiság megteremtését. Információk első kézből A befektetésekről Az INVESTCENTER a Magyar Gazdasági Kama­rával és a Magyarok Vi­lágszövetségével közösen, 1989. november 2-3. kö­zött a Duna Interconti­nental Szállóban beruhá­zási szimpóziumot rendez külföldön élő magyar származású üzletemberek számára. A jelentkezők olyan neves szakembe­rektől kaphatnak minden részletre kiterjedő tájékoz­tatást a magyarországi be­fektetési lehetőségekről, mint Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettes, Beck Tamás kereskedelmi miniszter, Bartha Ferenc a Magyar Nemzeti Bank el­nöke és még sokan má­sok. A részvételi díj 150,— USD, amelyben két ebéd is benne foglaltatik. A szervezők igény esetén a helyszínen szállást is biz­tosítanak. (Egyágyas szo­ba: 130,- USD/nap, 2 ágyas: 160,- USD/nap áron). A jelentkezéseket az alábbi címre 1989. szep­tember 15-ig kérjük eljut­tatni. Magyar Gazdasági Kamara (H-1389 Buda­pest, P.O.Box 106, Hun­gary)

Next

/
Oldalképek
Tartalom