Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)

1989-06-19 / 12. szám

Iátokat a hruscsovi elképzelésekhez képest, vagy őt eleve a magyarországi feszültség levezetésére használták fel, amikor pedig ez megtörtént, akkor ejtették?- Azt hiszem, hogy bonyolultabb a dolog, mert őt végig meg akarták tartani Rákosival szemben. Rákosiról megvolt a moszkvaiak véleménye, de nem akarták őt mindjárt és direkt módon leváltani. Azért tették át a hangsúlyt a miniszterelnökségre, Nagy Imrére. Nagy Imre „túlfutott” ugyan, mert megpróbálta egy nemzeti kommunizmusfélének legalább a csíráit elültetni... 1955 legelején Rákosival együtt Moszkvába rendelték, ám még mindig ő volt a legfőbb sakkfigura, annak ellenére, hogy Berija, aki nagyon Rákosi-ellenes volt, már lebukott, és Malenkovot, a „könnyebb” szocializmus hívét is leváltották. Nagy Imre viszont nem volt hajlandó ezen az utolsó moszkvai találkozáson önkritikát gyakorolni, így Rákosi kapott újra zöld utat. Nagy Imrét viszont félreállították.- És Rákosira bízták ennek lebonyolítását. De térjünk vissza az úgynevezett vádpontoknoz, amelyek között szó szerint ez áll: „viták rendezése ürügyén, ők maguk szervezték a Petőfi Kör népidemokrácia-ellenes megmozdulásait és azt az ellenséges elemek gyülekezőhelyévé, a párt és az állam elleni támadások fórumává tették.”- Nagy Imrének nem volt köze a Petőfi Körhöz. Azt a DISZ, a Demokratikus Ifjúsági Szövetség, a párt ifjúsági szervezete hívta életre, kicsit a feszültség levezetésére, ahol zárt körben nyilvánosan lehetett vitatkozni. Olyan személyek voltak a kör titkárságában, mint Hollós Ervin, Huszár Tibor, akik párthű embernek számítottak. Működését a DISZ Budapesti Bizottságából irányították. Olyan vita is volt, amelyik túlnőtt a DISZ keretein, de ezt is a párt szervezte, mert hiszen Nógrádi Sándor, az MDP agitációs és propagandaosztályának vezetője volt a házigazdája a Néphadsereg Váci utcai központi tisztiházában. Nem a Vérmezőn rendezték, vagy valamiféle illegális csillebérci túrán, ahol őrszemek állnak körös-körül, hogy ne jöjjön a rendőr... Ha ez tiltott ellenzéki rendezvény lett volna, nem adnak helyet számára a helyőrség klubjában.- Különböző feltevések, értékelések ismeretesek arról, hogy amikor Nagy Imre 1956. október 24-ikén elfogadta a miniszterelnökséget, meggondolta-e igazán, kellett volna-e feltételeket szabnia. Véleménye szerint helyesen döntött-e vagy sem ?- Én ezt nem tudom pontosan megítélni, de annyit mondhatok, hogy Nagy Imre jelleméből, helyzetéből következően pártszerű volt. Ebből az is következett, hogy látta: a kiéleződött helyzet miatt neki azt el kell fogadnia... A pártközpont Akadémia utcai épületébe 23-ikán késő este ment át az Országházból. Még aznap éjjel sor került egy viharos KV-ülésre, amin beválasztották a Politikai Bizottságba és jelölték miniszterelnöknek. Ez is fura dolog, hiszen ehhez az Országgyűlésnek, vagy legalább az Elnöki

Tanácsnak kell összeülnie, vagyis de jure nem is lehetett akkor miniszterelnök. Legfeljebb kijelölt miniszterelnök volt, de ez a döntés csak a hajnali órákra született meg. Ő pedig elfogadta, mert belátta, hogy nélküle nem mennek a dolgok tovább, holott nagyon jól tudta, nehéz helyzetbe kerül. Ekkor történt volna az az ominózus eset is, amikor Nagy Imre állítólag aláírta a szovjet csapatok behívását. Ez azonban nem igaz, és erre szerencsére koronatanúk is vannak. Mindenekelőtt Hegedűs András korábbi miniszterelnök, aki Elet egy eszme árnyékában címmel közreadott és Zsillé Zoltánnal készült önéletrajzi beszélgetésében elmeséli, hogy a szovjet csapatok 24-ikén hajnalban érkeztek be a városba, és ezt törvényesíteni kellett. Tehát megfogalmazták az iratot, mert tudták, hogy később majd az ENSZ előtt dokumentálniok kell. A leköszönőben lévő Hegedűs megpróbálta Nagy Imrével aláíratni. Nem azért, mert ő nem vállalta a felelősséget, hanem úgy gondolta, hogy ez már az új vezetés dolga. Szinte tragikomikus jelenet zajlott le, amikor Nagy Imre után szaladt az irattal és a végén talán nem is aznap, hanem egy-két nap múlva Hegedűs aláírásával került Moszkvába, New Yorkba és a magyar titkos levéltári anyagok közé. A mai napig nem hozták nyilvánosságra.-Az, hogy nem kötött ki feltételeket. Nagy Imre jószándékát bizonyítja?- Az abszolút pártszerűségét. Ne felejtsük el, hogy ő ízig-vérig pártember volt, az utolsó pillanatig. Amikor látta, hogy a hatalom már veszett fejsze nyele, teljhatalmat kapott az október 30-ikán másodszor itt járó szovjet megbízottaktól, Mikojantól és Szuszlovtól. Közölték vele, hogy cselekedjék belátása szerint, mentse ami menthető. Ekkor a szovjetek beleegyezésével, vagy inkább kényszerű jóváhagyásával kinyilvánította a többpártrendszert, mindenekelőtt a régi koalíció feltámasztását. A rádión keresztül bejelentette az ország semlegességét és a Varsói

Szerződésből való kilépést. Nyilatkozata szövegéből a Szovjetunió és a többi nagyhatalom iránti tisztelet csendül ki, Magyarország mintegy a nagyhatalmak védelme alá helyezi magát.- Elhangzott annak idején és később is két ellentétes állítás Nagy Imrével kapcsolatban. Az egyik szerint egy ideig az apparátus foglya volt és ezzel próbálták magyarázni bizonyos népszerűtlen lépéseit. A másik, a vádiratban is megfogalmazott állítás, hogy kiengedte kezéből az eseményeket, amelyek aztán az anarchia és a fehérterror felé terelődtek. Végső soron tehát, a konszolidáció felé indult-e a folyamat, amelyet november 4-e megszakított, vagy az anarchia felé?- Nos, az események mindig gyorsabbak voltak, mint amennyire a pártközpont vagy a kormány úrrá lehetett volna felettük. A vezetés inkább az események foglya volt, mint valóságos alakítója. Egy hasonlattal élve úgy mondanám, hogy egy száguldó tűzoltókocsira rántották fel maguk közé Nagy Imrét, amelyiken már ott ültek Gerőék és a többiek. Nyilvánvaló, hogy kezdetekben Nagy Imre sem tekinthette hivatalból vagy pártszerűségből másnak a hatalom ellen fellépőket, mint felkelőknek. De kevés ilyen spontán felkelés volt a világtörténelemben, amelyet nem szervezett senki.

Én úgy látom, miután magam is átéltem az eseményeket, hogy annyira váratlanul tört ki a 23-iki felkelés és ment át mint a tűzvész egy nagy fegyveres népmozgalomba, hogy itt csak mindig kullogni lehetett az események után. És Nagy Imre, mint pártszerű ember, aki felelősséget érzett az országért, ő volt az egyetlen név, „hiteles ember” a vezetésben, akinek a felkelt tömegek hittek, tehát meg akart felelni a várakozásoknak. Holott elbújhatott, félreállhatott volna. Ehelyett választott párthűsége és a nemzethez való tartozása között. Ehhez azután mindvégig tartotta magát.

A november 4-iki vasárnapi szovjet beavatkozás a konszolidációt szakította meg, célja éppen ez volt. Hétfőn ugyanis már a legnagyobb lelkesedéssel indult volna meg a munka, s az új Nemzetőrség a még megmaradt anarchista csoportokat készült felszámolni. Hogy milyen irányba indult volna a fejlődés az más kérdés, de hogy rend és letisztulás volt már akkor, az biztos.- Az elhangzottak alapján hogy lehet minősíteni Nagy Imréék perét? Milyen esély van jogi és politikai rehabilitációjára ?- Nyilvánvaló, hogy ez meg fog történni, mármint a per remélhetőleg tisztességes és korrekt újratárgyalása, tényekkel való szembesítése. Hogy politikai vonatkozásban az MSZMP hajlandó-e a konzekvenciákat levonni, ez olyan politikai ügy, ami nem választható el a magyarországi földrengésszerű politikai változások többi kérdésétől. Összetett feladat, amit nem lehet csak 56-ra leszűkíteni, s egyebek mellett nagyon kényes személyi konzekvenciái is vannak.

P. L.

23