Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1989-06-05 / 11. szám
SANTA FERENC Olasz történet A Mercur cirkusz igazgatójához Nápolyban, délelőtt tizenegy óra után öt perccel - annyit mutatott a falon a Delta óra - beállított egy fiatalember. Sovány volt, kopott, az inge agyonmosva, a cipője kitaposott.- A hirdetésre jöttem - mondta a hirdetésre, amit feladtak az újságban... Megállt az ajtó előtt, nem jött közelebb. Az igazgató végignézte. ■ - Mit akar a hirdetéssel?- Majd meglátja.- Nem örvendek különösebben, ha magára nézek!- Ne törődjön vele, próbáljon ki!- Honnan jön?- Az utcáról!- Azt szeretném tudni, hogy hol dolgozott utoljára?- Majd beszélgetünk róla... Az igazgató felállt és benyitott a másik szobába:- James! Bejött egy alacsony, csizmás férfi, fehér vászonban, kék napszemüveggel.- Mit akar?- A hirdetésre jelentkezett... - mondta az igazgató. A csizmás maga is olasz volt, de Jamesnek nevezték a cirkuszban.- Kinél dolgozott?- Nézzenek meg, aztán ráérünk beszélgetni. Az igazgató megvonta a vállát, visszalépett az asztalhoz, felemelte a telefont:- Szóljanak Teofilnak, hogy csináljon ketrecet és készítse be Madonnát, Cézárt és a Szüzet. A csizmás odament a fiatalemberhez, és odanyújtotta a tárcáját.- Gyújtson rá!- Nem kérek!- Nem dohányzik?- Nem! A csizmás hátranézett az igazgatóra.- Pedig dohányzik - mondta. - Ha nem tévedek, nem olasz - fordult vissza.- Nem! - mondta és elfordítva a fejét, kinézett az ablakon. A rácsok mögött - eléggé szűk ketrec volt, alig foglalta el a porond egyhatodát vagy hetedét - három oroszlán hevert, egy hím és két nőstény. Egyikük a legmagasabb zsámoly tetején, a hím meg a csapóajtó mögött, keresztben.- Megvárjuk a korbácsot - mondta az igazgató. - Üljön le addig! Leültek egymás mellé, a körbefutó dobogón, mely elválasztotta a porondot a páholytól, s a mögöttük sorakozó székektől.- A sárgára vigyázzon - mondta a csizmás -, tartsa rajta a szemét, mert sunyi és mindenképpen rosszindulatú!- Régen van a szakmában? - kérdezte az igazgató. A fiatalember egyenes derékkal ült a helyén, két tenyerét a térdére fektette, szeme alatt a mély karikák. A sárga, amelyik a zsámoly tetején feküdt, felállt, mancsait a zsámoly négy sarkához feszítette, és nyújtózkodott. Jól táplált, fényes, a sörénye rozsdás, a fara magasra emelkedett. Cicero kétfajta kötelességet emleget - gondolta a fiatalember. - Az egyiket eszményinek nevezte, illetve más szóval jelezte, de az nem jut most eszembe, ide tartozik a gondolkodásban való jártasság, önmagunk tökéletessé tétele, a hazaszeretet meg hasonlók. A többit hasznos kötelességeknek mondotta, s mint ilyeneket, kevéssé tökéletesnek. Olyanokat például, mint önmagunk és családunk, kiváltképpen a gyermekeink eltartása, érvényesülés, egyszóval a mindennapi zabálnivaló megszerzése. A sárga lassan feltátotta a száját, némán, félelmetesen ásított. Ez az, amelyikre figyelmeztettek! Egyébként szeretném tudni, hogy minek nevezné Cicero, Panaetius vagy Ariosto azt, amit én csinálok itt nemsokára...?-Tíz percet kap! - mondta az igazgató. - Bőven elég lesz arra, hogy megismerjük egymást! Nyilván drága az ideje. Számomra meg tökéletesen mindegy, hogy tíz percre vagy egy órára kell közéjük mennem! Mint ahogyan az is mindegy, hogy a sárgára kell különösebben vigyáznom! Vigyáznom mindössze arra kell, hogy ne vegyék észre rajtam, hogy soha nem láttam még oroszlánt. Legalábbis addig nem szabad észrevenniük, amíg kint vagyok. Meghozták a korbácsot.- Vigyázzon a sárgára! - mondta megint a csizmás.- Adjon egy cigarettát - mondta a fiatalember. A ketrec felé nézett, mely fölött kigyulladtak a reflektorok.- Az előbb is elfogadhatta volna - mondta a csizmás, és odanyújtotta a tárcáját. Ez a második napja, hogy nem ettem semmit - gondolta, amíg a porondon a villany záporozó fényében a ketrec felé haladt. - Ha akár egy pohár tejet ittam volna, jobban érezném magam. így azonban nagyon hasonlítok London öreg bokszolójához, akinek hiányzott az egy szelet hús! Én, mindenesetre mindent megteszek, ami telik tőlem, s ami minden filozófustól függetlenül a kötelességem. Nem vethet majd soha és senki semmit a szememre! Ha egy pohár tej lenne legalább a gyomromban... jobban érezném magam! A csapóajtó mellett egy szolga állt:- Kész!- Kész! A szolga odaintett a hímre. Ez feküdt pontosan az ajtó mögött.- Vigye el! - Igen - mondta. Az állat felemelte a fejét, kinézett a rácsok között, találkozott a tekintetük.-Goo! - mondta. Pár szót ismert mindössze, maga sem tudta, miért szól angolul.- Goo! - ismételte, és felemelve a korbácsot, a rács nyílásán keresztül az állatra csapott. Az oroszlán megcsapta a farkát és felállt. Hátralépett és rácsapott az állat orrára. Ugyanazzal a mondulattal ismét magasra emelte a korbácsot, és lecsapott ismét még erősebben. Az oroszlán felmordult és átment a ketrec másik oldalára.- Lehet! - mondta. A szolga felhúzta a csapóajtót, ő meg kissé meghajolva átbújt alatta. Hallotta, amint a rács lecsapódik mögötte. Nem hagy nyugton a tej - gondolta. - Állandóan egy pohár tejet látok magam előtt, hideg, egészen párás a pohár oldala. Nem szabad rágondolnom! A sárga a zsámoly tetején lassan feltápászkodott, gyors, könnyű ugrással a földre vetette magát. Keresztülsétált a porondon, megállt a másik mellett, amelyik most jött vissza az ajtótól. Egy pillanatra hozzáhajtotta a fejét, aztán hunyorogva felnézett. Ez az, amelyikre vigyáznom kell! Nyilván férj és feleség, csak nem tudom, hogy melyik a hím és melyik a nőstény... Az egyiknek sörénye van! A homloka megizzadt, a gyomra finoman, émelyítően remegni kezdett.
