Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1989-06-05 / 11. szám
I 1. A honfoglalás előtti Erdély Kós Károly Erdély című könyvében 2. Honfoglalás kori szablyás lovas harcos sírja és honfoglalás kori sírrablóktól megbolygatott temetkezése a kolozsvári volt Zápolya utcából (Erdély története, I. kötet) 3 3. Díszes viseletben eltemetett honfoglalás kori magyar asszony sírmellékletei Marosgombásról (az Erdély Története című, 1986-ban megjelent munka I. kötetéből) mazik, egészen másképpen tudta a honfoglalást., „Átvonultak a besenyők és a fehér kunok országán, majd átkeltek a hegyeken egy tartományba és megszámlálhatatlanul sok sast láttak ott. És a sasok miatt nem maradhattak meg, mivel a fákról úgy szálldostak a sasok, mint máshol a legyek, és elfogyasztották és felfalták nyájaikat és lovaikat. Azt akarta ugyanis az Isten, hogy minél előbb költözzenek Magyarországba. Ettől kezdve három hónapig hegyeken keltek át és végre Magyarország határvidékére, tudniillik Erdélybe érkeztek, az említett népek akarata ellenére. Miután itt hét földvárat építettek az aszszonynép és a jószágok védelmére, egy ideig itt időztek. Emiatt nevezik a németek ezt a vidéket attól kezdve Siebenbürgennek, azaz Hétvárnak. És mialatt ezekben a várakban tartózkodtak, és a körülöttük lakó, az ott uralkodó népek rohamától rettegtek, közösen megfontolt elhatározással hét kapitányt választottak maguk közül, hét hadra oszlottak és minden hadnak volt egy kapitánya, a szokásos módon állított századosokon és tizedeseken kívül. Egy had ugyanis harmincezer fegyveres emberből állott, a századnagyok nélkül. A 108 törzsből tehát Szkitiából történt második jövetele alkalmával 230 ezer férfi jött ki, nem számítva a háznépet. A kapitányok között a leggazdagabb és hatalmasabb volt Árpád, Álmos fia, aki Előd fia, aki Ügyek fia. Atyját, Álmost pedig Erdélyországban megölték, ugyanis nem jöhetett be Pannóniába. Amíg Erdélyben pihentek, hogy barmaik új erőre kapjanak, hallották az ott lakóktól, hogy ez a föld gazdag, hogy a Duna a legjobb folyó, és hogy jobb föld ama vidékeknél nincs is a világon. Miután közös tanácsot tartottak, elküldték egy követet, név szerint Kocsidét, Künd fiát, hogy menjen és szemlélje meg az egész földet.” - Vagyis adva van egy másik forrás, egy sokkal korábbi magyar forrás, ami a magyar honfoglalást kifejezetten úgy írja le, hogy a magyarok Erdély szorosain és hegyein keresztül először Érdélybe költöztek be. Természetesen ez a forrás, ez a krónika csak különböző késői átdolgozásokban, végeredményben a 14. századi állapotban maradt ránk. Kitetszik ez abból is, hogy elmondja: a németek Siebenbürgennek nevezik; ezt ugyanis csak a 12. század után írhatta a krónikás, amikor a németek már beköltöztek Erdélybe.- Ebből következik, hogy kevés hitelre tarthat számot az imént hallott forrásnak az a része is, amely szerint az Erdélybe érkező, menekülő magyarok menekülés közben, úgymond hét földvárat építettek volna.- Viszont okvetlenül hiteles hagyománynak, a dinasztia hagyományának látszik az, hogy Árpád apját, Álmost Érdélyben megölték, ami nyilván a besenyőktől elszenvedett vereségnek volt a következménye. Egy kazár módra végrehajtott szakrális fejedelemáldozat lehetett ez az istenségnek a kiengesztelésére a pusztulás miatt. Még szeretném azonban a krónikában mondottakat kiegészíteni, illetve megmagyarázni, idézve Győrffy György szellemes megfejtését. Amikor a sasokról beszél, a latin szövegben az „aquila” szó áll. Ezt sasnak fordítottam, de a régi magyarban a sast, vagy valamiféle sashoz hasonló ragadozó madarat „besé”-nek hívtak, ez pedig a besenyő névvel, tehát annak a népnek a nevével, amelyik a magyarokra rátámadt és mint a legyek barmaikat és lovaikat felfalva elpusztította, még hangzásában is kitűnően összevág. Tudjuk, hogy a honfoglalás pillanatában a magyar seregek nem voltak odahaza Etelközben. Egy jelentős magyar sereg bizánci szövetségben Árpád fia Levente vezetésével éppen Bulgáriában tevékenykedett, egy másik magyar sereg pedig 894-ben Szvatopluk hívására éppen a Kárpát-medencében volt. Ekkor támadnak rá a bolgárokkal szövetségben keletről a besenyők a magyar szállásterületekre. A magyarok a besenyő támadás következményeként még 894-95 telén elhagyták korábbi hazájukat az ősgesta által Atel Kuzunak-ot (ejtsd: Atel Küzü) nevezett Etelközt. Tehát a magyar honfoglalás, a keleten maradt népnek a honfoglalása nem szervezett akció volt, hanem menekülés. Miután pedig egy sebesen támadó keleti lovas nép elől csak hegyektől védett országba lehetett menekülni, logikus, hogy a keleti Kárpátok valamennyi járható hágóján, ahogy a forrás leírja, három hónapon át egymást tiporva, állataikkal és barmaikkal menekültek oda, ahová lehetett, ez pedig Erdély volt.- Azonkívül, hogy ez az ősgesta 150 évvel korábbi, mint Anonymus leírása, tehát közelebb volt az eseményekhez és így sokkal valószínűbb, hogy hitelesebb történetet tár elénk, van-e olyan tárgyi, régészeti bizonyíték, amelyik ezt a feltevést támogatja ?- Ilyen is van. Vannak olyan honfoglalás kori régészeti leletek, ilyen elsősorban a kolozsvári, régi Zápolya utcai temető. Ez olyan archaikus vonásokat mutat, amelyek alapján nyugodtan állíthatjuk, hogy az ott megszállt és temetkező magyar közösség (valószínűleg egy katonai őrsről van szó) azt a fegyverzetét és fölszerelését, amit a sírba raktak, hogy vigye a másvilágra, még a Kárpátokon túlról hozta magával. BENDA KÁLMÁN 29
