Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1989-06-05 / 11. szám
f „Az ember, aki felér egy magas hegycsúcsra, és onnan lenéz - önkéntelenül többnek hiszi magát. Pedig csak a hegy a magas, amit megmászott. Ha lemegyek az Alföldre - homokos talajon kell biztosan állnom. A fergeteges széllel szemben nincs mibe megkapaszkodni... Itt teremteni szellemi értéket, valamit, ami kimagasló - nos, ez már igazi kihívás. Ez - feladat! A magyar puszta engem szerénységre tanít. És annak a földnek a szeretetére, tiszteletére, amely bármerre is jártam, oltalmazón kísér.” Festetics Antal professzor néhány mondata egész eddigi munkásságának tömör summája. Amit sokan nem is értenek; sokan megmosolyogják érte - a bécsi és göttingai egyetem katedráiról mi vonzza a „poros pusztára, ahol semmi sincs”? Festetics Antal 18 esztendős koráig élt Magyarországon. Egyetemi tanulmányait már Bécsben folytatta, kezdetben tanítványa volt, később munkatársa és meghitt barátja maradt Konrad Lorenz Nobel-díjas tudósnak, aki a közelmúltban halt meg 86 éves korában. Három országban él. A hazáról így vélekedik:- Ezt a kifejezést nagyon ritkán használom. És ennek komoly oka van. Állandó otthonom Bécsben van, a családom ott él. Én magam 1964 óta az NSZK-ban is tanítok, ahol tudjuk, a második világháború óta ezt a szót szinte lehetetlen használni, olyan erős emóciókat vált ki. De szerintem élni lehetetlen haza és szeretet nélkül. Ezért próbáltam ezt a kifejezést úgy megváltoztatni, hogy az értelme megmaradjon, de senkiből ne váltson ki semmilyen agressziót. Egy-egy táj alapos megismerésére - annak a szeretetére igyekszem a fiatalokat nevelni. Politikamentes ez a szeretet, nem sérti vele senkinek az érzelmeit - az egyénnek viszont tartást ad. Egy-egy kisebb tájegység szeretete nélkül nem tud élni az ember, mert akkor tényleg hazátlan. Igaz, hogy a legkevesebb időt Magyarországon töltöm, számomra mégis ez a legfontosabb. Mert meggyőződésem, aki a gyökereit elvágja, az új hazában sem tud gyökeret verni. Szakterületem a biológia. De mindig is érdekelt az élő néprajz. Amikor mint fiatal egyetemi tanár a hatvanas években növendékekkel átjöttem a Hortobágyra, volt úgy, hogy kimentem a csikósokkal a pusztára, velük együtt éltem, a ruhájukat viseltem. Nem holmi passzióból. A pásztorviseletet csak úgy tudom megérteni, ha magam is kitapasztalom, mit és miért viselnek? Miért úgy viselik? Miért alakult ki az a szokás, hogy a Hortobágyon kékfestő anyagból készül a csikósok ruhája, a Kiskunságban miért fehér? Miért más formájú a kalap? Miért van csak egyik csizmán sarkantyú? Századok során szerzett bölcs tapasztalat sűrűsödik egy-egy viseletben... Többek között ez is az Alföldön található csodálatos szellemi örökség, amit bűn lenne feledésbe hagyni... Hetekig gyakoroltam patracon lovagolni - ez a hortobágyi csikósok jellegzetes „tudománya”, egy, a ló hátára vetett posztódarab a patrac, amire csak úgy felugranak. Mondanom se kell, rögtön le is estem a lóról. Az egy iszonyú teljesítmény, amit a csikósok könnyedén művelnek. Tessék egyszer kipróbálni és utána fintorogni „a poros Alföldön”... 16
