Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1989-06-05 / 11. szám
GYÖKEREK A FUTÓHOMOKON A 100 éve még nagyrészt sáros, poros utcákból álló alföldi település lendületes fejlesztése két polgármester nevéhez fűződik: a múlt század végén Lestár Péter és Kada Elek javaslatára épült meg a főút és a piactér a központban. 1896-ban felavatták a város szülöttjéről elnevezett Katona József Színházat, amely most megújulva, megszépülve várja a színházszerető közönséget. A sok-sok városlátogatót nemcsak a szép épületek, a hangulatos főtér, a városháza harangjátéka, hanem a világhírű Kodály Intézet is vonzza. A névadó Kodály Zoltán, szülővárosa előtt tisztelegve komponálta - Kecskeméti Vég Mihály gyönyörű magyarsággal fordított zsoltárára - híres Psalmus Hungaricusát. Kecskemét városát fejlesztési eredményeiért méltán tüntették ki 1976-ban Hild-emlékéremmel. Az elismerés nem kis részben szólt az akkori főépítésznek, az Ybl-díjas Kerényi Józsefnek. Az Országos Műemléki Felügyelőség tervezőasztalától 1964- ben indult el az önálló munka reményében Kecskemétre, ahol húsz évig élt és dolgozott. Kapcsolata máig sem szakadt meg a várossal és szívesen vállalkozott a kalauzolásba.- Hova vezet először az útja, ha Kecskemétre látogat?- A városközpontba. Ha végiggondoljuk, hogy Kecskemét főterén a Magyarországon működő valamennyi nagyobb felekezetnek temploma épülhetett, akkor ez a város történelméről nagyon sokat mond. És nézze meg Lechner Ödön csodálatos városházáját, amelyet a magyar építészet még nem is fedezett fel igazán, noha azon Lechner-épületek közé tartozik, amelyek a legharmonikusabban illeszkednek környezetükbe. Jó érzéssel tölt el, hogy a ferences rendházból kialakított Kodály Intézet megépítésével valamit én is hozzátehettem a tér értékeihez. A hatvanas években nem volt pénz Bács megyében (a támogatást a kiemelt ipari megyéknek juttatták), szegénységből kezdtük el azt, amit ma rehabilitációnak neveznek. A legelső „munkám” egy emeletráépítés, a legutolsó egy épületegyüttes felépítésének megakadályozása volt. Azokban az években, amikor az építés azt jelentette, hogy mindent elpusztítunk, a szép csak az, ami új, mi Kecskeméten elindítottunk egy olyan folyamatot, amivel tíz évvel megelőztük a világot. A régi környezet értékes épületeit nem bontottuk le, hanem újra hasznosítottuk. Azokat az öreg épületeket, amelyek elvesztették eredeti rendeltetésüket, vagy rossz felhasználásuk miatt pusztulásra ítéltettek, viszszafogadjuk a környezet, a város nagy családjába. És megpróbáltuk, hogy az új épületek megint a városra, az Alföldre legyenek jellemzőek, szemben az akkori, emlékezet nélküli „modern” elvárásokkal.- Mi indította arra a lépésre, hogy tősgyökeres kispestiként az Alföldre költözzön?- A hatvanas években - amikor pályakezdő voltam - elhittük, hogy az ötvenes évek a hátunk mögött vannak, s most már csak jobb jöhet. Olyan skizofrén elképzelésem volt, hogy egy nagy és szabad országban élek. Ki akartam próbálni magamat, ezért mentem el Kecskemétre, ahol addig még csak nem is jártam. Nagyon sok pesti kollégám választotta akkoriban a vidéket, mert ez hozzátartozott ahhoz a korszakhoz.- És most hogyan tekint vissza erre az erőpróbára ?- Kecskemét az ország átlátható modellje volt, ott tanultam meg, hogy mennyire kemény az a szerkezet, amelyben élünk. Ha mi betartottuk volna ennek a rossz szerkezetnek a szabályait, akkor semmire sem jutunk. Valósággal összekalapoztuk a pénzeket a zsinagóga, a Kodály Intézet, a Játékmúzeum, a filmstúdió s a többi felújítására, építésére. A munkatársaimmal együtt néhány embert meg tudtunk győzni az igazunkról, de nagyon sok ellenséget is szereztünk, mert gyakran és szinte törvényszerűen megsértettük a hierarchiát. Lehet, hogy engem sokan utáltak a következetes keménységemért, de ismertem a környezetet, szakmailag felkészültem, tudtam, hogy igazam van, ezért harcoltam. Soha nem személyekkel volt bajom, hanem a rossz tevékenységükkel. Kompromisszumokat kötöttem ugyan, de nem alkudtam meg. Ezt a megtett utat minden tévedésével és hibájával együtt vállalom.- Mindenki megcsodálja a helyreállított zsinagógát, bár olyan vélemények is felmerültek, hogy eredeti rendeltetését kellett volna viszszaadni.- Ennél az épületnél kompromisszum született. Külső formáját teljesen megőriztük, de nem templom lett belőle, hanem a Technika Háza. A vidéki zsidóság szinte teljesen elpusztult, nem volt kinek templomot építeni, ezért próbáltuk másként hasznosítani, hogy megmenthessük a bútorraktárként tönkrement gyönyörű épületet. Belül is igyekeztem megőrizni, amit lehetett, így maradtak meg a régi öntöttvas oszlopok is. A régi ferences rendházból kialakított Kodály Intézet tervezésénél megtanultam, hogy egy építésznek nem szabad dogmatikusnak lennie. A mindent megőrizni akarás egy másik végletet jelent. Itt például le kellett bontani azt a ragadvány épületsort, amelyet a katolikus, illetve a református egyház építtetett a Kéttemplom utca két oldalán. Ez az átalakítás szabadította ki a Szent Mihálykápolna alapfalait és ennek köszönhető, hogy a városháza ismét teljes szépségében pompázik. * A főtéren hosszasan sétálunk még, gyönyörködünk a Cifra palota színes kerámiadíszítményeiben, a szecessziós stílusú impozáns épületben, amelyben az Állami Zeneiskola és a Kecskeméti Református Egyházi Hivatal és Könyvtár működik. Kecskeméti nevezetesség a Naiv Művészek Múzeuma. Mellette áll a Szórakaténusz Játszóház és Játékmúzeum, amely szintén Kerényi József tervei alapján készült.- A Naiv Művészek Múzeumának igazgatója, Bánszky Pál kért meg, hogy keressek egy játékmúzeumnak alkalmas helyet. Mivel mellette volt az óvoda, adódott a megoldás: nem csak játékmúzeum, játszóház is épüljön. így találtuk ki az országban elsőként a játszóházat. Örülök, hogy azóta már több is van az országban, de Európában nincs ilyen hazánkon kívül. Még egy „partizánakcióról” szeretnék mesélni. Amikor a Széchenyi-szobor felállítását tervezték, Kiss István szobrászművész is helykeresésre kért meg. Az az őrült gondolatom támadt, hogy a Széchenyi-lakótelepen, az Aradi vértanúk terén, ahova további épületeket akartak emelni, csináljunk egy emlékligetet. Elképzelésemet óriási harcok árán sikerült keresztülvinni. Miután a Széchenyi-szobrot elhelyeztük erre a térre, a főút mellett 69 gesztenyefát ültettünk el és mintegy 100 hársat. Nem lehet egy fát sem kivágni, mert a fa is az emlékmű része. Nekem, építésznek a legnagyobb örömöm, hogy Kecskeméten van most egy olyan lakótelep, ahol igazi park van, nemcsak „zöld” terület. A liget bejáratánál állítottuk fel Széchenyi és az aradi vértanúk emléktábláját.- Örömök, eredmények és soksok harc jellemzi a kecskeméti húsz esztendőt. Végül mégiscsak hazatéri...- Egy súlyos műtéten estem át és volt időm mérleget készíteni. Úgy gondoltam, ez a húsz év elég volt, valami újat próbálok. Szintén pályázattal kerültem a budapesti Városépítési Tudományos és Tervező Intézetbe, majd innen jelenlegi munkahelyemre, a Budapesti Műszaki Égyetem Építészmérnöki Karára. A mai egyetem egy kicsit olyan, mint Kecskemét volt a hatvanas években. A kapcsolatom nem szakadt meg Kecskeméttel, s nagyon jólesik, hogy az emberek mindig kedvesen fogadnak. Meggyőződésem szerint, az igazi demokrácia az, ha a szakember meghallgatja mindenki véleményét, de utána vállalja a döntés felelősségét. Kecskemét mellé ragasztottak egy jelzőt: „aranyhomok” - ez őrültség. Futóhomok van itt, amit irdatlan munkával kellett megművelni. Építészetben sem volt aranykor. Mi éppen olyan futóhomokon dolgoztunk. S ha nem is győztünk, de homokfogó gyökereket eresztettünk. ZIKA KLÁRA FOTÓ: GÁBOR VIKTOR A Kodály Intézet 10
