Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1989-05-22 / 10. szám
Bokor Péter: Isten akaratából Bereményi Géza: Eldorádó Jeles András: Álombrigád Dárday István-Szalai György: A dokumentátor A Gulyás testvérek, forgatás közben szemlén egy dokumentumerejű és -hitelű film is, az egykori „kitelepítések” egtlékét fölidéző Soha, sehol, senkinek. írója-rendezője Téglásy Ferenc a maga és családja feledhetetlen élményeit dolgozza föl, s innét meggyőző hatása az elbeszélésnek. Gyermek volt még akkor Téglásy, őneki mondta akkor az édesapja, katona, aki nemzetét szolgálta az új rendben is: soha, sehol, senkinek nem szólhat arról, ami velük történt. A film egyik kritikusa idézte föl Karinthy Frigyes egy verssorát: „Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek” - mert e belső parancsnak engedelmeskedett a művész. Dokumentum a múltról Sára Sándornak egy újabb, kétrészes műve: Csonka-Bereg. Ez a táj az ország északkeleti sarka; a háború utolsó idejében innét vittek el munkára, valójában fogságba férfiakat százával - s csak egy kicsi részük tért haza nagysokára. Könynyezve szólnak a kevés visszatértek, megtörve vagy töretlen keménységgel az asszonyok, akik magukra maradva helytálltak. A múltidéző filmek sorából megemlítem még Tölgyesi Ágnes interjúcsokrát „...evilágból.címmel. Egykor apácák, missziósnővérek újítják meg rég tett s önként megtartott fogadalmukat, mondják el (többnyire már öregotthonokban) életüket, bizonyítva, hogy hittel vállalt munkásságuk közösségi érdeket szolgált és e kegyes szolgálórendek erőszakos szétszórása - „föloszlatása”, bár, vallják, csak alapítójuk oszlathatta volna föl a rendeket - mennyire oktalanság és méltatlanság volt. A múltat újra élni persze nem lehet, s ez nem lehet célja egyik filmnek sem. A história azonban csakugyan az élet tanítómestere, bár akkor csupán, ha őszintén keresi az ember a tanulságokat, nem szépíti a valót, s nyíltan vagy csupán sugallva azt a történetírónak lehetetlen, művésznek köteles kérdést is vállalja: történhetett volna másképp? mi lett volna, ha... Felvetődhetett talán ez a kérdés vagy ehhez hasonló egy másik film kapcsán is. Történésznek mondható Bokor Péter, aki az évszázad mozgóképes történetét dolgozza föl filmeken vagy tévéműsorokban, folyamatosan évek, mondhatni évtizedek óta. Az idén nagy sikert aratott az interjúfilmje, az Isten akaratából, amelyet dr. Habsburg Ottóval, az utolsó magyar király, Károly fiával, az Európa Parlament képviselőjével készített. Az egykori királyfi nyíltszívű és demokratikusan gondolkodó politikusként nyilatkozik (szép magyar szóval) a filmen, néz farkasszemet a múlttal, Európa múltjával, s Magyarországéval, amelyet hazájának, a magyar népével, amelyet nemzetének nevez. Dr. Habsburg Ottó nemrég az Európai Közösségek küldöttségének tagjaként is járt Magyarországon, sokakkal találkozott személyesen, és sokakat nyert meg nyitottságával, egyéniségének erejével. Mielőtt rátérnék azokra a filmekre, amelyek a jelennel néznek farkasszemet, legalább röviden hadd említsem meg az ugyancsak nagydíjat nyert EldorádcK \ író-rendezője, Bereményi Géza az 1944-1956 közötti magyar történelmet tükrözted egy Teleki téri kereskedő szomorú történetében. S még egy film, amely évekkel ezelőtt készült már: Jeles András groteszk képekben a sematizmus korát szembesíti mai kételyeinkkel Alombrigád címmel. Természetesen a jelennek szólnak a múltidéző, múltat faggató, múltat bevalló filmek éppen úgy, mint a jelen idejűek. Sorukból két dokumentumot emelnék ki. Az egyik „Ez zárkózott ügy” címmel egy falusi tanácselnökség körüli bonyodalmakat, közerkölcsi küzdelmeket ábrázolja (Erdélyi János és Zsigmond Dezső munkája). Friss keletű a másik film is, amelyről szólni kötelességemnek érzem. Felmentés nélkül a címe Tényi István dokumentációjának. Észak-Magyarországon, Ózdon él egy rokkantnyugdíjas, akinek feleségét egy csipcsup koholt pörben önkéntes halálba hajszolták. (Csip-csupnak nem lekicsinylőén nevezem az ügyet, hiszen szenvedő részeseinek becsülete és vállalható élete volt kockára téve.) Az elkeseredett özvegyember a maga körül, egykori munkahelyén, lakóhelyén, az országban tapasztalt visszásságokat röplapokon tette szóvá, s egy ízben nyílt levelezőlapon fordult a Magyar Szocialista Munkáspárt vezetőihez jogorvoslatért. Följelentették, megbüntették, a föllebbezés után szinte jelképes büntetéssel sújtották - és arra szólították fel, hogy bírálatát ezentúl nyílt fórumokon mondja el, amint azóta ugyanezt tették vezető politikusok is. Mielőtt óhatatlanul is megrostált beszámolóm utolsó soraihoz érnék, legalább röviden említenem kell a kétségtelenül világhírű Szabó Istán új művét, a Hanussent. (A világon sokfelé látható.) Egy jövőlátóról szól ez a film, aki a két világháború között látványos előadásokon lép föl Közép-Európában, s akire fölfigyelnek a náci diktatúra emberei. Ő maga megrettenve látja, hogy jóslataival akaratlanul is gaztettek ötletadója lesz - s ez döntésre készteti, erkölcsi döntésre, amelynek ára az élete. Más művekről is szólhatnék (34 film szerepelt a szemlén, ha a sorozatokat is egynekegynek vesszük), de befejezésül már csak egyet említek. Ez ugyanis - Dárday István és Szalai Györgyi munkája - mintha a farkaszszemet nézés ars poeticája is lehetne. Ez a film, A dokumentátor azt a belső változást szemlélteti, ahogyan egy videokölcsönző rádöbben, hogy e fekete dobozokban - amelyek legtöbbje csak fölszínes, sőt olykor nemtelen szórakoztatás - a kor története dokumentálódik. Hogyan is mondja Shakespeare, Hamlet szavával? A színjátéknak, (de a filmnek is és minden művészetnek) „föladata most és eleitől fogva az volt és az marad, hogy tükröt tartson mintegy a természetnek; hogy fölmutassa az erénynek önábrázatát, a gúnynak önnön képét, és maga az idő, a század testének tulajdon alakját és lenyomatát”. A magyar film e föladat hű teljesítésére vállalkozik most is. így nézni, fájdalommal, farkasszemet múlttal és jelennel - kapunyitás a jövőre. ZAY LÁSZLÓ 27
