Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)

1989-04-17 / 8. szám

A langyos déli szél egy­szeribe tavaszt vará­zsolt a pesti utcára. Fedetlen fővel járnak férfiak és nők, előke­rültek a szekrények­ből a könnyű tavaszi kabátok. Milyen színes, milyen tarka ez a város! - csodálkozik rá az ember a körút kora délutáni forgatagá­ra. Milyen sokféle ember él itt együtt! Vegyük csak szemügyre a lámpaváltásra várakozókat a Hungária Kávéház előtti gyalo­gosátkelőnél. Akadnak köztük manökeneket megszégyenítően szép és divatos lányok, szeré­nyebben öltözött, farmernadrá­­gos fiatalok. A középkorúak vi­szont jobbára szürkék és kopot­tak: a férfiak gyűröttek és poca­kosodnak, a nők fáradtak, elcsi­gázottak. No és az öregek!? Egyik-másik kész tanulmány. Mint amott az a töpörödött néni­ké is, jóval túl a hetvenen, egy ki­dobásra érett télikabátba és vas­tag sálba burkolózva. Vajon hova igyekszik? Az egyik kezében bot, a másikban egy piszkos, üres sza­tyor. A bottal láthatóan lépteit segíti, a szatyorba pedig majd csak akad valami estig. Hogy mi-A tapasztaltabb portások sze­rint már messziről lehet látni, ki­nek melyik osztályon van dolga. Különösen a családvédelmi osz­tály ügyfeleit könnyű felismerni. Ez az osztály foglalkozik ugyanis a „hátrányos helyzetű” családok­kal, a mozgássérültek, a rokkant­­nyugdíjasok - valamint az egye­dülálló öregek segélyezésével, az alkoholisták kényszer-elvonókú­rájával, a veszélyeztetett gyere­kek sorsával és a különböző szo­ciális juttatásokkal. A családvédelmi osztály veze­tőjének engedélyével, mint megfi­gyelő veszek részt ezen a hétfő délutáni ügyfélfogadáson. Alig­­alig sikerül utat törnöm a folyo­són várakozók között. Aztán az egyik fogadószobában a két ügy­intéző hölgy nekem is helyet szo­rít az íróasztal mögött és - jöhet a következő... B. néni sűrű bocsánatkérés kö­zepette adja elő a kérését.-Tetszik tudni, nem jöttem volna én magamtól ide, de a szomszédaim annyira biztattak. Azt mondják, hogy akinek ilyen alacsony nyugdíja van, mint ne­kem, annak itt szoktak adni egy kis pénzt. re vágyik? Bizonyára - sors- és kortársaihoz hasonlóan - leérté­kelt csirkeaprólékra, esetleg né­hány, utcán talált, visszaváltható üres üvegre. De szegődjünk csak az apró termetű nénike nyomá­ba! No lám, nem is guberál! A kerületi tanács felé veszi lépteit. * A tanács bejáratánál még né­hány percig visszatartják az ügy­­félfogadásra érkezett tömeget. Ahogy egyet üt az óra, megnyíl­nak az ajtók. Az élelmesebbek egykettőre a liftnél teremnek, a fiatalabbak futva igyekeznek fel­felé a lépcsőn, az öregek, a moz­gáskorlátozottak pedig ugyan­csak lemaradnak ebben az egyen­lőtlen versenyben. Hát még a té­továzók, akik először járnak itt...-Mennyi a nyugdíja, B. néni?- Kétezernyolcszáz. Tudom, vannak, akiknek még ennyi sincs, de tessék csak meggondolni: eb­ből fizetem a háromszáz forint lakbért, kéthavonta úgy hétszáz forintnyi gáz-, villanyszámlát, a tüzelőt. Ruhát nem szoktam vásá­rolni, nem is telne rá, de most kénytelen voltam egy pár magas szárú cipőt venni, mert a másik már leesett a lábamról. Ki is jön­nék úgy-ahogy a pénzemből, ha nem emelték volna a gyógyszerek árát. Az én körzeti orvosom any­­nyi gyógyszert ír föl a szívemre, a vérnyomásomra, az ízületeimre, az idegeimre, hogy egész egysze­rűen nem tudom a recepteket ki­váltani. Hát ez hozott engem ide, hogy segítségüket kérjem.- Kérvényt hozott-e, B. néni?- Milyen kérvényt?- Hát egy írást arról, hogy se­gélyt kér. Csak írásban benyújtott kérelmekkel tudunk foglalkozni. Tessék szépen hazamenni, aztán leírni, mennyi a nyugdíja, milyen körülmények között él, és van­­nak-e gyerekei. Mert ha vannak, akkor segélyt nem kaphat!- Nincs nekem senkim a macs­káimon kívül. Azokat is legszive­­sebben elajándékoznám, ha len­ne kinek. Drága lett a tej is, nem futja már nekem arra, hogy négy cicát etessek.-Jól van, B. néni, tessék csak beadni a kérvényt, a nyugdíjcé­dulával együtt, s majd meglátjuk, mit tehetünk.- Ezek szerint most nekem nem adnak pénzt?- Mondtam már, hogy írásban kell kérvényezni...-Tessék megnézni, ennyi pén-SZEGÉNY! 10

Next

/
Oldalképek
Tartalom