Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1989-03-20 / 6. szám
SAJTOTUKOR Szegénység a mai Magyarországon - Hatalmi politika és antiszemitizmus- Egy „hivatalos" áttelepülő kálváriája A hivatalos becslések szerint mintegy 700 ezer magyar él a kormány által deklarált létminimum szintje alatt. A Szegényeket Támogató Alap (SZETA) képviselőjével, Solt Ottilia szociológussal közöl elgondolkodtató beszélgetést a Magyar Gazdasági Kamara hetilapja.- 1979-ben arra az álláspontra jutottunk - mondja Solt Ottilia hogy mivel a hivatalos politika nem hajlandó tudomásul venni a szegénységet, a közvéleményhez fordulunk s megpróbáljuk mozgalommá tenni a szegényekkel való szolidaritást. A SZETA mindenekelőtt morális kényszer hatására jött létre. A tömegkommunikáció szinte teljes hallgatása mellett „a második nyilvánosság”-ra hagyatkozva persze csak gyenge hang lehettünk egy olyan korszakban, amikor a többség biztosnak látta a jövőt. A HGV interjúalanya a továbbiakban rámutat, hogy az intézményes kutatás a „szegénység” szót a legutóbbi időkig tudománytalannak tekintette. Ők viszont ragaszkodtak a kifejezéshez, amelyen azt az embert értik, aki nélkülöz, akinek semmije nincs, akinek ez a sorsa. Tehát nem egyszerűen egy jövedelmi helyzetet neveznek szegénységnek, hanem egy olyan kilátástalan életformát, amelynek alapja az öröklött vagyontalanság, az állandó pénzhiány. Napjaink szegénységének a gyökerei - hangsúlyozza Solt Ottilia -, a két háború közötti „hárommillió koldusig” nyúlnak vissza, a mi szegénységünk a föld nélküli agrárproletáriátus egyenes ági leszármazottja. A hajdani nincstelenek a földtulajdonviszonyok 1945 utáni többszöri átrendeződése ellenére is arra voltak kárhoztatva, hogy újra nincstelenekké legyenek. Ők voltak azok, akik nem léptek be a 60-as évek új téeszeibe, így még a háztájihoz sem jutottak hozzá. Ehelyett a szakképzetlen bérmunkás-szükséglet forrásaivá lettek. Solt Ottilia véleménye szerint a hetvenes évek gazdasági növekedése közepette a szegénység minden állami beavatkozás nélkül is apadt, mert a gazdaság dinamizmusa enyhítette azt.- A szegénykérdés megoldásához akkoriban kellett volna számot vetni a valósággal - vélekedik a szociológus. - Ehelyett azt hajtogatták, hogy aki nálunk dolgozik, az boldogul és hogy a szocializmusban nem lehet munkanélküliség.- Napjainkban sokkal roszszabb helyzetben kell szembenézni a végletesen leszakadt szegények problémájával - hangsúlyozza a beszélgetés végén Solt Ottilia.- A rossz teljesítőképességű gazdaság nemcsak kifelé adósodott el és adósodik el tovább, hanem saját társadalma felé is. A szegénységben rejlő társadalmi bombát korábban olcsó kenyérrel, kéthetenként egyszer hússal és alkohollal is hatástalanítani lehetett. De most veszélyben ez a recept! „Hatalmi politika és antiszemitizmus” címmel érdekes tanulmányt közöl Braun Róbert egyetemi hallgató és Zolnay János szociológus a Hazafias Népfront napilapjában.- A magyar társadalom jelenlegi és várhatóan súlyosbodó válsága felerősít olyan régi és új keletű vélekedéseket - olvasható a cikkben -, melyek a válság okaiként különböző vallási, etnikai, nemzeti kisebbségeket jelölnek meg. A szerzők vélekedése szerint a magyar múlt tragikus tapasztalatai és a napjainkban egyre gyakoribb antiszemita jelenségek azt a következtetést sugallják, hogy a legveszélyeztetettebb helyzetben a cigányság mellett a jelenleg hozzávetőlegesen nyolcvanezer főnyi magyar zsidóság van. A holocaustot átéltek közül 1945 és 1948 között sokan választották a Palesztinába való kivándorlást. Az itthon maradottak számára a társadalmi integrálódás új lehetősége volt, hogy valaki a kommunizmus ideológiájával azonosulva épüljön be a magyar társadalomba. A kommunista vezetőség - mutatnak rá a szerzők -, félve attól, hogy ez a tendencia tápot adhat a kommunistaellenes antiszemitizmusnak, a „zsidókérdést” tabusította. Ugyanakkor a Rákosi-korszak idején a teljhatalmat birtokoló csoport és az ÁVH vezetői 1952— 1953-m ■''^an zsidó származásúak voltak. Rákosi-korszak tudati hatásához 1k iá tartozik, hogy a renoizcrt sokan „zsidórendszerként” értékelik. 1956 megrázkódtatása - vélekednek a cikk szerzői -, ismét felkeltette a zsidóság számára a magyar nemzettel való szolidaritást és a nemzeti asszimiláció igényét. A hatvanas években kialakult „közmegegyezés”-es rendszer ismét tabuként kezelte a „zsidókérdést”. A cikk elemzése szerint a következő „alku” jött létre: a párt sorain belül tiltva volt antiszemita színezetű frakciók alakítása, s - egyedül Kelet-Európábán - nem folyt befelé irányuló anticionista propaganda. A vezetés ügyelt arra, hogy a legmagasabb politikai vezető pozíciókba zsidó lehetőleg ne kerüljön. Ebben a politikai helyzetben mind az általános hallgatás, mind a hétköznapi, „kocsmai” antiszemitizmus rendszerstabilizáló tényezővé vált. Az asszimiláció, az identitás problematikájának újragondolása - hangsúlyozzák végezetül a szerzők - lehetőséget adhatna egy, a hagyományőrzés legkülönfélébb módjait tiszteletben tartó, toleráns vélemény kialakulására. Egy adott nemzetiséghez vagy kisebbséghez való tartozás nem jelenti automatikusan a magyarsággal való azonosulás megtagadását, sőt a magyar társadalom s a magyar nemzet csak sokszínűségét megtartva s demokratikus vívmányokat teremtve válhat modern nemzetté. Magyar Hírlap Egy Romániából a Dunántúlra áttelepült orvosnő kálváriáját ismerteti a kormány napilapjában Franka Tibor.- Három hónappal az áttelepülési kérelem hivatalos benyújtása után hivattak a milíciára, ahol már kora reggel legalább 200 áttelepülni szándékozó tolongott - emlékezik a doktornő. - Álltunk egymás mögött szorosan, akár a barmok. Előttem egy jó kezű sebészkolléga ment be. Azt mondta: csak kisírom belőlük, hogy átengedjenek Debrecenbe a nagynénémhez, hiszen minden nagyobb fejest én gyógyítottam a környéken. Könnyes szemmel jött ki. Nem engedték.- Hatan ültek az asztal mögött. A párttitkár így kezdte: anya az egyáltalán, aki megengedi a lányának, hogy külföldivel kössön házasságot? (A leányom már korábban magyar állampolgár felesége lett, ez tette lehetővé, hogy kérelmemet egyáltalán megfogalmazhassam.) - Nagy levegőt vettem, mert végzetes lett volna kimondani, amit gondoltam. Azután udvariasan bár, de egyfolytában beszéltem. Elunhatták, meg fáradtak is voltak, mert közölték: doktornő, önök elmehetnek az országból. A rendelőben nem szóltam senkinek. A beteg gyermekek szüleitől nem mertem elfogadni egyetlen darab tojást sem, nehogy valaki feljelentsen. Az első beadványom után 9 hónappal a rendőrségen kaptam egy 26 pontból álló listát arról, hogy milyen papírokat kell beszereznem. Ez már egyszerűsített változat, mert a lányomnak még 36 pecsétet kellett összegyűjtenie, mire kiengedték.- Miután bevittem a 26 engedélyt, kijöttek hozzám, felmérni mit akarok magammal hozni Magyarországra - folytatódik a beszámoló. A kazettákat, a fűszereimet, a könyveimet, a festményeimet, a faliórát nem... Viszont kiengedték a legértékesebbet, a szárhegyi faragású bútoraimat, merthogy az csak magyar faragás. December 15-én utaztam Bukarestbe a követségre, mert közben már bezáratták a kolozsvári konzulátust... Amikor a magyar tisztviselő beleütötte útlevelembe az engedélyt, sírógörcsöt kaptam. Hirtelen azt hitte szegény, hogy meggondoltam magam ... Aá, mondtam neki, s ittam a pohár vízből, ezt kedvesem, maguk nem érthetik.- Autóval jöttek értünk Sz.-be a pesti rokonok. A határon kezet csókolt a milícista meg a román vámos is, mert mind a kettőnek kezeltem a gyerekét... Már Nyíregyházánál jártunk, amikor el mertem énekelni az erdélyi himnuszt. Pestről néhány nap múlva továbbutaztunk a fiammal a Dunántúlra, csak minél messzebb Romániától... 27
