Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)

1989-02-17 / 4. szám

- Azt hiszem, ezen a nádtetős ta­nyán sokaknak megakad a szeme...-Valóban, gyakran megállnak errefelé az idegenek is és bekopog­tatnak. Én meg szívesen mutoga­tom a házat, hiszen két kezem munkája. Saját terveim, elképzelé­seim alapján építettem fel az el­múlt másfél évtizedben, vályogból, fából, nádból. Egy üres földet, 600 négyszögölt vásároltam annak ide­jén, aztán nekivágtam a munká­nak. A lakórész és a műhely már rendben van, a bemutatóterem azonban csak félig készült el, talán ezen a nyáron ezt is befejezem. Egyébként Kecskeméten van egy lakásunk, télen otthon alszom, nyáron a feleségem jár ki ide a ta­nyára naponta.- Hogy jutott eszébe tanyát építe­ni?- Több oka is volt. Főleg a gye­rekkori élmények indítottak, hi­szen tanyán nőttem fel, Matkó­­pusztán. Aztán kellett a műterem is, ahol kedvemre faraghatok. A városban aligha tudtam volna ilyen műhelyt összehozni, a kertről nem is beszélve, hiszen leggyakrabban a szabadban dolgozom.- Látom, a félkész munkák között van egy feszület is. Ez hova kerül?- A kunszállási temetőbe szá­nom, nemrég elhunyt öreg körzeti orvos barátom sírjára. Hálám jele ez. Tudja, amikor tanyán éltünk és kisgyerekként tüdőgyulladást kap­tam, ő mentette meg az életem...- És a domborművek?- Ezek azért vannak itt, mert nemrég kerültek haza olaszországi kiállításomról. Azzal az olasz ba­rátommal, aki a kiállítást szervez­te, ugyanúgy ismerkedtem meg, mint magukkal: egyszer erre autó­zott, észrevette a házat, megállt, és bekopogott... Igaz, a bolt elég messze van, két kisgyerekkel éppen elég odáig el­gyalogolni, meg vissza. De hát annyi baj legyen. A fontos az, hogy az orvoshoz nem kell elhor­dani a gyerekeket, ha betegek. Az egyik szomszédos tanyán van CB- rádió, és ha baj van, a szomszéd kihívja nekem az orvost, aki álta­lában azon nyomban ki is jön... Aki keres, talál ilyenkor is tennivalót A téli kopár szürkeségben, de még ködben is messziről virít a sárgára festett Lajos-tanya Balószög határá­ban. Közelebb érve pedig valósággal csalogatja a vendéget a példás rend­ben tartott porta. Amikor aztán meg­állunk a kapu előtt, már jön is a házi­gazda, Lajos Mihály, és magyaros vendégszeretettel invitál bennünket befelé a házba. Bent a felesége, Róza asszony, né­hány álmos cica, kellemes meleg és ínycsiklandozó illatok fogadnak: a gáztűzhelyen fő az aznapi ebéd.- A legjobb helyre jöttek, ha szépe­ket akarnak hallani a tanyasi életről- mondja mosolyogva a háziasszony.- Mert mi, kérem, elégedett emberek vagyunk. Tessék csak körülnézni bát­ran, mindenünk megvan: a fürdőszo­ba, a színes televízió, a hűtőláda, a garázsban az új autó. Igaz, megdol­goztunk keményen mindenért, de ezt nem panaszként emlegetem. A fér­jem szakács volt, én szőlőmunkás a Helvéciái Állami Gazdaságban, most már mindketten nyugdíjasok va­gyunk. De azért - amíg egészségünk van - dolgozunk tovább. Itt szemben a házzal kéthektáros szőlőtáblát mű­velünk a gazdaságnak. Aztán itt van a kert, a saját szőlő, az ólban a hízó, meg a sok aprójószág, persze nem el­adásra tartjuk őket, csak magunk­nak. Nekünk mindenünk megterem itt a tanyán, hosszú évek óta a piacra csak virágpalántáért megyek kora ta­vasszal.- Mióta élnek itt a tanyán?- Még a szüleim bérelték ezt a ta­nyát 1940-ben, feles művelésben. Ak­kor még 12 hold tartozott a tanyá­hoz, nagy volt a család, de annyival mi ketten a férjemmel már nem bol­dogulnánk. Amikor férjhez mentem, egy időre elkerültem innen, de két év múlva csak visszajöttünk. 1963-ban pedig úgy adódott, hogy megvehet­­tük az egész tanyát. Az épületet fel­újítottuk, kibővítettük, bevezettük a villanyt, kutat fúrattunk, s most már igen ragaszkodunk hozzá. A férjem talán még jobban, mint én. Mindig azt mondja, a világ minden kincséért nem költözne be a faluba vagy a vá­rosba, mert itt azt csinál, amit akar, nem figyel rá senki. Pedig itt is fi­gyelnek ám a szomszédok! Egyszer a múlt nyáron még alkonyat előtt leül­tünk a kerti asztalhoz. Be is kiabált az egyik erre járó szomszéd: Nézzék csak, a Lajosék nem dolgoznak! Tré­fának szánta, mert hogy bennünket virradattól késő estig csak munka közben lehet látni... Télen persze könnyebb, az ember­nek jut ideje pihenésre. De aki keres, az talál ilyenkor is tennivalót. Teg­nap például egy álló napig tésztát gyúrtam. Jól kiszárítom, s nem lesz vele gond a nyáron. Aztán a lányaim­nak és a fiaméknak is gyúrok, ezzel is segítek nekik egy kicsit, mert mind a három családban a férj, a feleség is dolgozik. Nagyon jó gyerekeim van­nak, ügyesek, szorgalmasak. A fia­méknak és az egyik lányoméknak emeletes házuk van a faluban, az idősebb lányoméké csak földszintes, de az is szép, új épület... No és az öt unoka, hogy azok mennyire szeretik ezt a tanyát! * Itt nincs megállás Némethék mutatós tanyája mellett fekete fóliasátor, benne pelyhes kislibák serege. Németh István, a tanya gazdája éppen ve­lük foglalatoskodik, amikor a ta­nyán kopogtatunk.- Kényes jószág a liba, éjjel­nappal törődni kell vele - mond­ja. - óvni kell őket a hidegtől, a nedvességtől, és folyamatosan etetni, itatni, hogy szépen fejlőd­jenek. így aztán nincs megállá­sunk: hajnalban kelünk a felesé­gemmel, és én még esténként is ki­jövök, miután megnéztem a filmet a televízióban. Ezek most öthete­sek, nyolchetesen adjuk el őket, amelyik meg itt marad, azt tömés­re fogjuk.- Megéri a sok fáradság?- Amikor leadjuk a libákat, úgy négy-öt kilósak. Kilónként 75 fo­rintot kapunk érte. De ne feledje: a naposliba darabja 95 forint volt, és mire „eladósorba” kerülnek, megeszik mindegyik vagy 100 fo­rint értékű takarmányt. Beleszá­mítva az elhullást, az almozásra használt szalmát, jó ha egy libán 50 forint lesz a haszon. Néhány éve még a duplája volt.- Évente hány libát tudnak föl­nevelni?- Mostanában úgy 2-3 ezret. Többre nem futotta erőnkből, mert építkeztünk, felújítottuk a ta­nyát, rengeteget dolgoztunk. A gyerekekre, a két kislányra pedig legföljebb csak a háztartási mun­kában számíthatunk. Miattuk cse­réltünk tanyát, hogy közelebb le­gyenek az iskolához.- Ők folytatják majd a gazdál­kodást a tanyán.?- Hát... nem úgy néz ki. Mind­ketten szeretnének tovább tanul­ni, az egyik varrónő, a másik ste­wardess szeretne lenni. Egyébként mi is csak akkor folytatjuk, ha az új adórendelet mellett még min­dig kifizetődik. Ha nem, hát fel­adjuk, más után nézünk...

Next

/
Oldalképek
Tartalom