Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1989-12-15 / 24. szám
58 AZ ELSŐ NEW YORK I KARÁCSONY- Na, meg a finom parkettára sincs tekintettel. Csak bejön! Pont ilyen ember, mint ő... Neki aztán illene tudni! Rögtön realizáltam, hogy Mr. Husserl olvasta tegnap a New York Timesban a cikket és most már tudja, hogy a férjemnek mi a backgroundja...- Még azt is megmondom önnek, hogy a Mr. Bardossy mindenhová leszórja a cigaretta hamuját, amit szintén csodálok, ilyen ember, mint ő!... Ilyen embertől, aki... aki takarító a Rockefeller Centerben. Legszívesebben azt mondtam volna: ha nem tetszünk neki, hát elköltözhetünk!... De hová?... És miből előlegezzük le a lakást? Miből veszünk bútorokat?... Ez, hogy most egyik napról a másikra elvesztettem az állásomat, megdöntötte minden tervünket... És legjobban fájt, hogy nem tudok karácsonyi ajándékot venni. Hogy örült volna a férjem annak a televíziónak és a fiam a fényképezőgépnek, így nem kaphatnak semmit. Pont annyi pénzem volt, hogy valahogy megrendezzem a szentestét. A Central Park sarkán olcsó fákat árultak, vettem egy formás kis ezüstfenyőt. Aztán átmentem busszal az Eastre, ahol a Second Avenue-n (a Paprikás-Weisznél) magyar szaloncukrot lehetett kapni. Itt mindenki magyarul beszélt, valaki éppen kipróbált egy gramofonlemezt - Túl az óperencián..., zengett a dal, cigányzene-kísérettel. Hirtelen elfogott a honvágy... Keserves, kínzó honvágy. Túl az Óperenciás-tengeren, túl az Atlanti-óceánon, túl a vasfüggönyön, ott van az édesanyám, a testvérem és talán soha nem láthatom őket többé... Soha... A Woolworth’s-nál karácsonyfadíszeket és színes kis gyertyákat vásároltam. Már befejeztem a vásárlást, amikor megpillantottam egy Kodak fényképezőgépet, leszállított áron kitéve, mindössze nyolc dollár volt. Ha ezzel meglepném a fiamat, biztos, hogy örülne, ha nem is olyan kamera, amit elképzelt magának. Igen ám, de akkor nem marad elég pénzem a tortára, narancsra és csirkére, amit a szentestén az ünnepi vacsorán akartam szervírozni. így aztán a Kodak nélkül mentem haza. Már esteledett, amikor hirtelen átvillant rajtam a nagyszerű ötlet, hogy az arany karkötőmet el fogom zálogosítani - érthetetlen, hogy ez előbb nem jutott eszembe. Az egyetlen megmaradt ékszerem volt, valamikor kis mütyürök lógtak rajta, ezek már rég elvesztek, de a karkötő 18 karátos arany, erre biztos, hogy sokat fognak adni. Többször láttam egy zálogházat a Columbus Avenue-n, csak felkaptam a kabátomat és már siettem is. Hét óra volt, talán már be is van ilyenkor zárva. Szerencsém volt, a zálogházat még nyitva találtam. A becsüs spanyol nyelven vitatkozott egy rosszképű suhanccal, aki a biciklijét hozta be. Egyetlen pillantás a gyanús fickóra és nyilvánvaló volt, hogy lopta a biciklit. De a zálogházasnak, úgy látszik, nem voltak gátlásai, az ügyletet lebonyolították. Most én kerültem sorra, hozzám angolul szólt:- Mit hozott, kisasszony? Letettem eléje a ráccsal védett pultra a karkötőmet. Megnézte egy nagyítón, aztán lemérte.- Nyolc dollár!-Csak? Többre számítottam!- Próbálkozzék máshol! Ennyit se fog kapni! Ennek tört arany értéke van, semmi más! Aláírtam valami papírt, kaptam egy számot, a nyolc dollárt betettem a retikülömbe. Mégis megvehetem a fiamnak a Kodakot, ujjongtam magamban. Ahogy kiléptem a zálogházból, látom, hogy a spanyol suhanc ott őgyeleg a bejárat előtt, az utcán. Mikor meglátott, elfordult, hogy ne vegyem észre. Mit akarhat ez tőlem? Nyilván rám várt... Megindultam a Columbus Avenue-n, amilyen gyorsan csak tudtam. Egy kirakat tükrében láttam, hogy a kölyök jön utánam. Ha majd befordulok a sötét és néptelen 74. Streetre, ki fogja tépni a kezemből a retikülömet. Azt hiszi, hogy értékes ékszert zálogosítottam el és sok pénz van benne. Lehet, hogy kése is van!... Belém szúr, ha ellenkezem, ha sikoltok, ha segítségért kiáltok! És ki segítene?... A 74. Streeten nincsenek üzletek ebben a blokkban, csak magánházak. Nursing home-ok.10 Rémülten rohanni kezdtem, a mellemhez szorítottam a táskámat. Nem mertem hátrafordulni, éreztem, hogy a fickó követ. És utol fog érni, mert az ilyen 16 éves jobban tud futni, mint egy felnőtt.- Édes Istenem! Csak elérjek a házig!... Kifulladva szinte bezuhantam a kapun. Az orosz herceg ott állt és csodálkozva bámult rám.- Bon soir, Madame! Másnap reggel első dolgom volt megvenni a kis fényképezőgépet. Gyönyörűen becsomagolták, piros maslival átkötve. A szentestére tehát már minden megvolt. A kandalló széles párkányára állítottam fel a fát, a díszek, de főleg a szaloncukrok jól mutattak. A fa alá odatettem az egyetlen ajándékot, a Kodak kamerát. A vacsora nagyon ízlett, még mákos bejglit is vettem, ezt véletlenül láttam meg az olasz cukrásznál, ahol a tortát rendeltem. Déligyümölcs is volt, narancs, banán és datolya. A fiamnak csillogott a szeme, mikor izgatottan kicsomagolta a díszes papírból a fényképezőgépet.-Jaj, de nagyszerű! Pont ilyenre vágytam!... Most következik az én ajándékom. Pici kis doboz volt, benne miniatűr aranyszív.- Anyukám, ezt a charmot a karkötődre akaszthatod! Férjem elnevette magát.- Hát ez érdekes, én is ugyanezt vettem neked! A karkötődre azt az aranyszívet! Máris rákapcsolhatjuk, úgy sincs rajta már egy mütyürke sem! Csak néztem, könnybe lábadó szemekkel, furcsán összeszorult szívvel a két pici aranyszívet. Ők meg néztek a csuklómra, ahonnan hiányzott a karkötő... Nem mertem semmit mondani, úgyis sejtették, hogy vagy eladtam, vagy zálogba tettem. Különös, zavart csend támadt, amit a fiam tört meg.- Apu, anyu, álljatok a kandalló elé! Egy, hogy a fa is látsszon! És mosolyogjatok! Kipróbálom ezt a remek fényképezőgépet! Remélem, sikerül a felvétel! Anyukám, miért sírsz?... Nincs okod rá, hiszen végre együtt vagyunk mind a hárman! Megpróbáltam mosolyogni. A kép ott vah valamelyik régi albumban, a színei kissé már megfakultak. De az emlék, az nem... Az első karácsonyunk Amerikában. 10 szanatóriumok
