Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1989-12-15 / 24. szám
KRISZTUS HAJÓJA 49 el a fiatalokat. Egyik este Józsa Márton kedvetlenül telefonálgatott, amikor csöngettek és az ajtó előtt egy fiatal házaspár állt. Elmondták, hogy pénzzavarba kerültek, szeretnének kölcsön kérni. A lelkész odaadta a kért ötven forintot. Mekkora volt a meglepetése, amikor másnap délelőtt az építkezésen azzal fogadták, hogy már hajnal óta ott dolgoznak az esti látogatói, ledolgozandó a csekély tartozást. Józsa Márton nekik is elpanaszolta szorongatott helyzetét: pár nap múlva megérkeznek a fiatalok, és még mindig nincs szakács. Sose búsuljon, tiszteletes úr, válaszolta a fiatalember, hiszen én szakács vagyok, és a feleségemmel együtt szívesen elvállaljuk ezt a munkát. „Ha késik is, bízzál benne - áll a naplóban -, mindig megérkezik a segítség.” Vagy egy másik eset. A nyári nagy munkák idején nem volt idő a fa elraktározására. Az ácsmesternek eszébe jutott, hogy rövidesen beállhat az őszi esőzés, s az addig szabad ég alatt tartott csodálatos faanyag tönkremegy. Gyorsan építettek hát egy fészert, s alig hogy elkészültek a munkával, megérkezett az eső. Józsa Mártont épp ekkor értesítették a finn evangélikus egyház külügyi szolgálata elnökének látogatásáról. Kirázott a hideg még a gondolattól is, írta a naplóban, mi lett volna, ha pár nappal előbb érkezik, s a tőlük kapott drága fát teljesen elázva találja. Sötét este volt, mire a vendég megérkezett, s rögtön látni szerette volna a finnországi faküldeményt. Józsa Márton aggodalmasan tette zsebébe elemlámpáját - ennek a fényénél ugyan nem sokat fognak látni. Az Oulu parkhoz érve majd földbe gyökerezett a lába az óriási fényár láttán. A finn elnök alaposan körülnézett, s elégedetten nyugtázta a munka haladását, s az adomány megbecsülését. A rejtély hamarosan megoldódott, mert kiderült, hogy a közeli stadion első éjszakai próbavilágítása éppen azon az estén volt. Mi ez, ha nem csoda, olvasom a naplóban. Józsa Márton nagyon hálás azért is, hogy oly kitűnő felügyelője van a gyülekezetnek, mint a fiatal kertészmérnök, Jáki András, aki szívvel-lélekkel dolgozik, fáradozik a közösségért. Mária néni, a „pénzügyminiszter” is, korát meghazudtolva hajtja naphosszat biciklijét és intézi az adminisztratív ügyeket. A siófokiak - mármint az evangélikus gyülekezeten kívüliek - a tervezőtől, Makovecz Imrétől hallottak először ' arról, hogy templom épül a városukban, amikor a nemzetközi hírű építészt a művelődési házba előadásra hívták. A szókimondásáról és igazságérzetéről is ismert építész élt az alkalommal, hogy ébresztgesse egy kicsit az idegenforgalom igézetében élő helybeliek lelkiismeretét. Aztán, ahogy érkeztek a farönkökkel teli kamionok Finnországból és haladt az építkezés, egyre többen álltak meg nézelődni, érdeklődni - és segíteni is. Sokan nem értik, hogy a mai világban miért dolgoznak „csak úgy ingyen” az emberek, hogy a finnek miért adtak az ígért 150 köbméter fa helyett 192-t (3,5 millió forint értékben) úgy, hogy még a szállítási költséget is fedezik. Józsa Márton jelmondata: Remény a köbön! Van, amikor lelombozódik az ember reménysége - ismételgeti -, de lelombozódni csak az a falu tud, amelyik létezik. Ebben a munkában nyugalom nincs, csak békesség és türelmes várakozás. A reménységre továbbra is nagy szükség van, hiszen a finn testvérek áldozatos segítsége ellenére még sok a hiány, kellenek a váratlan csodák, a segítő emberek s az adományok. Józsa Márton a karácsonyt megelőző adventról beszél, az örömteli várakozásról, s a beteljesedésről. A karácsonyi evangélium azért létezhet még 1989-ben is, mert azok a pásztorok komolyan vették, amit hallottak, és azóta sincs hitelesebb teológia annál, mint hogy amit láttatok, hallottatok és hisztek, mondjátok el. A templom célja is ennek az evangéliumnak a hirdetése; év közben a kis siófoki gyülekezetnek s a három nyári hónapon át a nagyvilágból érkező közel százezer embernek. ZIKA KLÁRA FOTÓ: CSIGÓ LÁSZLÓ
