Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1989-12-15 / 24. szám
HAZAI KÖRKÉP 47 Krisztus hajója Ezt a nevet adta a háromszáz lelkes kis siófoki evangélikus gyülekezet Makovecz Imre Ybl-díjas építész tervei alapján épülő templomának, amely harmincesztendős reménységüket váltja valóra. A sokak számára merésznek tűnő vállalkozás valóban szinte a semmiből kelt életre. A hajó, Noé bárkáját idézve, a kereszténység ősi szimbóluma. A gyülekezet Krisztus hajója, amely fölveszi az embereket. S hozzá kapcsolódik a horgony is, amely nem a csendes vizeken, hanem a vészben kell. A reménységre is a viharban és nem a békében van szükségünk. A lelkész! munkanapló az építkezés gondjai, nehézségei, pénztelensége között is reménységgel megélt csodákról tanúskodik. A nyáron szinte elviselhetetlen forgatagú balatoni kikötőváros, Siófok, most csendes, késő őszi harmóniával fogad. A főutcáról nyíló park csendjét csak a kopácsolás hangja veri fel. A szikrázó napsütésben a fa finom illata leng, s a fényben kirajzolódnak a nagy hajó körvonalai. A magasban dolgozó, vidáman fütyörésző emberek láttán önkéntelenül is arra gondolok: kétezer éve Jézus is ácsként dolgozott... A norvég fatemplomok hajóforma mintája ihlette meg Makovecz Imrét, amikor élete első templomának tervezéséhez kéziéit. A hajó szimbólumával, amely végigvonul a Biblián, ő is azonosult. A jól ismert bibliai jelenetben Jézus a hajó orrán állva csendesíti le a háborgó tengert, és mindenki megmenekül. A tervező a feltámadott Krisztust állította a templom főhelyére, aki most is védelmezőén karolja át a hozzá forduló embereket. (A Krisztus-szobrot Péterfy László szobrászművész faragja finn nyírfából.) Makovecz Imre szép gondolata a Suomi (Finnország)-kapu, amely kifelé nyíló, tölgyből faragott angyalszárnyaival hívogatja be az élet viharaiból a nyugalomra, békességre vágyó embereket. A parókiából még csak az alapokat látni, ám máris kitetszik, hogy a majdani lelkész nem oly mostoha körülmények között fog élni és dolgozni, mint elődei. Az egyik csöndes sarokban fából ácsolt, egyszerű feszület áll, ez volt nyáron a szabadtéri oltár a keresztelőkön és esküvőkön. Az evangélikus gyülekezet eddigi temploma, parókiája egy régi, kopott épületben van. Amikor a derűs kedélyű lelkész, Józsa Márton a lakásába vezet, bizony nehezen tudom elrejteni megdöbbenésemet. Omló vakolatú, szegényes kis szoba ez, benne csupán egy ágy, ütött-kopott, zsúfolt íróasztal, szekrény és könyvespolc. Ám ahogy jobban körülnézek, nemcsak a duruzsoló vaskályha melege jár át, hanem a sok-sok gyermekrajzé is, no meg az unokák ajándékai, mint a nádból készített kereszt és töviskorona látványa. És Józsa Márton mesél, árad rám az Istennek elkötelezett ember hite, derűje, ereje és békessége. Egyre jobban érdekel az élete: hogyan tudta így megőrizni a hitet s az erőt, hogy a nyugdíjból nem nyugalomba, hanem újabb munkába indult. Pedig a 42 éves lelkészi szolgálata is csupa építkezéssel telt el. Szülőföldje Erdély, a kolozsvári teológia elvégzése után Munkácsra kapott kinevezést. Itt építkezett először. Az evangélikus gyülekezet szegény volt s a templom kicsi, szükség volt egy új gyülekezeti teremre. Józsa Márton gondolt egy merészet, és megkereste a kárpátaljai erdők igazgatóját és a fűrésztelep vezetőjét, akikről megtudta, hogy mindketten evangélikusok. Miért ne ácsoltathatna az igazgató egy olyan tutajt, amivel 120 kilométeren leúsztatja a fát a Tiszán, a fűrésztelep vezetője pedig majd kifogja. így is történt, a gyülekezeti terem felépült. Innen Kemenesaljára vezetett az út. Józsa Márton itt is, a Rákosi időben is épített templomot, egy Tokorcs nevű kis faluban, 33 esztendei celldömölki szolgálata alatt pedig kétszer renováltatta a hatalmas műemlék templomot. Szárnyra bocsátotta a gyermekeit, s maguknak még csak egy lakást sem szerzett, amikorra nyugdíjba került. Ekkor érkezett a kérés, hogy vállalja el a fiatal siófoki lelkész helyettesítését külföldi ösztöndíja idejére. 1985-ben érkezett Siófokra, s nem sokkal később kezdett élete talán legnagyobb vállalkozásába. Hírt kapott arról, hogy Gáti István tanácselnök Siófok testvérvárosában, a közép-finnországi nagy kikötővárosban, Ouluban járt. Az ünnepi fogadáson a finn polgármester megkérdezte tőle: mekkora a siófoki evangélikus gyülekezet, milyen állapotban van a templomuk. Siófok tanácselnökét vendéglátói ráébresztették arra a fonák helyzetre, hogy a városnak óriási hasznot hozó, ott évente megforduló százezer német és skandináv turista, akik főként lutheránusok, hiába keresnek templomot Siófokon. Gáti István hazaérkezése után megkereste Józsa Mártont, s kiderült, hogy ez a pici evangélikus gyülekezet is hosszú ideje vágyódik igazi templom után, de a feltételek, a lehetőségek hiányoznak hozzá. Az ezt követő három év már Józsa Márton története. Ha belefárad az előkészületekbe, a bürokrácia útvesztőibe, most nem épülne templom Siófokon. A telket ingyen megkapták a várostól, és Ouluból mindjárt az
