Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)

1989-12-01 / 23. szám

MÚLTUNK, TÖRTÉNELMÜNK 59

mertem, még jobban megbecsültem, ahogy betekintést engedett magánéletébe is. Puritán volt, mint a régi szociáldemokraták nagyjai, kötelességtudó, gondolkozó. Hívő szocialista volt, de ezer mérföldnyire minden fanatizmustól. S a tréfákon, amiket Faragó László mesélt, jókat tudott nevetni. Sokat olvasott, művelt volt. Szerény volt és bátor. Lehet, hogy mindenkinek, neki is voltak gyöngéi. Én nem tapasztaltam őket.

A háború után, 46-ban, 47- ben, budapesti látogatásaim alkalmából, megint összejöttünk. Egy este nála vacsoráztam Ries Istvánnal. A közeli választásokról volt szó. Elmondtam nekik, amit Rajktól hallottam: a kommunisták el vannak határozva, hogy mindenáron megnyerik a választást. Minden áron? Kéthly Anna nem akarta elhinni. Nagy harcban állt akkor a szocdem baloldallal, Horváth Zoltánnal, Justusszal, Marosánnal, akikkel szintén jóban voltam, bár nem értettem velük egyet. Megpróbáltam közvetíteni: hiába való fáradság volt, mert Horváthék el ^»’’Voltak határozva már, hogy a szocialista pártot, a nőmozgalmat, amely Kéthly szívéhez nőtt, kiszolgáltassák a kommunista pártnak. 48 tavaszán megtörtént a megbocsáthatatlan merénylet ő ellene, akinek élete egybefonódott a szociáldemokrata párttal. Kizárták. Idegenek zárták ki a saját házából.

Amikor 1950-ben megtudtam, hogy őt is becsukták - 1954 novemberéig tartották fogva -, több kiáltványt aláírtam, amely a Szocialista Internacionálé indítványára szabadon bocsátását követelte.

1956 után csak egyszer találkoztam vele Brüsszelben, és azután érintkezésben maradtunk. A számkivetést ugyanazzal a sztoikus, önmegtagadó bátorsággal viselte el, mint amellyel a horthysta álszentséggel, a nyilas tébollyal és a sztálinista terrorral szembeszállt. Nagyasszony volt, igazi dáma a szó teljes értelmében. Szabad nő, a feminizmus szokásos frazeológiájától mentes. Nem ismerek az első világháború utáni időszak magyar közéletében politikai személyiséget, aki inkább megérdemelné a hódolatot, és hogy példaképül állítsák a jelen és jövő nemzedékek elé, mint Kéthly Annát.

Párt legtöbb vezetője, a szakszervezeti mozgalomban járta ki a politika elemi iskoláját, századunk második-harmadik évtizedében. Érett emberként, harminchárom éves korában, akkor már pártvezetőként, jelölte őt a párt a második nemzetgyűlésbe. Győzött is a Horthy-féle választáson, 1922-ben, a 24 képviselőből álló szociáldemokrata parlamenti frakció egyetlen nőtagjaként. Ez volt az első alkalom, amikor a magyar képviselőház üléstermében megjelentek a szervezett munkásság küldöttei. Ekkor még csak kezdett tompulni a 19-es kommünt követő fehérterror, alig száradt föl még Somogyi Béla, Bacsó Béla és sok száz más áldozat vére.

Kéthly a parlament egyik legkeményebb tartású és legélesebb hangú ellenzéki képviselője volt. A két és fél évtizedes Horthy-korszak hol erőteljesebb, hol enyhültebb diktatúrája ellen harcolva, minden választáson győzött: 1922-től 1944-ig, az ország német megszállásának napjáig, meg tudta tartani képviselői mandátumát. Pedig ebben a huszonkét esztendőben, a mind súlyosabb politikai nyomás alatt az SZDP parlamenti jelenléte folyamatosan sorvadt, csökkent. A keleti 24 képviselőből az 1939-es utolsó választás után már csak ötödmagával ült az ülésteremben a párt képviselőjeként. És mindig az első vonalban küzdött. A legnehezebb és legveszedelmesebb kérdésekben mindig hallatta a hangját. A háború idején a már kicsiny szociáldemokrata képviselőfrakciónak két legaktívabb tagja ő volt és Peyer Károly. Peyer, a maga brutális bikamodorában, olykor válogatatlanul goromba hangnemben; Kéthly pedig higgadt, de könyörtelenül logikus érvelésével, nyugodt hangja mögött izzó szenvedélyességgel harcolt a hamis-hazug politika, az akkori kormányzat ellen. Az általa megvívott harcokat felsorolni szinte lehetetlen. Amikor ez a magas, karcsú, hamvasszőke, finom vonású és energikus arckifejezésú asszony szólásra emelkedett, mindig vihart kavart a parlamentben vagy a bizottsági üléseken. Pontos és súlyos szavainak