Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1989-11-15 / 22. szám
MESESZÓ 57 geresdi malom, hanem igen furcsán gomolygott a füst. Egyszercsak vissza is csapott a pipára, s ahogy jobban nézek, hát egy fekete macska kuporog nagy nyávogva a kupakon. Köpködött, pofozta a bajszomat, de még csak a szemem se rebbent meg. Szíttam tovább a miskát, kitüzesedett a cserép. Nem tetszett ez a macskának! Süthette a hátsó felit, a szemem közé köpött hát még, aztán leugrott és úgy beszorult a sutba, hogy csak a szeme világított. Az öregasszony mérgesen oldalba rúgta, morgott neki valamit, aztán azt mondta:- Na, látom, téged se a vásáron kötöttek el.-De nem ám! - vágtam rá büszkén, és csak szíttam a pipát, mintha semmi nem történt volna. Az öregasszony meg csak kavargatta a lábast a kemence szélén, dudorászott hozzá. Egy pipatömésnyi idő nem telt el, már az asztalon is párolgott a lábas, olyan jó szagokkal, hogy majd a nyálam csurrant el.- Jó kis tyúklevest főztem - nyájaskodott a szüle. - Egyél fiam, megszolgáltad!-Én biz meg! - hagytam rá. Megtöröltem a bajszomat és nekiláttam jó étvággyal. Alig merítettem meg a kanalat a lábasban, hát nagy kotkodácsolással egy fekete jérce ugrik a mellemnek. Kapar a lábával, ver a szárnyával, csőrével meg egyre a szemem felé kapkod. Ugyan kapkodhatott! Mertem a jó forró levest a hátára, csak úgy füstölgőn a tolla! Ez is olyan volt mint a többi tyúk, ez se szerette a vizet. A forrót meg különösen nem. Csapkodott még egyet-kettőt, aztán elbújt a sutba a macska mellé. Onnan kotkodácsolt rám mérgesen, míg az öregasszony meg nem rúgta. Akkor elhallgatott. Én meg nyugodtan kikanalaztam a levest mind egy cseppig. Jó leve volt az istenadtának, meg kell hagyni. Nem is ettem ilyen finom tyúklevest azóta se!- Nem is olyan semmi legény vagy te! - nézegetett meg jobban az öregasszony.- Ahol ezeket osztogatták - csaptam a medáliákra - láttam én már különb dolgokat is!- Meglehet! - hagyta helyben morogva. Azért csak nyugtával dicsérjük a napot! Hanem biztosan fáradt lehetsz. Nem tartalak fönn, holnap is lesz nap, még elbeszélgethetünk. A kemence mellett megaihatsz bátran. Olyan puha ágyad lesz, hogy a királynak nincs puhább. Nem mondattam el kétszer. Le a bakancsot, a mundért, aztán be az ágyba! Alig hunytam le a szemem, megmozdul alattam az ágy. Előbb csak lassan inog, mint a bölcső, azután olyat dobott rajtam, hogyha meg nem kapaszkodom, hát nem tudom, hol állok meg. Szorítom erősen, ekkor elkezd alattam mekegni egy fekete bakkecske.- Te sem nyughatsz éjnek idején? - kiáltok rá. Nem a gonosz állat! Döfködött a szarvával, mint a szalmavonó.- Ej, aki lelked van! - ripakodtam rá - én pedig aludni szeretnék! A fekete szőréből a pipámra tettem. Alig kezdett pörkölődni, megjámborodott a dühös állat és behúzódott a sarokba a macska meg a jérce mellé. Ezt is megszidta az öregasszony. Felőlem ugyan szidhatta! Odatettem a borjút a kemence mellé, ráhajtottam a fejemet és aludtam, mint a tej. Talán az első álomban lehettem, amikor arra ébredek, hogy borzasztó melegem van. Fölnyitom a szememet. Most meg egy fekete bika fúj rám olyan lángot az orrlyukából, hogy három ökör megsült volna vidáman.- Hol vagyunk hé? - kiáltottam egy erőset. Megragadtam a bika szarvát, s belenyomtam a lángot fújó orrát a vizesvödörbe. Sustorgott, füstölt minden, de csak nem eresztettem. Addig szorítottam, meg a bika bömbölt egyet, aztán fekete füstté vált és kihúzódott az ablakon. Utána a bakkecske. A jércének csak a kotkodácsolását hallottam, de a macska még az ablakból is viszszaköpködött. Legvégén tűnt el az öregasszony. Olyan sebesen, hogy a szállást sem tudtam neki megköszönni. Röstellem máig is, mert ilyen jó helyen nem jártam azóta sem! KIS TERMÉSZETRAJZ A szakállas kecske mekeg, A tóparti béka brekeg. Kecskebéka Mekeg-brekeg. Zúg, morog a lódarázs, Harapása tüzparázs. Ha a darázs elrepülne. Ló maradna csak belőle. Ha a darázs nem csíp meg, Akkor tán a ló rúg meg. Rókalepke fura állat, Kerülgeti a tyúkházat. Éjjel dühös eb ugatja, Nappal meg a mézes réten virágszirmon van az útja. A DENEVÉR Csukd be szádat Elemér, Beröpül a denevér. Azt hiszi, hogy harangláb, S oda akasztja magát. Szomorú a denevér, Szárnya van, mégis egér. Egész éjjel azt hallja: Hogy a farkát hol hagyta. Nappal hát a denevér Nem sokat tere-ferél. Felakasztja szárnyait, Úgy kergeti álmait. HAT ZSÁK ÁRPA Vásárra megy gácsér koma, Vele tart a sánta ruca.- Hány zsák árpa van alattad?- Csak hat, öcsém, csak hat, csak hat. Kacsa sógor köszönt rájuk:- Hány zsákkal van az árpájuk? Süvegeinek, kezet adnak:- Csak hat, sógor, csak hat, csak hat. Réce ángyit meg se várják Hogy kérdje a hány-zsák-árpát. Bajusz alól somolyognak:- Csak hat, ángyi, csak hat, csak hat.
