Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)
1988-02-05 / 3. szám
ALEF-KÖNYVEK Három szép kiadványt jelentetett meg a Magyar Izraeliták Országos Képviselete a Memorial Foundation for Jewish Culture támogatásával, és ezzel elindult a héber ábécé első betűjéről elnevezett „Alef” könyvsorozat, Raj Tamás rabbi szerkesztésében. A zsidóság története című kötet dr. Jacob Allerhand bécsi professzor műve és dr. Lichtmann Tamás irodalomtörténész, egyetemi tanár fordította. A szerző a bibliai kor rövid áttekintése után az ókorban élt zsidóság szellemi életének hétköznapjairól, harcairól, győzelmeiről és bukásairól számol be. A történész alaposságával, aprólékosan megrajzolt, ugyanakkor könnyen áttekinthető, olvasmányos könyv egyik értéke — amint azt dr. Schöner Alfréd főrabbi, az Országos Rabbitanács elnöke az előszóban megjegyzi —, hogy a professzor az ősi héber nyelvű idézeteket megfelelő szövegkörnyezetbe helyezi, és ezzel is felkelti az érdeklődést a „tiszta forrás” iránt. Sok térkép, rajz, fotó szemlélteti az ereklyéket és a történelmi emlékhelyeket. Félszáz címszóra kislexikon ad magyarázatot, időrendi táblázatok jelzik a nevezetes eseményeket, az ókori zsidóság korszakait, Izrael tizenkét törzsének területi elhelyezkedését, királyainak, prófétáinak uralkodási évét. A Halljad Izrael című, színes fényképekkel, rajzokkal illusztrált könyvecskét, amely a zsidó vallás alapjait ismerteti, a szerzők (Deutsch Róbert, Landeszmann György, Löwy Tamás, Raj Tamás, dr. Schöner Alfréd és dr. Singer Ödön) a hitoktatásban részt vevő iskolásoknak szánták. Dr. Losonci András, a BIH (Budapesti Izraelita Hitközség) és a MIOK (Magyar Izraeliták Országos Képviselete) elnöke a rövid előszóban megjegyzi, hogy a zsidó hagyományokról tájékoztató hittankönyvből a felnőtt érdeklődő is okulhat, megismerheti hazánk egyik felekezetének kulturális és vallási tanításait. Ilyen érdeklődő lehetett a harmincas években József Attila is, századunk egyik legnagyobb lírikusa, aki csak felnőtt fejjel, ügyvéd sógoránál látott életében először héber imakönyvet, és Smá Jiszróel (Halljad Izrael) címmel költeménybe foglalta a zsidóság legfőbb imádságát. A vers részlete e könyvecskében is olvasható: .... És most is, akármi jöhet, dicsőség, sok pénz, nagy betegség; akárki vethet rám követ és bár halálos ágyam vessék, a véghetetlen szeretet szavát kiáltom, bármi essék: Smá Jiszróel! A tanítások között az ősi zsidó szimbólumokról is szó esik: a hazánkban is fellelhető emlékekről Raj Tamás a többi között ezeket írja: „Aki már járt a budapesti Zsidó Múzeumban, annak szeme bizonyára megakadt azon az ókori sírkövön, amelyre egy különösen szép ívelésű, hétkarú gyertyatartót véstek. A mintegy 1800 esztendeje elhunyt házaspár csupán apró jelet hagyott az utókorra. Mégis oly sokat tudunk róluk: honnan jöttek, miben hittek, milyen hagyományokat őriztek. Testük rég elporladt a solvai (esztergomi) temető földjében, emléküket mégis oly közel érezzük magunkhoz . ..” A hétágú lámpást Mózes rendelte, testvére, Áron gyújtotta meg először, hogy azután folyamatosan égjen. A színarany lámpást egy kiváló mester, Becalél készítette, nevét ma képzőművészeti főiskola és múzeum örökíti meg Jeruzsálemben. Egy másik jelkép a két egymásba fordított, egyenlő szárú háromszög, a Dávid-csillag. A hagyomány szerint Dávid király katonái ilyen alakú pajzsot viseltek. Jelentése: az ég és a föld, vagy a férfi és a nő harmonikus egymásra találása. Mátyás király és Beatrix esküvőjén, 1476 decemberében, amikor az ünneplők között a budai zsidók is felvonultak, élükön Mendel prefektussal, hatágú Dávid-csillaggal díszített zászlót vittek A Bibliai képeskönyv Mózes első könyve alapján készült. A történeteket a teremtéstől József haláláig Pataki Mária fűzte kötetbe, a szép rajzokat Madarassy Orsolya készítette. A Noé bárkája című történet így kezdődik: „Az emberek elszaporodtak a földön, s egyre gonoszabbak, egyre erőszakosabbak lettek. Hatalmat és vagyont akart mindenki, és a vad törtetést nem állíthatta meg sem isteni, sem emberi törvény ... Egyetlen ember járt csak Isten kedvében az egész földön. Noé volt az. aki szorgalmasan fáradozott családjáért, és nündig segített a bajbajutottakon. A többiek kinevették . . . . .. Isten egyre jobban elszomorodott a durvaság láttán, míg végre elhatározta, hogy vízözönt küld a földre, amely elsöpör mindent. Noé lesz az egyetlen, akit életben hagy .. H. M. SZEDER-ESTI HAGGÁDA Haggáda héber szó, magyarul annyit tesz: elbeszélés. Ősidők óta, a mózesi törvény szerint az apa — mint családfő — köteles elmesélni gyermekeinek mindazt, ami hajdan (ám voltaképpen vele is) történt. Az „és beszéld el fiadnak” bibliai parancsából lassanként szertartás, kedves szokás lett. Az ünnep első (Izraelen kívül első két) estéjén kovásztalan kenyérből ízletes vacsorát készítenek. Az étkezés és a négy pohár bor elfogyasztása — s főként a mese — hagyományos rend szerint zajlik. (A rend héber szavából lett a széder-este elnevezése.) A legkisebb gyermek kérdéseket tesz föl, ezekre az apa válaszol. Az ősi szertartás sajátos liturgiája és annak kézikönyve, a haggáda minden bizonnyal időszámításunk kezdetén, az első évszázadokban alakult ki. Alapszövege megtalálható a Misnában, az i. sz. 219-ben lezárt zsidó törvénygyűjteményben. A vacsorát követő dalok egyike-másika (különösen az utolsó négy dal) viszont a középkorból való. Ezek az európai folklórral és műköltészettel (így a magyarral is) erős kölcsönhatást mutatnak. Talán elég. ha az Erdélyi János (1848), Kálmány Lajos (1881), Bartók Béla (1924) és Volly István (1937) gyűjtötte párhuzamos magyar népdalokra, vagy Babits Mihály „Kabala” versére utalunk. A széder-esti haggáda már a középkortól kezdve önálló irodalmi gyűjteménynek, az egyik legnépszerűbb héber imakönyvnek számított, amit a humanizmus és a reneszánsz évszázadaiban a legkiválóbb művészek előszeretettel illusztráltak. Az egyik legbecsesebb ilyen kézirat a Magyar Tudományos Akadémia birtokában levő, XIV. századi Kaufmann-Haggáda. Az úgynevezett Soncino-Haggáda kiadása (1486) óta a héber könyvnyomtatás önálló fejezetét képviseli a széder-esti könyvecskék sora. Nem volt ez másképp hajdan Magyarországon sem. A háború előtt évente néha több is napvilágot látott, a zsidó könyvkiadók és egyesületek szinte versenyre keltek egymással, melyikük jelentkezik a szebb imakönyvvel ünnep előtt. Az 1942 tavaszán megjelent (és most utánnyomásban az olvasó kezébe kerülő) OMZSA-Haggáda mind tartalmilag, mind formailag kiemelkedik a hazai széder-esti könyvek közül. Az akkoriban már háborús viszonyok ellenére, még a papíranyag megválasztására, a borítókötés, a könyvjelző és minden apró esztétikai részlet tökéletes voltára, művészi összhangjára is különös gonddal ügyeltek. Az imák és történetek magyar fordítása élvezetes, a kiegészítő tanulmányok átfogó ismeretet nyújtanak. Az egész munka a magyar—zsidó könyvművészet csúcsát jelenti. Az OMZSA-Haggáda illusztrátora Göndör Bertalan (1908—1945) grafikus. Héber kódexekre emlékeztető iniciáléi, betűtervei és színes, tetszetős fametszetei egyrészt igen modernek, másrészt ókori egyiptomi rajzokra támaszkodnak. A Mauthausenben mártírhalált szenvedett művésznek a Magyar Nemzeti Galériában két emlékkiállítása volt. Ez a hasonmás kiadásban megjelent szép könyv nemcsak gyönyörködtet, de hasznos és tanulságos olvasmányul is szolgál. 26
