Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)
1988-11-18 / 22. szám
CSUKÁS ISTVÁN FINTA JÓZSEF rajza VÁRI ATTILA Ajánlott (levél) Feladó Kós Károly, Házsongárd Jaj, fiaim, mért hívjátok magatok ellen az isteni sorsot? Nélkületek a nyelv televényén is csak gyomszavak nyílnak. Azt akarjátok, hogy vak suttogó szó, üres szátyárkodás, és ne a mondatok ötvös serlegei hordozzák valós lényegetek? Mondatok, még ha alkonyi kápolna-csendben is, eretnek dadogással, de mondják, mit messze a múltban, éjszaka színű valóság gyöngybagoly huhogású temetős rettegtetések mélyén hallhattatok, mint minden hiszekegyet elhívó gyermek? Balladák szülték itt az embereket, s nem az ember a verset. Szidtatok minket: „Harminc éve már csak vegetáltok." Lett volna mód rendezni vénen csoszogó vert seregünk ? Hallák-é, Atila kerálrul íródott kenteknek egykor a könyvem, Budai Nagy Antal kelyhes seregeit is magukért cselekedtem. Nem vártam magiktól, hogy mindezt megértve vállalják a sorsot, Kemény, Kisbán, s mint jómagam vállaltam egykor - nem érdem, s nem értem mégsem jászlát elhagyni kész harmadfű ménesetek, kiknek tél hava, délibábos langy meleg tó tükrét lengeti égre. Jóslom, fogtok még gyászolni otthont, vágyva barátot, s marad majd: siratni minket alkalmi dallal, enyhet adóval, terített asztalok mellett is otthoni ének, szava a földnek, sója a lényegi létnek, hogy ott van helyetek, ahol azoknak a hantja, kik szerelemből erre az életre életet fogantak - titeket. Miránk kolompot, hogy nyájunkat el ne széjjesszük, kötött a sors, s hogy el ne veszítsen a sereg, szólottunk is a tompító ködben, ráztuk kolompunk, ki-ki útja szerint, mígnem eljött érettünk a halál, s várt méhe a földnek, hol várnak azok, kik zsoltárokat írtak, vagy csupán énekeltek, s kikben az áhítat oly erős volt (vára a hitnek), mint most bennetek a fészek melegét elhagyni vágyás. Ima a bölcsőhely nevéért Szeretfalva szeret-e, két karjába temet-e, világvégi magányában sóhajt Gyergyóremete. Lábujjhegyen jár a reggel, elindul mint ezer éve, lesegeti álmos szemmel Ecet, Uzon és Lövéte. Kivétel a fürge Kelnek, mert ott mindig korán kelnek. Zábrány, Zaránd, Öthalom, ottan sincsen nyugalom, dohog Déva, Fogaras: Pipirigen kukorékol a kakas! Magyarzsombor, Szászlekence, begyújtva már a kemence, Piskolton is pislákol, hogy mindenki harákol, dói a füst, fuldoklik Orlát, fogja mindenki az orrát, Billéden is billeget, bekormozza az eget. Végre azért megvirrad, fényben nyújtózik Arad, Keresztényszigeten kelve, harangszóval, énekelve, úgy dicsérik az Urat. Szásztyúkoson tyúk fő, szaglászik is Csermő, tésztát dagaszt Alkenyér, délre kisül a kenyér. Farkaslakán farkast fognak, Nagydisznódon miskárolnak; libád után ne is kutass, befogadta Marosludas. Szálva, Naszód. Nagyilva, megérett már a szilva. Tasnádszántó, Erkörtvélves, ott a körte igen édes, a csupasz fát rázza Gödemesterháza. Almásmezőn alma terem, Leszedné Alsódetrehem, kacag Kaca, Szelistye, alma kéne, hogyisne! Szelíden szól Somkerék : egyél somot, van elég. Bélbor, Borszék borozgat. Alsórákos orozgat. Gyergyóbékás békát nevel: megelégszünk mi ennyivel. Rábólogat Magyarbodza: sorsunkat az élet hozza. Vitatkozik Kolozsborsa; ki s ki milyen, olyan sorsa! Nagy hangodat meg ne bánd, így inti őt Mezőbánd. Gyalakuta kutat ás, folyik a nagy kutatás, bőven buggyan az ivóvíz, csöbörrel jön Kászonaltíz. Helyeselget Járavize: mindenkinek jár a vize! Ujszentannán keresztelnek, jövőnk ága minden gyermek, nyílik kapu, ugat kutya: jön a rétyi retverutya. Zsibó, Darlac, Zsidve vagyon erős hitbe; Ugra, Zágon, Székelyderzs. ajkukon kél nóta, vers, fejecskéd a fénybe mártom, szózatot Dicsőszentmárton. Marosborgó, Borgóprund, a szalonnát meg ne und, Oklánd, Vargyas, Muzsna, Torja, legyen mindig malactarja, Zsiberk, Kőhalom, Metesd, a rokont hússal etesd, el-elmereng ezen Hégen, ha ma nincs is, így volt régen. Alsóaklos, Szolcsva, becsukhat a korcsma, kész az ebéd, hazavár Kudzsir, Porcsesd, Resinár, ebéd után lesz lepény, Örvend Teke és Lupény. Tele kamra, tele csűr, elégedett is Nagycsűr, Börvely, Kaplony, Szaniszló, szava sosem panaszló, lesz aratás, ha volt vetés, bizakodik Lugos, Vetés, kell, ha az ember családos, hümmög Szalacs és Csanálos. Fejéhez kap Ápold, Berve, jól meg vagyunk mi keverve! Itt egy falu, ott egy vár - koronája Kolozsvár! Miriszló és Petrilla zeng, mint a rigótrilla, zendít altató zenét, zümmög halkan Szunyogszék. Kürpőd, Vurpód, Prázsmár, Lisza lassan-lassan elalusza. Kémer, Zilah, Sarmaság, felrázva a szalmazsák. Málnás, Havad, Torockó, vackába tér a mackó. Torda, Brassó, Szurduk, Nagylak, a Nap lassan haza ballag, a sugara aranyküllő, utána forog Esküllő. Erdély fölött sötétedik, a csillag is késlekedik, gyűlj ki csillag sötét egen, fohászkodik Magyarigen.
