Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)

1988-11-18 / 22. szám

A pince legvégén sötét nyílás tátongott, melyből dohos, hideg levegő csapott az arcukba. Tanácstalanul álltak egymás mellett, Váry egy viharlámpát tartott a kezében, megpróbált bevilágítani, de nem láttak semmit, csak a dohos levegő áramlását érezték. Kétoldalt, a fal mellett, hordók álltak, azokat már sorba végigkopogtatták, valamennyi üres volt. A sötét nyílás előtt pókhálós üvegek hevertek, Váry bosszúsan félrerugdosta őket.- Miféle barlang ez? - kérdezte az asszony. Fázott a hűvös pincében, karjait összefonta a mellén.

Váry vállat vont, aztán felemelte a viharlámpát, és előrelépett a sötétbe. Megcsúszott a sáros, nyálkás talajon, de nem állt meg, óvatosan, tapogatózva haladt előre az egy szál viharlámpával. Az asszony egy ideig még látta az imbolygó viharlámpát, aztán ismét sötét lett. Jó félóráig várakozott a pincében, mire Váry előbukkant. A lába térdig sáros volt, fehér haja nedvesen tapadt a homlokára, és nehezen lélegzett.-Több mint száz méter hosszú - mondta. - Tényleg olyan, mint valami barlang.- Nagyon féltem - mondta az aszszony. - Féltem, hogy valami bajod lesz.- Olyan, mint egy barlang - mondta Váry. - Vagy inkább, mint egy alagút. Valamikor sokkal hosszabb lehetett, de egy helyen beomlott, és nem tudtam továbbmenni.- Ne menj többet oda - mondta az asszony. - Nagyon féltem.- Kellemetlen hely, az biztos - mondta Váry. Letette a földre a viharlámpát, és fáradtan leült az egyik hordóra. - De azért érdekel, hogy mire szolgálhatott. Olyan... olyan titokzatos az egész.

Az asszonynak egyszerre felderült az arca.- Ez az - mondta. - Titokzatos barlang. Ez az. így fogjuk nevezni a csárdát. Titokzatos barlang: az ilyesmi mindig tetszik az embereknek. Meglátod, rengeteg vendégünk lesz.- Hülyeség - mondta Váry.- Nem hülyeség - mondta az aszszony. - Ehhez én jobban értek, bízd csak rám. Egy nagy táblára felírjuk, hogy „Titokzatos barlang”. Meglátod, özönleni fognak a vendégek. Sok pénzt fogunk keresni.

Váry rosszkedvűen nézegette sáros lábait. Hülyeségnek tartotta a „Titokzatos barlang” elnevezést, és a csárdáért sem lelkesedett sohasem. n- Jól van, próbáljuk meg - mondta szórakozottan.

Az asszony leült mellé a hordóra, és szorosan hozzábújt.- Sok pénzünk lesz, majd meglátod. A földeket is mind visszavásároljuk. És boldogok leszünk. Ugye elhiszed, hogy boldogok leszünk?- Igen - mondta Váry. - Most is boldogok vagyunk.- Mindig boldogok leszünk, majd meglátod. Rengeteg pénzünk lesz, s

akkor elmehetünk innen. Oda mehetünk, ahova akarod.- Igen... igen - mondta Váry, és megpróbálta lekaparni a sarat a cipőjéről.- Elmegyünk valahova, ahol teljesen egyedül leszünk - mondta az aszszony. - Nem lesz ott senki más, csak mi ketten. És nagyon boldogok leszünk, majd meglátod.- Most is boldogok vagyunk.- Persze. És rendben lesz minden. Sok vendégünk lesz, majd meglátod. Majd én gondoskodok róla, hogy sok vendégünk legyen.

Napokig nem jött egyetlen vendég sem. Egy mogorva beteg öregembertől vették meg az útszéli csárdát, nagyon elhanyagolt állapotban. Valamennyire helyrepofozták, kifestették, új székeket és asztalokat hoztak, és a cégtáblára nagy betűkkel kiírták, hogy „Titokzatos barlang”. Az emberek lovas kocsin, kerékpáron és gyalog jártak az úton, de senki sem tért be.- Az a vén hülye elűzte a vendégeket - mondta Váry. - Tennünk kellene valamit.

Váryné akkor kiment a csárda elé, és köszöngetni kezdett az arra haladóknak, Mindenkire rámosolygott, aki csak elment a csárda előtt, és mindenkinek nagyon kedvesen köszönt. Az emberek csodálkoztak, de visszaköszöntek, és megbámulták az asszonyt. Később néhányan már betértek a csárdába is, megálltak a söntés mellett, és gyorsan megittak valamit. Aztán, ahogy múltak a napok, egyre többen jöttek, leültek az új székekre az új asztalok mellé, és most már nem siettek annyira. Váryék reggeltől estig talpon voltak, nyitva tartottak, amíg csak az utolsó vendég is el nem ment, akkor nekiálltak takarítani, végül pedig összeszámolták a napi bevételt. Hullafáradtak voltak már ilyenkor, de nagyon örültek, hogy a csárda ilyen szépen beindult, és hogy egyre több pénzt számolhatnak össze.

A baj akkor kezdődött, amikor először betért hozzájuk a vörös hajú hordókészítő. Kerékpáron jött, kora délután, a kerékpárt a csárda falához támasztotta, ő pedig bement, és az egyik sarokasztalhoz ült, kényelmesen hátradőlt a széken, a lábait felrakta a mellette levő székre.- Hallottam, hogy nagyon rendes hely ez a „Titokzatos barlang" - mondta Várynénak. - Hónapok óta mást se hallok, csak azt, hogy milyen rendes hely ez a „Titokzatos barlang”.- Magának is tetszeni fog - mondta Váryné. Tiszta fehér kötényben állt a hordókészitő asztala mellett, és nagyon kedvesen mosolygott.- Szebbnek képzeltem - mondta a hordókészítő. Visszamosolygott az asszonyra. - Mármint a csárdát. Maga viszont szép, sokkal szebb, mint képzeltem. Hány éves?- Tizenkilenc.- Nagyon fiatal - mondta a hordókészítő. - Ki hinné, hogy ennyire fiatal, és máris mindenfélét kitapasztalt.

Váryné ekkor már sejtette, hogy baj lesz, de azért továbbra is kedvesen mosolygott, és bort hozott a hordókészitőnek. Sok bort megivott a hordókészítő, és egész idő alatt székre rakott lábbal ült a sarokban.- Vallja be nekem - mondta később nehezen forgó nyelvvel Várynénak -, vallja be nekem, hogy töksötét volt, amikor férjhez ment ehhez az öreg mókushoz. Töksötét volt, és maga nem látta, hogy tiszta ősz a haja.

Váryné most már nem mosolygott, csak állt az asztal mellett, de nem mosolygott.- Nem akarná folytatni a régi mesterségét? - kérdezte a hordókészítő. - Egy fehér hajú férfi mellett igazán folytathatná a régi mesterségét.

Az asszony elment az asztaltól. Váry észrevette, hogy valami történt, előjött a söntés mögül, és megkérdezte a hordókészítőt:- Minden rendben van?

A hordókészítő hintázni kezdett a széken, és csillogó szemekkel nézett fel Váryra.- Szerintem... - mondta -, szerintem kétfajta ember van. Az egyik fajta ember olyan, mint a disznó. Szeret nagyokat enni, nagyokat inni, és egyáltalán: élvezni az életet. Ilyen vagyok én. Nem is tagadom. Én olyan vagyok, mint a disznó. A másik fajta ember... a másik fajta ember olyan, mint a... olyan, mint az ember. Szereti a sok pénzt, a szép házat meg az ilyesmit, és hamar megőszül. Magának is azért ilyen fehér a haja, mert ehhez a másik fajtához tartozik.- Lehet, hogy igaza van - mondta Váry.- Persze hogy igazam van - mondta a hordókészítő. - És azt is tudom, hogy a feleségét egy bordélyházból hozta ki.- Ez nem igaz - mondta Váry.