Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)
1988-11-18 / 22. szám
I 1. Részlet a lisszaboni óvárosból 2. Horthy Miklós és András Sándor tábornok sírja a lisszaboni angol temetőben 3. Fatima: körmenetben viszik a csodatévő Máriát 4. A fatimai magyar kápolna előtt: Páter Kondor Lajos és Gyenge András lisszaboni magyar konzul. A SZERZŐ FELVÉTELEI 4 r ta után sikeres üzletember volt nyugállományba vonulásáig, és mint elmondotta, számos lehetőség kínálkozna a két ország gazdasági kapcsolatainak gyarapítására. Talán nem sokan tudják, hogy a portugál vegyipar megalapozása terén már a harmincas évek elején egy jeles magyar szakember, Buda Andor, eredeti nevén Budai Goldberger Andor működött sikeresen. Lánya, Nóra ma is itt él, angol-francia nyelvtanárnő Lisszabonban. A portugáliai magyar emigráció nagyobbik része még a háborús években, vagy azt követően keresett új hazát a luzitánok földjén, és szinte a közelmúltig amolyan „fehér foltnak” számítottak a világmagyarság itthoni térképein. Azon egyszerű oknál fogva, hogy az ide került magyarok egykori hivatásuk vagy személyes életsorsuk révén Horthy kormányzó rendszeréhez, vagy az ugyancsak itt letelepült főhercegi családhoz kapcsolódtak. Nagyobb történelmi-politikai érettségnek és a „fehér foltokat” nem tűrő időknek kellett eljönniük ahhoz, hogy az óhaza ismét kapcsolatot találhasson velük az egy nemzethez tartozás, a közösen ápolt magyarság talaján. Az exállamfők aziluma A Lisszabontól mintegy húsz kilométerre fekvő Estoril, néhány évtizeddel ezelőtt még kis halászfalu volt az Atlanti-óceán partján. Később a fővárosi előkelőség építtetett itt nyaralókat, megvetve ezzel a mai nemzetközi üdülőhely alapjait. A második világháború után, hosszabb-rövidebb ideig Estorilban találtak menedéket a hazájukból elmenekült, elűzött bukott államfők, politikusok, Dino Granditól a román exkirályig és Horthy Miklósig. Mauthner Ferenc, mezőgazdasági mérnök a nemzetközi hírű vetőmagtermelő és növénynemesítő budapesti cég egykori tulajdonosa, a nagy Mauthner Ödön és Weiss Manfréd báró unokája vállalkozott arra, hogy elkísér Estorilba és feleleveníti az emigráció első éveit. Hol lakott a Horthy-család? Emlékszik-e még rájuk a helybéliek közül valaki? Arra, hogy a Meló é Souza nevű utcában laktak, Újpétery Elemér felesége, Imrédy Magdolna - a harmincas évek elején Magyarország műkorcsolyabajnoka - emlékezett, a házat pedig Mauthner Ferenc ismerte fel, de mivel közel négy évtizede járt erre utoljára, és azóta a település képe is alaposan megváltozott, nem volt benne bizonyos. Végül, hosszas keresés után, annak a már elhalt kertésznek a fia - dúsgazdag szállodatulajdonos - erősítette meg Feri bácsi sejtését, aki még virágot szállított a Horthy-családnak. Utoljára akkor találkozott személyesen az öreg kormányzóval, amikor egy külföldi, talán francia újságírót vezetett el hozzá, aki megjelent cikkében kemény kifejezésekkel illette interjúalanyát, így a kertész Fia nem volt többé kívánatos személy a villa környékén. A Horthy-család 1947-ben érkezett Estorilba - emlékezik Mauthner Ferenc - és évente egy-két alkalommal, Szent Istvánkor és Miklós napján legalábbis, meghívták teára a közelben élő, ismertebb magyar emigránsokat. A kis csoport, habár formális szervezetet nem alakított, élénk társadalmi életet élt. A találkozók, rendezvények mozgatója, éltetője Bilkey-Papp professzor, a Gellért Szálló ismert reumatológusa volt, akinek halála után Villani Frigyes báró vette át a társasági élet szervezését. Horthy Miklós 1957 elején meghalt (a hiedelmekkel szemben, nem Estorilban, hanem a lisszaboni angol temetőben van eltemetve), István fiának özvegye feleségül ment egy angol katonadiplomatához és a közeli Cascaisba költözött, ifjabbik Fia, Miklós, szellemi képességei hanyatlásával, egy exkluzív szanatóriumba került és utóbb Villani Frigyes is megbetegedvén, visszavonult a magyar közösség szervezésétől. A lisszaboni kis magyar sziget már régen elvesztette néhai politikai arculatát, és lassan kihal, szétszéled, elveszti magyar jellegét is. Holott a második, harmadik generáció körében is vannak még számosán, akik vállalják, ápolják eredetüket. Csak éppen hívó szóra, lendítő erőre várnak, hogy magyar egyletet, társaságot alapítsanak. Az ötlet él és munkál Újpétery Elemérben, Mauthner Ferencben és másokban. Adassék erő és idő a kivitelezéshez... A magyar Fatima Bibliai táj, Portugália középső, napsütötte, köves fennsíkján, ahol olajfaligetek, szőlők, paratölgyesek, égbe nyúló, hegyes ciprusok között vezet az út a katolikus Mária-kultusz egyik leghíresebb zarándokhelyére. A néhány évtizede még szinte archaikus szegénységben élő pásztorfalu virágzó, modern településsé fejlődött, amely korunk minden vívmányával képes fogadni és kiszolgálni az idelátogató zarándokok tömegét. Mindez azzal kezdődött, hogy 1917. május 13-ától az év őszéig, a falu három kis pásztorgyermeke, Jacinta, Lucia és Francisco, több ízben jelenést látott: miközben állataikat legeltették, megjelent előttük és szólt hozzájuk a Szűzanya. A látomások hírére a hívők tömege kezdett az addig ismeretlen, távoli kis helységbe zarándokolni, ahol előbb szerény kegykápolna, majd hatalmas bazilika és egyházi intézmények sora épült. Első hallásra bizonyára különösen hangzik, hogy mennyire szembeötlő ennek a hazánktól majd kétezer kilométerre fekvő településnek a magyar jellege. 1954 óta ugyanis itt munkálkodik Kondor Lajos páter, missziós rendi szerzetes, aki a csendes alkotó munka csodáit műveli naponta, az egykori csodák földjén. Amellett, hogy a fatimai-leiriai püspök külügyi titkára és a két látnok gyermek, Jacinta és Francisco boldoggá avatási ügyének posztulátora (Lucia ma is él, karmelita apáca), korszerű nyomdát tart fenn, ahol a könyvek, és tájékoztató anyagok sokasága mellett az általa szerkesztett A fatimai látnokok című újság is készül, a világ tucatnyi nyelvén, így természetesen magyarul is, továbbá rádióadót szervez, idegenforgalmat bonyolít, és még elmondani sem egyszerű, hogy mi mindennel foglalkozik. A mosolygós, erőteljes alkatú, ízes dunántúli tájszólásban beszélő páter Kondor vérbeli menedzser is. Eddigi életművének legjelesebb alkotása az 1964-ben elkészült Magyar Kálvária, a köves, ligetes legelőn futó egykori út mentén, amelyen a látnok gyerekek hajtották volt végig naponta az állataikat. A keresztút egyes stációit - amint az emléktáblácskákról leolvasható - külföldön élő magyar családok emeltették. Az út végén, egy kis halmon - ahonnan pazar kilátás nyílik a vidékre -, épült a Szent István-kápolna, színes üvegablakain a magyar szentek képmásával és jobb oldali kis szentélyében Patrona Hungáriáé fehér márványszobrával. Lábánál babérkoszorú, nemzeti-színű szalaggal. Láttára elszorul a torok és mintha füst szállna az ember szemébe... A helybéliek tudják és számon tartják, hogy mindez a magyarok műve, mély tisztelettel adóznak idegenbe széledt honfitársaink munkájának. Erős a hit erre; egy fanatikus parasztasszony kővel dobálta meg a Krisztust megfeszítő római katonák képmásait a stációképeken. Fel sem fogta, hogy megrongálta, csonkitotta, sőt inkább azt érezhette, hogy harcos hitével megtisztelte a szenvedéstörténet magyar emlékeit. PUSZTASZERI LÁSZLÓ 21
