Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)
1988-11-18 / 22. szám
A magyarországi peregrinatio academica, a külföldi egyetemjárás, közel hatszáz éves múltra tekint vissza. Nem a reformációval kezdődik, mégis vele és általa nyer különös jelentőséget a hazai művelődéstörténetben, s válik igazán protestáns intézménnyé. A peregrinus diákok évszázadokon át a Nyugat- és Kelet-Európa között a szellemi kapcsolatok legfontosabb összekötői voltak. A középkor hazai diákjai leginkább Pádua, Ferrara és Bologna felé indultak. A török balkáni terjeszkedése ezt megakadályozta. Ezért a német és lengyel egyetemek jelentettek új otthont számukra. Például 1526-ig Krakkóban 653-an, Bécsben pedig közel ötezren fordultak meg. A humanizmus és reformáció erősödésével újra módosult ez az irány: a németországi egyetemek közül immáron a wittenbergi emelkedett fel, ahová Luther és Melanchton vonzotta a magyarok százait. A 16. század fordulójáig több mint ezer magyar diák járt itt. 1598-ban azonban ismét változott a helyzet, mert ez időtől csak azokat vették fel a wittenbergi egyetemre, akik aláírták a Confessio Augustant. Ezért a magyar református kollégiumok diákseregének úti célja e fordulat után Heidelberg lett. Wittenberg szigorú lutheránus megmerevedése mellett a virágzó heidelbergi élet volt a váltás fő oka. A harmincéves háború miatt Heidelberg ragyogása elhalványul; Ismét új univerzitásokat keresnek a vándorló deákok és találnak is Hollandiában és Svájcban. Míg az evangélikusok Göttingen, Tübingen, Lipcse, majd Jena egyetemein tartózkodnak, addig a reformátusok fiatalabb, kevésbé ismert iskolák felé róják a mérföldeket: az Odera melletti Frankfurt, vagy a hollandiai Franeker és Leiden irányába. Különösen a franekeri egyetem hatása volt forradalmi, a puritanizmus kisugárzása miatt. A puritanizmus tüze ugyan Angliában gyulladt fel, de azt a magyar diákok a híres franekeri professzortól, Amesiustól hozták haza. A 18. században a peregrinációs kapcsolatok ismét átrendeződnek. Korábban Hollandia és Anglia (Cambridge és Oxford) kedvelt egyetemeiről svájci és németországi intézetek felé tolódott át a hangsúly (Basel, Bern, Genf, Zürich, illetve Halle és Göttingen). A változás mozgatói: itt is az új egyetemek pezsgő szellemi élete és az anyagi ösztönző. Németalföld gazdasága ekkor némileg lemerülőben van, és ez a csökkenő ösztöndíjakban jelentkezett. Az új szellemi központ ekkor már Halléban tündöklik, amely a pietizmus és a korai felvilágosodás fellegvára. Ide Francke, majd Christian Wolff miatt tódulnak a két protestáns felekezet diákjai. Például Bél Mátyás, akinek működése Francke hatását tükrözi. Természetesen a diákok nem ösztönösen fordultak a külföldi egyetemek felé. Irányítják őket. Különösen Bethlen Gábor, majd I. Rákóczi György diplomáciai fáradozásaiban mindig ott él a törekvés: minél szélesebb folyást engedni a tanulni akaró diákok számára. Magyarországon ez ügyben nem történt szabályozás a 18. század első feléig. Az udvar és a katolikus klérus figyelmét a török, a reformáció és ellenreformáció s más országos jelentőségű ügyek kötötték le. Mihelyt azonban az ellenreformáció megerősödött, az udvar is mind jobban odafigyelt a peregrinációra. III. Károly 1725-ben azzal szigorította a diákok ügyét, hogy külföldre távozásukat útlevélhez kötötte. Ehhez az adta az okot, hogy egyik peregrinus kinnléte alatt a Trencsén megyei protestáns templomok javára nagyobb összeget gyűjtött, amit nem jó szemmel nézett az udvar. 1748-ban újabb megszorítást jelentett, hogy csak a vagyonos nemesek kaphattak útlevelet. Az iskolavándorlók legtöbbje ezzel elesett az utazástól, hiszen kevés volt közöttük a vagyonos nemes. 1752-ben Erdélyben újabb rendelkezés született, hogy a diákok „...a főkormányzónak az útlevelével magukat ellátni, ezt ő felségének az udvarában bemutatni és itt az arról adott kötelező iratban, hogy csak barátságos országokba mennek, hűséget fogadni és bizonyítékot nyújtani tartozzanak!”. Mi magyarázza az udvar szigorú intézkedéseit? A Staatsrat, az Államtanács attól tartott, hogy az ifjak a külföldi egyetemeken tévtanokat, káros eszméket tanulnak, a katolikus vallás és kormányzat elleni gyűlölködést szívják magukba. Továbbá a merkantilista gazdaságpolitika a pénz kiáramlását akarta ily módon is megakadályozni. Ugyanis a Helytartótanács kimutatásában csak 1742 és 1761 között hétszáz protestáns teológus járt külföldi tanulmányúton, és becslése szerint ezzel 210 000 forint vándorolt idegenbe. Az udvar előállt egy magyar protestáns egyetem felállításának a tervével. A protestánsok mereven elzárkóztak, mert látták Bécs szándékát: a peregrináció megakadályozását. Mégis, talán hibát követtek el, mert a külföldjárás nem hozott annyi hasznot, mint amennyi kárt jelentett a magyar protestáns egyetem felállításának elmaradása. Végül e kérdésben is az 1791. évi 26. te. hozott viszonylagos megnyugvást, amikor kimondta: hogy „tanulmány céljából külföldi akadémiákra minden akadály nélkül menniük és a részökre alapított ösztöndíjakat elfogadniok szabad legyen!”. Mi volt az oka a protestáns ifjak ilyen nagyarányú külföldre járásának? A protestáns egyházak belső és külső történeti szükségszerűsége magyarázza ezt. Belső kényszere oktatásszerkezetéből adódott. Nem volt olyan egyetemük, ahol megfelelő képzettségű lelkészekről és tanárokról gondoskodhattak volna. Külső kényszert a protestánsok kisebbsége, a magyar uralkodókörök protestánsellenes magatartása jelentett. Ezek politikai és ideológiai szorításából felfrissülést jelentett, hogy a peregrinusokon keresztül a protestánsok elevenen kapcsolódhattak Európa szellemi vérkeringésébe. A diákok vitték és hozták a híreket, építették a kapcsolatokat. A hazai protestánsok nemegyszer így nyertek hathatós segítséget külföldi hitsorsosaiktól az itthoni állapotuk javítására. A külföldi utazás és tanulás igen költséges volt. Mégis százával mentek a diákok. Elsősorban a külföldi egyetemek kedvezményei tették ezt lehetővé, de segítséget adtak a hazai források: a szülővárosok, eklézsiák és kollégiumok adományai is, akiknek jó szellemi befektetést jelentett ez a pár száz forint. Hiszen néhány év múlva jól képzett ifjút nyertek ezáltal. Nem szabad megfeledkezni a mecénásokról sem, akik többnyire a tanulmányút teljes költségét vállalták. Bethlen Gábor, I. Rákóczi György évente több diákot küldött ki saját pénzén. A többévi vándorlás után hazaérkezve, nehéz feladatok vártak a külföldön végzett diákokra. Ha nem is sikerült az itthoni közfelfogást átalakítaniuk, de a nyugaton feltűnő szellemi mozgalmaknak ők voltak a hazai előfutárai. A puritanizmus és pietizmus mellett a felvilágosodás, racionalizmus és más irányzatok a protestáns kollégiumokban találtak első hazai követőkre. Nemcsak azt hozták magukkal, amire külföldön megtanították őket, hanem a könyveket is. A hatalmas bibliotékák látványa a könyvek szerelmeseivé tette őket. Összekuporgatott pénzecskéjüket nem ritkán fordították könyvek vásárlására. Keresztesi József például 1780-ban hét mázsa könyvvel tért haza. A vándordiákok a könyvek szeretetével együtt szívták magukba a nyomdászat, betű- és rézmetszés technikáját, és kamatoztatták itthon, mint Tótfalusi Kis Miklós. Hozzászoktak a rendszeres tudományos munkához, publikációhoz, s hazatérve ezt tovább folytatták, és fellendítették a magyar tudományos és irodalmi életet. A peregrinus diákok évszázadokon át a hazai protestáns és egyetemes iskolakultúrának ablakai voltak, akiken keresztül beáramlottak a nyugat-európai szellemiség frissítő eredményei. HÖRCSIK RICHÁRD A protestáns iskolakultúra ablakai: A PEREGRINUS DIÁKOK 10
