Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)
1988-09-23 / 18. szám
Griffmadár a márványtáblán címmel lapunk 1987. decemberi számában új pályázatot hirdettünk meg. Célunk az volt - és ez ma is hogy olvasóink segítségével bemutassuk a történelmi Magyarország területén kívül található magyar vonatkozású emlékeket. A felhívás megjelenése óta folyamatosan érkeznek a pályamunkák, érdeklődéssel várjuk a továbbiakat is. EMLÉKTÁBLAHIÁNYÁBAN A Magyar Athlétikai Club emléktáblájának leleplezésén: balról Meleghy Gyula a Magyarok Világszövetsége elnökségi tagja FOTÓ: REZES MOLNÁR ESZTER „Meghatottan állok itt ezekben az ünnepi pillanatokban...” - mondta elérzékenyülten az NSZK-ban élő dr. Meleghy Gyula, a Magyarok Világszövetsége elnökségi tagja augusztus utolsó napján a Margitszigeten, a Magyar Athlétikai Club emléktáblájának leleplezésekor. Meghatottságát értettük, hiszen az ősz sportember immár a harmadik MAC-os generáció képviselője. Nagyapja a klub alapítóinak egyike volt. Édesapja is kék-sárgában sportolt, s az európai hirű klub griffmadaras címerét viselte szíve fölött, éppúgy, mint a szónok, aki az ünnepi alkalomra e hagyományos régi címert varrta zakójára. S a griffmadár ezen a napon hoszszú, több mint négy évtizedes halódásából „új életre kelt”, ahogyan ezt Szabó Miklós Liszt-díjas operaénekes lelkesítő költeményében szavakba foglalta. Ünnepeltünk a gyönyörű, nyárias napsütésben, s megemlékeztünk régiekről, az 1875-ben alapított klub kiválóságairól, olimpiai bajnokairól, világrekordereiről, lelkes sportolóiról. A híres MAC, amelyet a külföldről hazatérő Esterházy Miksa néhány barátjával hívott életre, úttörő szerepet töltött be a versenysport magyarországi meghonosításában és elterjesztésében. Amikor a századforduló után a Margitszigetre költöztek, egyre terebélyesedő szakosztályaikkal a legnagyobb, legtekintélyesebb magyar sportegyesületté léptek előre. Nagyszerű sportolóik összesen 153 olimpiai, világ- és Európa-bajnokságot nyertek, számtalan világcsúcsot állítottak fel. A két világháború közötti időszakban a klub egyrészt az előkelőségek, a felső tízezerhez tartozók zártkörű találkozóhelye, másrészt tehetséges versenyzők otthona volt. A reményteljes versenyzőket mágnesként vonzották, segítették őket a tanulásban, az elhelyezkedésben, a boldogulásban. A sport fejlesztése terén kifejtett munkásságot, a sportolók támogatását, nevelését nem mérlegelték, amikor a második világháború után a többi társadalmi egyesülethez hasonlóan a MAC-ot is feloszlatták. A volt ismert versenyzők más sportkörökben folytatták pályafutásukat, sokakat külföldre sodort az élet. A külföldre kerültek azután - idestova két évtizede - a nyár végén rendszeresen találkoztak, létrehozták a MAC „palávereit”, s itthonról is mind többen utaztak ki a régi klubtársak összejöveteleire. Erre a MAC„paláverre” került most sor első alkalommal idehaza, Tihanyban, s az emléktábla leleplezése a találkozó nyitányát jelentette. Az emléktábla létesítésére nyolc egykori kiváló sportember, a kardvívó Gerevich Aladár, Rajcsányi László és Berczelly Tibor, az atléták közül Németh Imre kalapácsvető olimpiai bajnok, Darányi József világrekorder súlylökő, Szerbák Elek a MAC volt főtitkára, Garay Sándor, sokszoros magyar bajnok, Szabó Miklós Európa-bajnok és világrekorder futó, valamint a vízilabdás olimpiai bajnok Szívós István és dr. Papp László világhírű birkózó tett javaslatot a Magyarok Világszövetségének, amelyet Meleghy Gyula elnökségi tag közvetített. Támogatta a kezdeményezést a Magyar Olimpiai Bizottság is, így kerülhetett sor az ünnepi eseményre. Amikor Szabó Miklós, az immár nyolcvanesztendős egykori világrekorder kék-sárga váltóbottal körülfutotta a stadiont, zúgott a hajdanjólismert biztatás: EMM... A... CEÉ... MAC... MAC... MAC... Dirr-durr bele... VAD DEZSŐ Az a kultúra iránt érdeklődő magyar turista, aki Kölnbe igyekszik, valószínűleg Bonnra is szakít egy órácskát, hogy tiszteletét tegye Beethovennél. A magyar nyelvű Panoráma útikönyv elvezethet Beethoven szülőházától a régi temetőig, ahol nemcsak a nagy művész édesanyja nyugszik, Robert Schumann síremléke is itt található. S ha utasunk kívánja, kezébe az útikönyvvel egészen addig a házig is eltalál, ahol Schumann meghalt. Könyvünk azonban a házba már nem kísér be, és talán ezért éri a magyar utazót ebben a kis emlékmúzeumban egyszerre több meglepetés is. Felfedezheti itt azt a zongorát, amelyen Liszt Ferenc játszott Beethoven szobrának leleplezési ünnepélyén és az asztalra kitett többnyelvű tájékoztatóból megtudhatja, hogy „a művészek között, akiknek ez a ház hajlékot adott, Schumann csak a leghíresebb volt, de itt lakott többek között a magyar festő, Munkácsy Mihály is”. De nemcsak itt lakott, itt is halt meg! Szép síremléke a Kerepesi temetőben található és az irodalom megemlíti, hogy 1900-ban Endenichben halt meg. De hol az az Endenich? Semmilyen térképen sem található meg. Nem is, mert ez a városka 1909 óta Bonn egyik része lett, s maga a ház azóta is mint Shumann-Haus szerepel a zenetörténelemben. Mint tudjuk, Munkácsy egészségi állapota a milleniumi kiállítással kapcsolatos utolsó pesti látogatása után rohamosan romlott, felesége különböző szanatóriumokat keresett fel vele, s amikor éppen Godesbergben (amely azóta szintén Bonn egyik városnegyede lett) tartózkodtak, a művész olyan állapotba jutott, hogy állítólag a legsürgősebben ideggyógyintézetbe kellett vinni. A legközelebbi ez az endenichi volt. Itt szenvedett szegény Munkácsy három teljes esztendőt haláláig, s hogy erről az időszakról mennyire vett tudomást, már nem lehetett megállapítani. Három év nagy idő. Ennyit töltött Munkácsy egy olyan városban, amelyhez mégis csak annyi köze volt, hogy éppen itt halt meg. DÁNOSY GÉZA, BONN
