Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)
1988-08-05 / 15. szám
„Lehet prófétáié tehetségem, ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat, hitemmel elmozdíthatom a hegyeket, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek.” (SZENT PÁL: Korintusiakhoz írt első leveléből. 13,2) CSAK A SZERETET GYÓGYÍT A szentek képe a mai ember gondolatvilágában a régmúlt századokat idézi. Arról már inkább csak a hívők hallottak, hogy a szentekként tisztelt személyek pásztorok, halászok, orvosok, katonák, királyleányok, szerzetesek vagy éppen pápák voltak e világi életük során. Az újabb korok szentjeit illetően már ők is elbizonytalanodnak olykor, mert az életszentség fogalmát nehezebben tudják beilleszteni a közelmúlt vagy napjaink életvitelébe. Ezért, sokak számára különösnek, sőt talán nehezen érthetőnek is hangzik a hír, miszerint ismét folytatódik dr. Batthyány-Strattmann László herceg boldoggá avatási pere. Boldoggá avatás ma? És kit? Egy magyar orvost, aki herceg is volt? Valóban különös! Ki is volt hát az a különös ember, aki halála után ötvenhét évvel most ismét érdeklődésünk homlokterébe kerül? Alma a fájától Kézenfekvő a feltevés, hogy szent életű többnyire az az ember lesz, akinek életútját családja, neveltetése ez irányba tereli. Csakhogy, Batthyány László esetében effélét hiába keresünk. Társadalmi helyzetéből, szülei zilált családi körülményeiből éppen hogy nem ez következett. Ó is lehetett volna különc, önpusztító nábob, mint osztályostársai közül számosán, vagy birtokain gazdálkodó, jelentéktelen vidéki úr, akinek nevét már a szomszéd határban sem emlegetik. A kiterjedt Batthyány család pinkafői és Zsigmond ágából származó László gróf 1870. október 28-án született Dunakilitin. Apja, a mosoni főispán, főrendiházi tag, egy szép napon tizennégy gyerekét betegeskedő feleségére hagyva, feleségül vette anyja társalkodónőjét, és hogy újabb egyházi házasságot köthessen, áttért az evangélikus hitre. Az apa távozása mélyen megrendítette a fiút, aki József nevű bátyjával együtt, 1879 őszén a kalksburgi (Bécs) jezsuita kollégiumba került. Jóllehet, a későbbiekben jókedélyű, csínytevést kedvelő kisdiákká vált, a kezdeti időszakban nehezen viselte édesanyja távollétét. Különösen nagy hatással volt rá az anya mély vallásossága; bizonyára ő alapozta meg fia életre szóló Mária-tiszteletét. Anyja 1882-ben bekövetkezett halála után előbb nagyapjuk, majd apjuk vette magához az árvákat, és mivel József gróf a fiait feltétlenül magyar szellemben kívánta nevelni, Kalksburgból a kalocsai jezsuita gimnáziumba küldte őket. László közepes tanuló, és ahogy ma mondanánk, nehezen kezelhető gyerek volt. Kemény „Batthyány koponya” - jegyezte meg róla egyik tanára és gyóntatója, P. König. Tudjuk, hogy két esetben nyíltan szembefordult a tanári tekintéllyel is. Az első eset gyerekes dacból, feltűnni vágyásból eredhetett, amikor is a tanulószobából távozó és az ajtót túl hangosan becsukó fiúra rászólt a felügyelő, hogy jöjjön vissza és tegye be úgy az ajtót, ahogy az egy gróf Batthyányhoz illik. Mire László még hangosabban csapta be és távozott. A másik eset ennél lényegesen súlyosabb fegyelemsértés volt. Amikor tanóra alatt felállt és egyik diáktársával hangosan fecsegett, német származású tanára csendre intette, akit ő válaszul disznó porosznak nevezett. A következmény nem lehetett kétséges, azonnal kizárták az intézetből. Végül P. Weiser hathatós közbenjárására az ungvári gimnáziumban sikerül leérettségiznie. Gimnáziumi évei alatt szerteágazó érdeklődése minden kitartás nélkül csapongott a legkülönbözőbb tárgyak között. Érdekelte az irodalom, a történelem, a kémia, a csillagászat, a műszaki ismeretek, a zene és még sok minden egyéb, de alaposabb elmélyülést egyik iránt sem mutatott. Figyelmet érdemel azonban, hogy mély vallásossága legszertelenebb kamaszéveit is végigkísérte, valamint ekkor fordult figyelme az orvoslás tudománya felé. Szünidőben orvososdit játszott, maga keverte, „gyógyszerekkel” látta el testvéreit és a személyzet tagjait. Mint látni fogjuk, ez a két körülmény - a hitélet és a gyógyítás iránti olthatatlan vonzódása - végigkísérte egész további életét. Mindez azt mutatja tehát, hogy a gyermekkor és a serdülés éveiben nem találhatunk nála semmi olyasmit, ami az életszentség későbbi megállapítása szempontjából bizonyító értékű lehetne. Útkereső, hullámzó közérzetű kamasz lehetett, aki az anya halála után nem lelte helyét az elridegülő világban. A huszárönkéntes Apjához való viszonyát bizonyára megterhelte, hogy az atyai tilalom miatt nem iratkozhatott be az orvosi fakultásra. Nem tudni, hogy a tilalomban az is közejátszott-e, hogy Batthyány József az orvosi tanulmányokat túl polgárinak és hiábavalónak tartotta egy nagybirtokos arisztokrata számára, vagy kizárólag azért terelte fiát a gazdasági pálya felé, mert az idősebbik fiú halála után László lett a majoresco, vagyis a birtok örököse. Az 1890-ben tett sikeres érettségi után László előbb a jogi pályát választotta, de jogi tanulmányait valószínűleg soha nem kezdte meg, hanem apja kívánságának megfelelően, beiratkozott a bécsi gazdasági főiskolára. Egy félévig volt itt beiratkozott hallgató, ám vajmi keveset törődhetett a gazdasági tanulmányokkal, mert közben átjárt a bölcsészkarra kémiát és asztronómiát hallgatni. Tanulmányait 1892-ben megszakította és beállott huszárönkéntesnek a cs. és kir. 5. sz. Radetzky huszárezredbe. A katonaélet sem kötötte le tartósan, mert önkéntesévének leszolgálása után visszatért a bölcsészkarra, ahol naplója szerint 1896-ig hat félévet hallgatott. Az orvosi pálya iránti vonzalma azonban változatlanul nem hagyta nyugodni, ezért orvosi tárgyakból különórákat vett Vécsey professzortól, aki néhány óra után azt tanácsolta, hogy iratkozzék be az orvosegyetemre. Sőt a professzor azt is elintézte, hogy korábbi kémiai tanulmányait beszámítva, a második évfolyamra nyerhetett felvételt. Végül, atyja hozzájárulását is sikerült megnyernie. Batthyány József ugyanis 1897 augusztusában gyomorrákban meghalt, és utolsó hónapjainak szenvedéseit fia enyhítette, ami meggyőzte a nagybeteget arról, hogy László figyelemre méltó tehetséget mutat az orvosi hivatás terén. A halál előtti önvizsgálat apában és fiúban egyaránt megérlelte a megbékélés gondolatát. Megváltozott tehát László apaképe, és megváltozott egyben Istenképe is. Dr. Gyürki László, körmendi esperes-plébános, a boldoggá avatási per szombathelyi tribunáljának ügyvédje a következőket mondotta erről: „Mivel a család felbomlása miatt tiszta apaképe hiányzott, nem volt tiszta képe Istenről sem. Az ember az apán keresztül érkezik el igazán Istenhez. Akinek nincs tiszta apaképe, annak nincs tiszta Isten-fogalma, Isten-képe sem. László életében ez akkor változott meg, amikor édesapja halálos ágyánál már ott állhatott, mint orvostanhallgató, és megkönnyíthette a beteg haláltusáját. Mivel itt rendeződik az apához való viszonya, megtalálja Istenhez is az utat.” Apja halála után örökölte a horti, oroszlámosi és köpcsényi birtokokat és azt tervezte, hogy a köpcsényi kastélyban kórházat rendez be, ahol a környék szegényeit gyógykezeli. Erre azonban csak azt követően került sor, hogy 1900-ban megszerezte az orvosdoktori diplomát. Közben Blanka nővérénél megismerkedett Coreth Mária Terézia grófnővel, akit 1898. november 10-én feleségül vett. Nyisd fel szemeidet és láss! Mária Terézia több mint három évtizedes, felhőtlen családi boldogsággal és tizenhárom gyermekkel ajándékozta meg a férjét. Az asszony nemcsak otthonában, hanem hivatása terén is bensőséges társa lett. Elsajátította az aszszisztensi ismereteket, és attól kezdve, hogy férje 1901-ben megnyitotta 24 ágyas köpcsényi kórházát, segédkezett a műtéteknél. Később ő írta fel a betegek szemüvegét. A gróf a kor színvonalának megfelelő, legmodernebb módon rendezte be kórházát, amely felszerelését és a gyógyítás színvonalát tekintve is vetekedett a legnívósabb bécsi és budapesti magánklinikákkal. Az intézményt a hit szellemében vezette, mert felfogása szerint az orvosnak nemcsak a beteg testi bajait, hanem teljes személyiségét is kell gyógyítania. Szegény betegeit fizetség nélkül kezelte, sőt a rászorulóknak fájdalomdijat, útiköltsé-14
