Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)
1988-07-22 / 14. szám
A SZALMA MŰVÉSZE GÖRGEY EMLÉKIRATAI I.Szív alakú díszdoboz 2. Egy ilyen dobozon 35-40 órát is dolgozik 3. Esőcsiga 4. Szabó György szalmafonó népművész Nehéz fizikai munkához szokott, erős, férfias kéz. Szinte hihetetlen, hogy a vastag ujjakkal cizellált ékszerre emlékeztető szalmafonatokat lehet készíteni. Szabó György népművész szerint: nemcsak különleges kézügyesség kell az ilyenféie tevékenységhez, hanem óriási türelem is. Egy-egy díszdobozon 35-40 órát dolgozik, amíg elnyeri végső formáját. És akkor még nem szóltunk a szalmagyűjtésről, ami külön tudomány. Szerencsére Szabó Gyuri bácsi idejéből minderre futja, hiszen már több mint négy esztendeje nyugdíjas. A szalmafonást azonban nem mostanában tanulta, hanem úgy fél évszázaddal ezelőtt, gyerekként leste el Bukovinában a csángó arató asszonyoktól.- Szegény családból származom, édesanyám tíz gyereket szült, hetet felnevelt. Szűkösen éltünk, hiszen csak napszámból tudtuk fenntartani magunkat. Akkoriban az volt a szokás, hogy a gyerekeket is vitték a felnőttek aratni. Kezdetben mi csak a vizet hordtuk az aratóknak, aztán ahogy cseperedtünk, erősödtünk, befogtak bennünket komolyabb munkára is. Amikor egy-egy uradalomban végére értünk a munkának, nagy mulatságot tartottunk, a földesúr pedig megvendégelt bennünket. A vendégségbe azonban ajándékot illett vinni: a férfiak nagy koszorút kötöttek, az asszonyok pedig szalmából font „esőcsigákat” akasztottak rá, majd elindult a földesúr házához az aratási menet. Örült a gazda az ajándéknak, a földíszített koszorúnak, hiszen azt tartották, hogy ez hozza meg a következő esztendőre is a szerencséjét, vagyis jövőre ettől lesz bőséges a termés. Eleinte én is csak esőcsigákat készítettem, kisebbet, nagyobbat, egészen aprócskát. Aztán megjött a kedvem az egyéb dísztárgyakhoz is: fontam szalmából gyümölcskosarat, tálat, díszpapucsot, vázát, mostanában meg a dobozokért vagyok oda.- Nehéz megtanulni a szalmafonást?- Én állítom, hogy nem. Az igaz persze, hogy volt már néhány tanítványom, aki mégsem tudta megtanulni. Szerintem mindig az volt a baj, hogy nem volt elég kitartásuk, türelmük. Én már úgy fonok, hogy oda sem figyelek. Persze csak akkor, ha tökéletes a szalma...- Milyen a jó szalma ?- Legjobban a szép, selymes fényű, hajlékony, rugalmas, hosszú szárú rozsszalmát szeretem. Ilyet pedig csak Péter-Pál napján talál az ember. De ha ekkor akadályoztatva van, mehet gyűjteni előtte két nappal is, vagy utána még hat napig az ember. A hetedik napon azonban már elkésett. Az sem mindegy ám, melyik szálat választjuk ki. Először ki kell próbálni: a kalászt lehajlítom egészen a földig, aztán hirtelen elengedem. Ha egyből kiegyenesedik, azt a szálat érdemes begyűjteni. Úgy tizenöthúsz kévét szoktam összeszedni, abból futja egész évre. A padláson gondosan szétteregetem, megszárítom, várok, amíg beérik. Amikor eljön az ideje, nekilátok fonni. Ez a legnagyobb öröm számomra. Ilyenkor megfeledkezem a világról, többet ér mindenféle idegnyugtatónál. Tudnám ajánlani másoknak is, csakhogy az emberek mostanában inkább a televízió elé menekülnek a napi gondok elől. Aztán csodálkoznak, ha nem hozza nekik a tévé az igazi kikapcsolódást.- Gyuri bácsit már határainkon túl is ismerik...- Az utolsó években jártam Bécsben, Duisburgban és Párizsban. Fesztiválokra hívtak, hogy bemutató fonást tartsak. Körülállták és csodáltak, ahogy járt a kezem. Aki kívánta, annak megtanítottam egy-két kötést, az ott készült munkáimat pedig elajándékoztam.- Végül hadd kérdezzem, tulajdonképpen mi volt Gyuri bácsi eredeti szakmája.- Négy elemit végeztem, aztán kénytelen voltam elmenni tehénpásztornak. Közben arról álmodoztam, hogy majd egyszer kertész leszek. Ott is hagytam a pásztorkodást, amint lehetett és kerti szolgának szegődtem egy kertészhez. Aztán jött a háború, a hadifogság. Utána egy ideig porcelángyárban dolgoztam, később mezőgazdasági munkás lettem. A végén aztán mégiscsak kertész lettem, felnőtt fejjel kitanultam a szakmát is. A Fővárosi Kertészeti Vállalathoz kerültem és nagyon szerettem a munkám. Később elvégeztem egy kazánfűtő tanfolyamot is, és onnan mentem nyugdíjba. Csak öregségemre lettem szalmafonó népművész. Á. É. FOTÓ: GABOR VIKTOR Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Görgey Artúr Életem és működésem Magyajországon 1848-ban és 1849-ben című emlékiratával egy példátlanul hosszú és bonyolult történelmi-politikai per legfőbb dokumentumát tárta az olvasó elé az Éurópa Könyvkiadó. A tábornok munkájának első, német nyelvű változata 1852-ben jelent meg a máig híres lipcsei Brockhaus kiadónál. A kétkötetes könyvnek a birodalom területére annak idején becsempészett példányait a hatalom elkoboztatta, így itthon kevesen olvashatták, ami a politikai megfontolásokból költött árulásvádat erősítette és a száműzött tábornokot teljességgel védtelenné tette ellenlábasai bírálatával szemben. A „nagy év” számos főszereplőjének emlékirata, vitairata, önéletírása jelent meg a múlt század második felében, Kmetytől, Asbóthtól Dembinskiig, Klapkáig, Mészáros Lázárig. Ezek közül - kevés kivétellel - valamennyi munka legfőbb fogyatékossága, pontatlan tárgyismeretében és elfogultságában rejlik. Sokan, sokféle módon írtak olyan eseményekről, amelyekről közvetlen tudomással nem bírtak, valamint az egymással rivalizáló politikusok, katonák gyakran az események meghamisításától sem riadtak vissza, hogy saját szerepüket másokkal S2:emben megszépítsék. Nem állíthatjuk, hogy Görgey képes volt indulatmentes elfogulatlansággal fölébe kerekedni a történteknek, de terjedelmes emlékirata bizonyíthatóan a legpontosabb forrásmunkákhoz tartozik a szabadságharc történetéről írott műrengetegben. Különösen figyelmet érdemlő az a tény, hogy Görgey tábornok 1848 novemberétől az 1849. augusztus 13-ikán lezajlott világosi fegyverletételig a szabadságharc főhadszínterén működő honvéd fősereg parancsnoka volt, ezáltal a katonai eseményeket a legpontosabban ismerte, de tiszténél fogva óhatatlanul a legtöbb kapcsolatot tartotta a polgári kormányzattal, és ennek következtében a politikai kérdések alakulásába is minden más hadseregvezénylőnél alaposabb betekintése volt. Mivel azonban Görgey alakjának és működésének kutatása a sarkalatos politikai vélemények következtében, valójában a közelmúltig nem kaphatott jelentőségének megfelelő nyomatékot, így az emlékirat sem foroghatott közkézen a szabadságharc eseményei iránt érdeklődő, és száznegyven év múltán is indulatosan vitatkozó érdeklődők körében. így azután nem csodálkozhatunk azon, hogy a történelmi részletekről mit sem tudó közvéleményben sikerült tartósan szembeállítani és kijátszani egymás ellen Kossuthot és Görgeyt, a szabadságharc két legnagyobb alakját a napi politikai érdekeket szolgáló célzatosságnak. A tábornok emlékiratai még egy ízben, legutóbb 191 l-ben megjelentek a Franklin Társulatnál, ezúttal magyar nyelven, de sajnálatosan, a bátyját kritikátlanul istenítő testvér, Görgey István kissé átigazított, a valóságnál olykor kedvezőbb színekkel festett fordításában. Ezért különösen dicsérendő, hogy a kort kiválóan ismerő Katona Tamás, Görgey István fordítását az eredeti szöveggel összevetve átdolgozta, és a múltismeretünk, nemzettudatunk szempontjából kiemelkedő fontosságú munkát, bevezető tanulmánnyal és magyarázó jegyzetekkel is ellátta. Jó lenne, ha sokan olvasnák, hiszen önmérsékletben, kritikai érzékben, és nem utolsósorban mítoszrombolás nélküli tisztánlátásban is gyarapodhatunk általa. PUSZTASZERI LÁSZLÓ 22
