Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)
1988-07-22 / 14. szám
- Megfizethetetlen, hogy csak kinyitom az ajtót, és a hatéves Jancsi fiam kisétálhat a zöldbe, fölkapaszkodhat a hegyre - így a tanácselnök. - És ha Misi kicsi is ahhoz, hogy önállóan mászkáljon, hisz mindössze két hónapos, de kitolhatom a kocsijában a ház elé, és máris szívhatja a friss levegőt, nem pedig a pesti benzinbűzt.- Ha szabad hétvégém van - mondja az orvos kertészkedem. Van egy szőlőm, két éve présházat is építettem rá, ott szintén szívesen dolgozom. A megfeszített munka után szükségem is van erre a pihentető fizikai munkára.- Amíg főiskolára jártam, megszoktam és megszerettem Pécset - meséli Frey Mária amikor visszakerültem a faluba, nem volt hét, hogy ne mentem volna be a városba, mert hiányzott. Most meg nem bírok egy-két óránál tovább ott maradni: zavar a zaj meg a tömeg. Az iskolatitkár Amreinné öt éven át élt Pesten, mégsem szokta meg a zsúfoltságot, a tülekedést:- Amikor kiszálltam Kelenföldön a vonatból, már hátára kapott, és vitt magával a tömeg. Még a villamoshoz sem tudtam lassan menni. Rohantam a többiekkel.- Itt nyugodtabb az életritmus, egész nap foglalkozhatom a gyermekeimmel - ismeri el Wekler Ferencné is, aki pedig nem híve a falusi életnek. - Van időm bőven olvasásra is. Ez a falusi élet legnagyobb ajándéka számomra. Frey Mária és dr. Kövesi Béla számára pedig talán az volt a nagy ajándék a pályakezdetkor, hogy szép szolgálati lakás várta őket, amilyenre városban sohasem számíthattak volna. És utoljára hagytam, pedig talán élre kívánkozott volna: ha nem is mindenkit, de jó néhány értelmiségit a feladat súlya, nehézsége, a küzdeni vágyás is csábított falura. Ezt így senki sem fogalmazta meg, de máig sem vagyok benne bizonyos, hogy dr. Kövesi Béla panaszkodott-e vagy büszkélkedett-e, amikor mutatta a statisztikáját:- Napi átlagban 1986-ban 67, 1987-ben 66 betegem volt. Pesten egy körzeti orvos pedig már napi harmincra azt mondja: rengeteg! De csoda-e, ha ekkora a betegforgalom?! A mecseknádasdi orvosnak két szakvizsgája van, így a megszokott körzeti orvosi teendőkön túl sebészkedik, ért a fogászathoz, és foglalkozik még a reumás betegekkel, az öregkori panaszokkal, a gyermekekkel is, noha gyermekgyógyász már van a körzetben. Vagy itt a tanácselnök: Wekler Ferenc tudta, amikor hazahívták, hogy darázsfészekbe kerül. Nemcsak azért, mert előre sejthető volt, hogy a tanácsválasztások idejére eléggé „túlcsordulnak” majd az indulatok, hanem mert az is várható volt, ami megválasztása után bekövetkezett:- Pillanatok alatt konfliktushelyzetbe keveredtem szinte mindenkivel. Azzal is, aki korábban nagyon közel állt hozzám. Tíz év nem múlhat el nyomtalanul. Én is változtam, ők is változtak, de nem egyformán változtunk! Igaz, ahogyan hallom, most már kezd az elnök és a falu ismét „egymáshoz alakulgatni”, de küzdelemben azért nincs hiány: a paksi atomerőmű Mecseknádasd társközsége, Ófalu mellett szeretné megépíteni az izotóptemetőjét. A falu és a környék tiltakozik. Wekler Ferenc független szakértői bizottságot kért, amely ugyan az „atomtemető” létesítése ellen foglalt állást, de a birkózásnak még nincs vége, egy vagy több menet még hátra van, s nem tudni, kit számolnak majd ki a végén. Egy azonban bizonyos: Wekler Ferenc úgy érzi, hogy igaz ügyért verekszik, és éppen ezért élvezi is a küzdelmet. Van azért ebben a Paks és Ófalu-Mecseknádasd között dúló vitában (ahogyan az itteniektől hallom: „atomháborúban”) némi elgondolkodtató is. Amikor megkérdezem a 32 éves tanácselnököt, hogy az utolsó három évben hányszor járt a fővárosban magánemberként, meghökken:- Hát... Elég ritkán. Azt hiszem, a fél kezemen is meg tudnám számlálni. Hivatalosan viszont elég sűrűn, különösen az utóbbi időben, atomtemető ügyben. Lehet mondani, hogy hetenként. Pedig enélkül is lenne épp elég dolga a mecseknádasdiak és a tanácshoz tartozó két társközség - Ófalu és Óbánya - lakosainak ügyes-bajos dolgaival. De mit lehet tenni? Neki nincs a jogvédelemre külön embere (vagy emberei), mint a paksi atomerőműnek. Es minél kisebb egy település, annál hátrányosabb helyzetben van - állapítjuk meg végül -, mert annál inkább magán érzi a hatalom kezét. Vonatkozik ez a hivatalra és az egyénre egyaránt. Furcsa: a tanácselnök, aki előbb még dicsérőn emlegette az emberi kapcsolatok közvetlenségét, most ennek a hátrányait taglalja:- Az emberek a nagy városokban nem érzik annyira a saját bőrükön a hatalmat, mint vidéken. Itt mindenki tudja a másikról, hogy kicsoda, kivel van és kivel nincs kapcsolatban, barátságban, rokonságban, és akarvaakaratlan eszerint kell vagy tanácsos viselkednie. De ezen túlmenően is: beszélgetőtársaimnak mintegy fele úgy érzi, az emberek közti viszonyok már nem olyanok, mint régebben.- Az emberek benn vannak az élet hurkatöltőjében - mondja például a plébános. - Agyondolgozzák magukat, hogy megtermeljék az új házra, az új bútorra valót, a faltólfalig szőnyeg árát, és észre sem veszik, hogy közben nincs idejük élni.- Az útkanyar magaslatáról valóban gyönyörű a falu - mondja az iskola igazgatója, csatlakozva Frey Máriához -, de azokat az új házakat meg is kell teremteni. Őszintén szólva, nem tudjuk, hogy mit takar ez a látható jólét: értelmes emberi életet vagy pedig csak megfeszített munkát. Weklerné, a szociológus, férjével ellentétben így látja a helyzetet:- Falun is hűlőben, elmérgesedőben vannak az emberi kapcsolatok, éppen úgy, mint a nagyvárosokban. Mert itt is mindenkit hajt a megélhetés kényszere. A „szavazatok” e kérdésben megoszlanak, abban azonban már nincs vita, hogy ha a gyerekek elérik az iskolás kort, akkor addigi előnyös helyzetük hátrányosra fordul. Amrein Antalnénak két egyetemista gyermeke van, lánya másod-, fia elsőéves medikus Pécsett. Akadt, aki állította: fölér egy lottófőnyereménnyel két ilyen okos fiatal, hiszen köztudott, hogy az orvostudományi egyetemeken a legerősebb a szűrés. Amreinné viszont azt mondja: ahhoz kellene inkább egy lottónyeremény, hogy fedezze a városi taníttatással járó kiadásokat. Az ingázás útiköltségét, a havi 1500 forintos (kedvezményes!) albérletet, de akár a 600 forintos kollégiumi elhelyezést, a kosztoltatást. Mindez nem terheli azt, aki Pécsett, Debrecenben vagy Budapesten - az egyetem, főiskola székhelyén lakik. Ezért szögezte le az iskolatitkár:- Amikor a falusi gyerekek elkezdik a középiskolát, már hátrányban vannak. Ők is, szüleik is. De ha nincsenek gyerekek, vagy ha őket nem számítjuk, akkor is hátrányt jelent a falu az anyagiak szempontjából. Hiába van Nádasd közel Pécshez is, Szekszárdhoz is, hiába van majd minden ottani értelmiséginek kocsija, a benzin méregdrága.- Ha kell egy cipő vagy ruha, az nekünk mindig többe kerül, mint egy városinak, mert hozzájön az időveszteség és az útiköltség - számol Amrein Antalné és rögtön hozzáteszi, hogy férje, az itteni faipari üzem vezetője is csak „papíron” keres annyit, mint hasonló beosztású pécsi kollégái, hiszen rengetegszer kell beutaznia a megyeszékhelyre, a központba, és ennek csupán tört részét térítik.- Sokszor azt mondom reggel - mondja némi öniróniával -: na, mindnyájan elmentek Pécsre! Csak tudnám, miért nem költözünk be véglegesen?! Részben az anyagiakkal, részben pedig a távolsággal, a szűkös idővel függ össze az is, hogy a legtöbben lassan-lassan leszoktak a színházjárásról, a hangversenyről, a könyvtárról. Már nem is nagyon hiányoznak a nívós kulturális események. A szakmai információs források annál inkább.- Pesten, ha leültem egy értelmiségi társaságba, már az ilyen beszélgetés során rengeteg fontos dolgot tudtam meg. Itt meg csupa hírektől elzárt ember él. Van telefonom, az igaz, de olykor napokat ülök a készülék mellett, amíg kapcsolnak - mondja Wekler Ferenc tanácselnök. Gond a munkahelyváltás, az elhelyezkedés is. Wekler Ferenc elnöki mandátuma két év múlva lejár, s nem kívánja megújítani, mert egy ciklust vállalt, s nem többet. Pontosan két esztendő után Weklerné is visszamenne a szakmájába, hiszen letelik a gyermekgondozási díj ideje. Mihez kezdenek majd? Nem tudják. És lesznek konfliktusai Frey Máriának is. Elsősorban önmagával. Mert 25 esztendős, és mert érzi, tudja:- Szükségem lenne, hogy tartozzam valakihez. A legtöbb osztálytársam már egy-két gyerekkel az oldalán sétál az utcán. De falun nem könnyű férjhez menni. A diszkókból már kinőttem, a tánccsoportban és a tantestületben pedig - ehhez a két közösséghez tartozom - nincs „szabad fiú”. Arra pedig se időm, se kedvem, hogy bejárjak Pécsre, ahol megismerkedhetnék valahol valakivel... A csinos tanárnő elneveti magát, legyint, s úgy mondja:- Majd egyszer, fehér paripán, talán megérkezik valaki...- A városban könnyebben magára találna a „királyfi”.-Tudom. És mégis: nagy bajban érezném magam, ha innen el kellene mennem, vagy más munkahelyet kellene keresnem. És így vannak ezzel a hetek közül öten vagy inkább hatan, mert Amrein Antalné is bevallja:-Az eszem azt mondja: el kellene innen menni. De az érzelmeim, bizony, idekötnek. Végül is: mit mutat a mérleg? Ahogyan látom, a hátrányok serpenyőjébe több került, mint az előnyökébe. Pedig, ahogyan már töredelmesen bevallottam: csaltam egy kissé. Vonzóbb falut választottam az átlagosnál. Vagy tán olyat, ahol az emberek nem átlagosak? GARAMI LÁSZLÓ A SZERZŐ FELVÉTELE 13
