Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)
1988-05-06 / 9. szám
Az élet nem habostorta, és ezt már a gyerekek is jól tudják. Mégis, amikor gyermekeinket fényképezzük, legtöbbször azt kívánjuk, hogy nevessenek, de legalább egy enyhe kis mosolyt csikarjanak ki magukból a fényképezés idejére. A képen semmiképpen ne duzzogjanak, legyenek vidámak és optimisták... Elvárásunk a gyermekfényképekkel szemben olyannyira begyöpösödött, hogy az eredmény legtöbbször katasztrofális. A kényszeredett nevetések, vigyorok eredményeképpen születnek az úgynevezett „mosolyalbum”-képek. És ezek olykor inkább el se készültek volna... Gyereket fényképezni, azaz jól fényképezni nagyon nehéz. Pedig a gyermekek érzelmeinek a szavaknál is tökéletesebb kifejező eszköze a testtartásuk, egy-egy grimasz, egy-egy pillantás. Ezek mind tökéletesen visszaadják a gyermek lelkiállapotát. Amikor Suzanne Szász, Amerikában élő fotográfus, az 1950-es évek elején a gyermekfényképezés mellett elkötelezte magát, még senki sem tudhatta, hogy a világ egyik legjobb gyermekfényképésze lesz. Indíttatása a téma iránt abból az egyszerű felismerésből fakadt, hogy egy nyári gyermektáborban - ahol néhány hetet töltött - észrevette, hogy egy gyerek mindig szomorú. Megtudakolta miért, és kiderült, hogy a négy és fél éves gyermeknek született egy kistestvére, és a szülei azért küldték el a táborba, hogy nyugodtabban foglalkozhassanak az új „jövevénnyel”. A kisgyermek mozdulataiból, viselkedéséből, testtartásából, illetve a róla készült fotókból olyan általános érvényű „érzelem ábécé” olvasható ki, amelyről Benjamin Spock, a világhírű gyermekorvos azt írta: „Suzanne Szász arra tanít, hogy szeressük gyermekeinket, tudatosan figyeljük, és ismerjük föl érzelmeiket, segít abban, hogy leküzdjük gyermekeink iránti lelki vakságunkat.” A művész mindig egyedül dolgozik, a lehető legkevesebb felszereléssel. Nem használ vakut, hogy ne zavarja a gyerekeket. Amikor felvételeit készíti, beköltözik a gyerekek közé. Tudja, hogyan kell közömbösséget színlelni, hogyan kell semlegessé válni, észrevétlennek maradni, hogy a gyerekek azzal foglalkozzanak a jelenlétében is, amire a fényképezéstől függetlenül egyébként is figyelnének. Csak így jöhettek létre azok a képei, amelyeken a gyerektest minden mozdulata azonosul azzal, amit a gyerek éppen csinál. Suzanne Szászt eddig megjelent tíz fotóalbuma, és fotós tankönyve tette világhírűvé. Hétszer állították ki műveit az amerikai Parents Magazine (Szülők Magazinja) kiállítótermében, és kiállítása volt az International Center of Photography-ban is. Fotói nemcsak Amerikában, hanem Japánban és Európában is sikert arattak. Azok a szülők, akik Szász képei segítségével tanulják meg csemetéik „testbeszédét”, bizonyos, hogy szorosabb, mélyebb kapcsolatba és egy egész életre szóló barátságba kerülnek gyermekeikkel. BODNÁR JÁNOS Suzanne Szász képeit A gyermek fényképezés c. albumából válogattuk
