Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)
1988-04-22 / 8. szám
Ráckevei Anna Korábban kellett volna születnem venmillióval. Egy hét alatt végigböngésztem az ide vonatkozó jogszabályokat, kidolgoztam a tervezetet. Beadtam, természetesen „nem értették”: új volt, eltért a megszokottól, a béke, a nyugalom érdekében jobb az ilyesmit nem érteni. Akkoriban nagyon keveset kerestem, s egy szakosított bank megkeresett - dupla fizetést ígért. Arra gondoltam, egy életem, egy halálom, én ezt a tervezetet beviszem az elnökhelyetteshez, Soltész Lászlóhoz, itt a Nemzeti Banknál, aki akkor a mi tagozatunkban Isten után az első volt.- S ki volt az Isten ?- Istenen az Istent értem, s utána rögtön ő jött. Bevittem hozzá - én, az első évet töltő gyakornok - a tervezetet. Elolvasta, aztán hivatott. Elkezdett kérdezgetni. Ha ilyen csata van, én az első perc után elveszítem szűzies ártatlanságomat, mondom, amit gondolok. Egy idő után feltette a lábát az asztalra, pont úgy, mint az -amerikai filmekben. Ettől se jöttem zavarba. A végén azt mondta: rendben van, fiam, létrehozunk kötvényirodát, s te fogod vezetni. Úgy zavarba jöttem, hogy alig tudtam kinyögni, ha elfelejtette volna, én még nem dolgozom itt egy éve sem. Nem érdekel, fiam, mondta, de ha nem tudod megcsinálni, szét lesz rúgva... pontosan azt mondta, mint a bátyám az egyetemi felvételinél. Maradtam, s önálló területet kaptam. Hirtelen millió ellenségem támadt, akik szemben mosolyogtak, közben hátulról nyomták a hátamba a kést. Becsületszavamra, a haragosomnak sem kívánom ezt az időszakot. Az iroda fél évig működött, milliárd fölötti forgalommal.- Csak fél évig?- Igen, mert 1986 végén átszervezték a hazai bankrendszert, s ez a tevékenység átkerült a Nemzeti Banktól az újonnan létrehozott Magyar Hitel Bankhoz, amelynek a vezetőjéül Demján Sándort nevezték ki. Az itteni értékpapír-iroda vezetője lettem, főosztályvezető-helyettesi beosztásban.- Hány éves volt ekkor?- Már - vagy még csak - huszonöt. S hogy a magánéletemről is beszéljek, közben megszületett a kislányom, nem azért mondom, de a világ legaranyosabb kislánya. Lakást Érden szereztünk, ez Budapesthez közeli település, de azért sokat kellett buszozni naponta. Visszatérve a munkámhoz. Néhány hónap múlva behívatott Demján, s olyan jónak minősítette a munkánkat, hogy leánybankot hozott létre az irodánkból. Ezt két-három hónap alatt összehoztuk. Mi lettünk a legkisebb hazai bank, 1987. áprilisban alakultunk, de igazán július elsején indultunk, 250 milliós alaptőkével. Az év végére 606 millióra nőtt a banküzleti tőkénk, s 115 millió forint lett a nyereségünk. Ma már harmadikok vagyunk a kisbankok listáján.- Ön egyértelműen karriert csinált, huszonhat évesen bankigazgató. Ebben mennyi szerepe volt a felkészültségnek, mennyi a kitartásnak, mennyi a véletlennek, s mennyi a szerencsének ?- Mindennek körülbelül egyformán. Csak az, aki hisz magában, aki mindent megtesz a siker érdekében, csak az tudja kihasználni a véletlent, a szerencsét. Ahogy a közmondás tartja: semmilyen szél sem jó annak, akinek nincs célul választott kikötője. POKORNY ISTVÁN Újságírói körökben járja az a mondás, hogy ne készítsünk interjút azzal, akivel több kiló sót meg nem ettünk. Talán ezúttal sem vétek a szabály ellen, mert bár Ráckevei Annával, a Madách Színház fiatal művészével most találkoztam először személyesen, de képzeletben már több kiló sót megettem vele, hiszen indulása óta érdeklődéssel figyelem pályája alakulását.- Ha jól emlékszem, első nagy szerepe egy Szabó Magda-darabban volt.- Igen. A Béla király című drámában játszottam Erzsébetet, a kun királylányt.- Akkor még főiskolai hallgatóként...- Másodéves hallgató koromban kerültem a Madách Színházhoz és nyolcvanötben szerződtem ide mint végzett színésznő.- Mikor járt életében először színházban ?- Vidéki vagyok, Tökölön születtem és még otthon láttam a Népszínház több előadását iskolás koromban. A Rokonokra emlékszem, a Móricz-regényből készült darabra. Aztán talán tizennégy éves koromban jártam egyszer a József Attila Színházban, ahol Kertész Ákos nagy sikerű Makra című darabját láttam.- ... és rögtön elhatározta, hogy színésznő lesz. Vagy aludt rá még egyet ?- Én nem is akartam soha más lenni. Biztosan úgy van ez, hogy az emberek már az óvodában, az iskolában kiválasztódnak. Akinek jobb a memóriája, azt léptetik fel az ünnepségeken, tanulmányi versenyeken és van akinek ez tetszik, jól érzi magát közben. Én is ilyen voltam. Nagyon vonzott a pódium, a színpad, a taps, a siker. Valahogy természetesen jött, hogy színész akarok lenni.- A családban vagy a környezetében volt valaki - ahogy mondani szokás - művésziélek, aki hatott önre, a pályaválasztására?- Az egyik bátyám fiatal korában rajzolt meg zenélt, de nála ez abbamaradt. A színházhoz egyedül csak én vonzódtam.- Szülei hogyan fogadták az elhatározását? Nem mondták, hogy valami civil foglalkozást is választhatnál, lányom?- Legfeljebb tanácsolták. Mert hogy két helyre lehetett benyújtani egyszerre a felvételi kérelmet. Én azonban nem jelöltem meg mást a Színház- és Filmművészeti Főiskolán kívül. Most már nagyon örülnek...- Miből készült a felvételire?- Nem emlékszem pontosan, mert első évben nem vettek fel, még háromszor felvételiztem. Azt tudom, hogy énekeltem A La Mancha lovagja című musicalből és az olyan sikeres volt, hogy talán akkor nyertem meg a bizottság tetszését.- Mit csinált az első sikertelen felvételi után ?- Három évig voltam a Nemzeti Színház színészképző stúdiójának tagja.- Azt mondja, énekelt a felvételi vizsgán... Nem hallottam még énekelni. Mária királyné - Háy Gyula: Mohács című drámájában
