Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)
1988-03-18 / 6. szám
I s/a n w f r^rAnít'i ón II Ml »MllkW/OtTVAU V 1. Egyenruhák és fegyverek a Mészeg-hegyi múzeumban 2. Emlékmű a Mészeg-hegyen 3. A nevezetes haditanács és az azt követő győzelem emlékét az 1702-ben épült sukorói református templom homlokzatán emléktábla örökíti meg 4. A templom úrasztala, amely - a szóhagyomány szerint - akkor repedt meg, amikor a sértődött Móga altábornagy kardját reá csapta A SZERZŐ FELVÉTELEI- Ez óriási lehetőség arra - magyarázza Győrffy Péter hogy egy picit Pákozdra figyeljen az egész ország! Ezen felül jó alkalom arra is, hogy a felnőtt lakossággal jobban megismertessük községünk múltját. íme, a múlt ismét „beleszól" majd valamilyen formában egy kicsiny falu jelenébe. A különös csupán az, hogy ezt a „beleszólást” előkészítő két lelkes lokálpatrióta nem tősgyökeres pákozdi, hanem betelepült. Szilágyi Dénesné Tolna megyében dolgozott, onnan Székesfehérvárra került, és csak 1965-ben költözött ide családjával együtt. Győrffy Péter és felesége szintúgy Fehérvárról valók, csábítgatják is őket vissza a szülők, de a művelődési ház igazgatója és tanítónő felesége elhatározták: itt maradnak. A szolgálati lakást ízlésük szerint „testhezállóvá” alakították, otthonosan érzi magát benne Bill, a hatalmas, játékos juhászkutya is, dehogy vinnék őt a panelházak szűköcske szobáiba! Van azonban valami, ami még Bilinél is fontosabb:- Szeretem a munkámat - vallja Győrffy Péter, aki e munka közben levelező hallgatóként végzi Szombathelyen a tanárképző főiskolát éspedig azért szeretem, mert több az eredménye, mint amennyi gonddal jár, pedig a gond sem kevés. Aztán szeretek tanítani, mert tanítok is, most éppen az ötödikeseknek oktatok történelmet. És szeretem a pákozdiakat, különösen a gyerekeket, és azt hiszem, ez a szeretet kölcsönös. De nemcsak a két igazgató ragaszkodik a községhez. Pákozd lakossága az utolsó években már nem csökken, hanem növekszik. Igaz, közelben a Velencei-tó, gyönyörű a táj, az iskola ablakából rálátok a dombra, ahol a fővárosból és a megyekhelyről kijárók hétvégi házai sorakoznak. Igaz, két esztendeje nem kell már a nitrátos vizet inni, elég a csapot megnyitni, s már zubog is belőle a tiszta, egészséges innivaló. Igaz, a buszközlekedés egyenesen kiváló, Fehérvár és Budapest felé egyaránt. így hát sokan, akiket éppen a komfort csábított át az alig öt kilométerre lévő Fehérvárra, költöznek már vissza. Mert a komfort már helyben is megteremthető, de mellette megtalálható az, ami a megyeszékhelyen nemigen: az áldott csönd és a tiszta levegő. Azt hiszem, mégsem egyedül ezek a materiális előnyök marasztják Pákozdon az embereket. A hely híre is nyom valamit a latban.- Lehet, hogy nincs igazam, de én bizony fölháborodom, ha valaki megkérdi tőlem: „Hol is van az a Pákozd?” - mondja Szilágyi Dénesné. - Szerintem ezt mindenkinek illenék tudni. Azt hiszem, az iskola igazgatónőjének igaza van. És meggyőződésem: Pákozd fényes múltja és a komfortos jelen együtt teszi, hogy az emberek nem kívánkoznak innen el. Pedig a munkabíró pákozdiak zöme nem helyben, hanem Fehérváron dolgozik. A homok- és gránitbánya bezárt, a nádvágást gépesítették, jelentősebb üzem nem települt ide, a megyeszékhely ellenben szinte tálcán kínálta a munkaalkalmat. De miért ne válhatna el egymástól a munka- és a lakóhely, ha az autóbusz félóránként fordul Pákozd és Fehérvár között? Ezért számít itt szinte kivételnek az, aki nem ingázó. Mit mond errőí öt diákunk?- Édesapám mozdonyvezető, édesanyám fodrász, és mindketten Fehérváron dolgoznak - így Pete Krisztina.- Édesapám olvasztár a székesfehérvári Könnyűfémműben, édesanyám pedig rokkantnyugdíjas - diktálta Szabó Laci.- Édesapám esztergályos volt a Könnyűfémműben, de ma már irodában dolgozik, édesanyám meg adóügyi előadó a pákozdi tanácson - közölte Kovács Attila.- Édesapám asztalos az Álba Regiánál, édesanyám pedig eladó egy fehérvári élelmiszerboltban mondta Csordás Zsolt. És végül Bökönyi Bálint:- Édesapám a Könnyűfémműben biztonságtechnikai csoportvezető, édesanyám pedig a Pamuttextilművek székesfehérvári üzemében minősítő. Summázva: a kilenc dolgozó szülő közül egyetlenegy folytatja hivatását helyben. Ebben az általános ingázásban van jó is, rossz is. Jó, hogy széles a munkahely- és foglalkozásválaszték, magasabbak a kereseti lehetőségek. És hogy mi a rossz? Ez kiderül azokból a kérdőívekből, amelyeket a művelődési ház igazgatója küldött szét, majd elemzett.-Jól élnek itt az emberek, de ennek ára van, nagyon sokat kell dolgozniok - így foglalja össze Győrffy Péter a másfélszáz kérdőív tanulságát. - Reggel hatkor indulnak el hazulról, és délután négy-öt óra tájt érkeznek csak vissza. És ezután várja őket a kiskert, a csirke, a hízó és a többi jószág. A mérleg: az igények állandóan nőnek-növekednek, az élet meg folytonosan drágul, s hogy az előbbiek beérjék az utóbbit, az emberek meglopják saját szabadidejüket. A kérdőívek szerint pihenésre, szórakozásra maradéktalanul csak a vasárnap délután marad, a szombat délután csupán a kérdőívet kitöltők felénél szolgálja a „kiszuszogást”, a többiek még ekkor is „hajtanak”. Készülnek a munkára, legalábbis a pályaválasztásra beszélgetőtársaim, a gyerekek is. Fél esztendő sincs már hátra, és végképp elhagyják ezt a „harmadik pákozdi emíékművet”. Érdekes, hogy a negyvennyolcas honvédhősök e nagy tisztelői közül senki sem kívánkozik a tizenévesek szemével oly romantikusnak látszó katonai hivatásra. Szabó Laci az egyik fehérvári középiskola számítógépes szakára akar beiratkozni, mert „a jövő a számítógépé”. Kovács Attila szintén középiskolába, de a magasépítő szakra készül, „ez az első lépcső az építészmérnökséghez”. Kovács György a szakmunkásképzőt választotta, mert „nagyon megtetszett a felszolgálószakma”, meg talán a vele járó magas jövedelem is. Bökönyi Bálint tévé- és rádiószerelő lesz, „ha sikerül bejutni a Ságvári szakközépiskola híradásipari szakára”, amely valóságos ostrom alatt áll. És mi lesz Pete Krisztiből, aki tiszta szívvel vallja:- Ha 150 évvel előbb élek, én is szívesen harcoltam volna a németek ellen... Németet mond, bár osztrákot vagy horvátot gondol. Egyre megy. Kiderül ez abból, ahogyar folytatja:-... Mert igen jó érzés lehet küzdeni a szabadságért, a haladásért, a felemelkedésért. Kriszti egyébként tanítónőnek készül. Igaza van. Úgy érzem, a mi időnkben a pedagógusi hivatás van olyan fontos - és hősies is! - mint a hon védi volt 1848- ban. GARAMI LÁSZLÓ 13
