Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)
1988-02-19 / 4. szám
I álak omolhatnak, kövek is váshat----1 nak, magaslik, nem porlad a megtartó példa.” Kányádi Sándor tettekre bátou ritó szavait választotta jelmondatául a Sárospatakon megrendezett XV. Országos Honismereti Akadémia. De mit is takar ez az elnevezés, mi a honismeret, a honismereti mozgalom lényege? A hetvenes évekre kialakult, sokrétű, széles társadalmi alapokon nyugvó mozgalom legfontosaibb ismérveit így fogalmazták meg: tartalmában szerteágazó, támogat minden olyan kollektív tevékenységet, törekvést, amely erősíti a szülőföldhöz, a lakó- és munkahelyhez, a tájhoz, s mindezeken keresztül a néphez, a hazához való kötődést. Módszerében önkéntességen, öntevékenységen alapszik, eredményeivel a tudományt is gazdagítja. Aktivistái, szervezői többnyire népművelők, jobbára amatőr néprajzi gyűjtők és olyan tanítók, tanárok, akik felismerték a helytörténet jelentőségét a történelem tanításában, az értelmi-érzelmi kötődés kifejlesztésében. A helytörténeti és néprajzi gyűjtés, kutatás mellé napjainkra felzárkózott a krónikaírás, az üzem-, és termelőszövetkezettörténet, a műemlékvédelem, az országjárás, a természet- és környezetvédelem, a nemzetiségi honismeret is. Az országban mintegy 850 honismereti szakkör munkálkodik. A XV. Országos Honismereti Akadémia a művelődéstörténet szerepét, valamint az egykori és a mai falukutatást állította a vizsgálódás középpontjába. „Mi a haza ma?” címmel Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront főtitkára tartott bevezető előadást. Az izgalmas vitaindítót, a legérdekesebb előadásokat és az elhangzott javaslatokat a Hazafias Népfront folyóiratában, a Honismeretben olvashatjuk. „A honismereti mozgalom egyik nagy hivatása épDen az, hogy a nemzeti közérzet és érzület fenntartásával elmélyítse a nemzeti önismeretet” — mondta Pozsgay Imre. A mai magyar társadalom nem egy olyan ellentmondására, feszültségére hívta fel a figyelmet, amelyek feloldásához, enyhítéséhez a honismereti mozgalom is hozzájárulhat, éppen azáltal, hogy elmélyíti a nemzeti önismeretet. E mozgalomnak is fontos feladata — mutatott rá —, hogy a sorskérdéseket átgondolva, jó irányba ösztönözze a közgondolkodást. Felhívta a figyelmet a fiatal nemzedék rossz közérzetére, és arra, hogy ne csupán kritizáljuk a magatartásukat, hanem minél előbb adjunk választ égető kérdéseikre. Cselekvési lehetőséget, bizalmat és helyzetük jobbítását várják, jogosan — fűzte hozzá. A Hazafias Népfront főtitkára sorskérdésként szólt a népesedési gondokról, a népegészség romlásáról, a morális elbizonytalanodásról. Értékvédelem és értékmentés van abban, ha az emberek változtatni akarnak ezen, ha aggódnak a jövőért. Más népekhez hasonlóan mi is csak a nemzeti öntudatban, és kultúránkban megerősödve állhatj ük a versenyt..........a sokféle európai érték között az is érték, amit a magyar jelent. Mégpedig olyanfajta érték, amely nélkül Európa szegényebb lenne. Mondhatom másként: Európa vesztese lenne annak, ha a magyarság föladná önmagát.” Kanyar József, az Országos Honismereti Bizottság elnöke az iskola, a történelemtanítás felelősségét hangsúlyozta a nemzettudat és önismeret alakításában és erősítésében. Gazdasági bajaink orvoslása mellett — figyelmeztetett —, a humán kultúra igényesebb művelése is nélkülözhetetlen a nemzet haladásához. A honismeret és művelődéstörténet témakörében Kosáry Domokos akadémikus „Történelem és nemzeti fejlődés” címmel tartotta HONISMERET A HAZAFIAS NÉPFRONT FOLYÓIRATA XV. ÉVFOLYAM Honismereti Akadémia Patakon főreferátumát. A történelemtudományra, a történelem oktatására azért van szükség — hangsúlyozta —, mert kollektív tapasztalat tükröződik benne. Aki csak a jelent nézi, az a jelent sem fogja megérteni. Balassa Iván, a Magyar Néprajzi Társaság elnöke, „Falukutatás egykor és ma” című előadásában gazdag történeti áttekintést adott. A múlt század végén egymás után alakultak meg azok az intézmények, amelyek szervezetten kezdtek foglalkozni a falu életével, kultúrájával. A falukutató mozgalom a két világháború között fordult a néprajz felé. Az ötvenes években felszámolták ugyan a szociológiai kutatásokat, a néprajztudomány azonban ekkor is értékes részeredményeket mutathatott fel. Az előadó kitért a falukutatás mai helyzetére is, amelyet az amatőrök, és a hivatásos szakemberek együttműködése jellemez. Sajnálatos, vélekedett, hogy a hagyományos értékeket még ma sem becsüljük eléggé, pedig beemelhettük "olna ezeket a nemzeti összkultúrába — mondta Balassa Iván. Népi kultúránkat ma is olyan tárgyak képviselik külföldön, mint a fokos és a „gulyásparty”. Ojszászy Kálmán professzor a falukutatás sárospataki hagyományaira tekintett vissza a személyes részvétel hitelével. Az egykori kutatók belülről közelítettek a faluhoz, feladatul tűzték ki, hogy a tennivalókat a néppel együtt munkálják ki. A sárospataki teológián mintegy ötven esztendeje a szociológiai szeminárium faluszeimináriummá formálódott. Vele egy időben más vállalkozások is kezdődtek, például a népfőiskola. A faluszeminániumokon a probléma irodalmának tanulmányozásával kezdődött a munka, kötelező kiszállásokon folyt a gyűjtés, a tapasztalatokról, jelentések készültek. A faluszemináriumi helyismereti anyag „szellemi energiatelep”, amely szinte kényszerít a mai folytatásra. A sárospataki honismereti akadémián számos javaslat hangzott el arra vonatkozóan, hogyan lehetne még eredményesebbé tenni a honismereti munkát. Ezek közül említünk meg néhányat: középiskoláinkban szorgalmazni kell demokratikus felépítésű, haladó szellemű honismereti diáktársaságok alakulását ; vessenek gátat történelmi falu-, kerület-, dűlő-, utca- és intézményneveink eltűnési folyamatának, a közösségek kapják vissza a jogos történeti névhasználatot; nemzeti történelmünket gyermekeink megfelelő érzelmi alapozással sajátítsák el, minden oktatási formánál, szinten; a honismereti mozgalom — a tapasztalatátadás jegyében — támogassa egykori népfő iskolások, regőscserkészek, öregdiákok országos találkozójának megszervezését; keressen és építsen ki kapcsolatot a határainkon kívül szerveződő magyar hagyományápoló közösségekkel; a televízió készítsen helytörténeti videofilmeket és azokat adja át az iskoláknak ... Viga Gyula, a miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi osztályának vezetője, „Az aprófalvak mai helyzete és a honismeret” címmel tartott nagy sikerű előadást. Véleménye szerint a Magyarországon kicsúcsosodó faluvita nem csupán a faluról szól, hanem a magyar társadalom egészét érintő ellentmondásokra irányítja a figyelmet, bár ezek kétségtelenül a kis településeken hatnak nyomasztóbban. A tulajdonviszonyok, a hagyományos termelési forma átalakulása, a régi életkeretek felbomlása — fejtegette — törvényszerűen magával hozott bizonyos differenciálódást, egyes települések elsorvadását, mások várossá fejlődését. Ugyanakkor — hangsúlyozta — „nem törvényszerű, hogy az erős, indokolatlan mértékű centralizáció, a közigazgatás, a közoktatás és a kereskedelem területi összevonása az aprófalvak egy részének népességét megfosztja az Önigazgatástól, az iskolájától, orvosától, papjától, vagyis mindazon gyökereitől, amelyek kötődését, közérzetét, alapvetően meghatározzák.” A falvak és kis tájak egymás mellett nélkülözhetetlen részei egy nagy. harmonikus rendszernek. Növelni kell tehát megtartó erejüket. A honismeretnek kettős feladata van: egyrészt a hagyományos értékmentés, másrészt annak felmutatása, hogy miként lehetne átörökíteni azokat a tapasztalatokat, amelyek ma is értékek. E munkában különös figyelmet érdemelnek a családi és közösségi hagyományok. Viga Gyula befejező mondatai nem csupán a sárospataki Honismereti Akadémia résztvevőinek vágyait, törekvéseit fogalmazták meg: „Mozgalmunknak fontos feladata, küldetése van! Küldetése, hogy otthonossá tegye számunkra a hazát, s hogy történeti tudatunkat, mondjuk így: magyarságunkat, a jó társadalmi közérzetet, a valódi demokráciát szolgálja és erősítse — kis falvakban és nagy városokban egyaránt. Küldetése, hogy eleink örökével emelt fővel tudjunk együtt élni, mert csak így remélhetjük, hogy utódaink emelt fővel élnek majd örökünkben!” Z. K.
