Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)
1987-12-01 / 23. szám
„[I]” Az Úr 1358. esztendejében, áldozócsütörtök nyolcadába eső kedden kezdtem el ezt a krónikát a magyarok régi és legújabb tetteiről, származásáról és gyarapodásáról, győzelméről és merészségéről; különféle régi krónikákból szedegettem össze, átvéve helyes megállapításaikat és teljesen megcáfolva tévedéseiket. Az Úr nevében. Ámen.” Egy elfelejtett történelmi korszak A Képes Krónika a XIV. században íródott, abban a korszakban, amelyről történetírásunk valahogy elfelejtkezett. Pedig Károly Róbert és Nagy Lajos uralkodásának évei bizonyíthatják, a tatárjárás és a mohácsi vész között azért akadtak a magyar történelemnek fényes időszakai, a Hunyadi Mátyás nevéhez kapcsolódó reneszánsz fellendülésen kívül is. Károly Róbert, a nápolyi Anjou-házból származó uralkodó erős birodalmat teremtett, s a közép- és kelet-európai uralkodók visegrádi találkozójának megrendezésével nemzetközi tekintélyre is szert tett az ország. Kevés magyar király kapott olyan gazdag örökséget, mint az 1342-ben megkoronázott Lajos, aki a magyar történelemben egyedül kapta meg a „Nagy” jelzőt. (Furcsa módon még Mátyás sem „érdemelte” ki.) A magyar kincstár jó helyzetére utal, hogy 1343-ban Erzsébet királyné ötezerkétszázötven kilogramm aranyat (az ország hatévnyi termelését) és huszonhétezer ezüst márkát vitt magával Nápolyba, hogy az ottani trónra juttassa Róbert Károly András nevű fiát. A gazdasági jólét kedvezett a hazai kultúra fellendülésének. Elsősorban az itáliai művészeti stílusok honosodtak meg nálunk, a trecento festészeti irányzat például a mi közvetítésünkkel jutott el az észak-európai országokba. Tanulni vágyó fiatalok érkeztek a bolognai, padovai egyetemekre, majd Nagy Lajos Pécsett alapított ilyen intézményt. Történelmünknek ebben a még kevésbé ismert és becsült aranykorában készült a Képes Krónika - az első világi tárgyú kódexünk, a magyar őstörténet máig legjelentősebb forrása. Valószínűleg Kálti Márk műve A szerzőjét még ma is csak valószínűsíteni tudjuk: „Valószínűleg Kálti Márk műve”. Ennek a bizonytalanságnak nem csak az az oka, hogy a középkori kódexírás szabálya szerint a szerzőnek illett névtelennek maradnia. így történt ez a Képes Krónika esetében is. Oka továbbá a könyv fentebb idézett bevezető szakasza is, amely a latin eredetiben nem egyes szám első személyben („én”) íródott, hanem úgy, hogy a krónika „elkezdetett”, anyaga régi krónikákból „gyűjtetett össze”. 1 Elképzelhető, hogy az előkészítő munka nem egyetlen ember érdeme, de bárki is volt, aki az összefoglalást, a kompilációt végezte, egy biztos: vérbeli író volt. Horváth János irodalomtörténész véleménye szerint „Kálti Márk hagyatéka: a magyar királymondáknak emberi valósággal, történeti regényességgel, magyar ízzel, dicsőség és borulat váltakozó hangulataival oly igen teljes, igazi nemzeti költészet”. S tény az is, hogy a magyar mondavilágot - amelyet a Képes Krónikáig az egyházi kötődésű kódexkészítők vagy semmibe vettek vagy feledésre ítéltek - ez a könyv közvetíti számunkra a legtökéletesebben. Árpád honszerzésében részes Kusid ravaszságával, a lovon és szerszámon vásárolt ország legendájával, Botond bizánci kaput zúzó erejével - mind ebből a könyvből ismerkedhetünk meg. Magyar miniátor remekmunkái Érdemes néhány szót ejteni a könyv illusztrálójáról, akinek személyét illetően szintén csak találgatni tudunk. Több szakíró úgy vélekedik, hogy a Nagy Lajos udvarában élő Hertul fia, Miklós nevű miniátor, udvari címfestő készítette a díszítő képeket. Mások úgy vélekednek, „műhelymunka” eredményeként jöttek létre. Bárhogy is történt, annyi bizonyos, hogy hazai művészek munkái e miniatűr remekművek. Ezt bizonyítja, hogy a kis képecskék nem egyszer pontosítják, vagy éppen helyreigazítják a szerző állításait. A krónika szerint Károly Róbertnek négy gyereke volt. A 140. oldalon lévő miniatúrán viszont Erzsébet királyné körül öt gyerek látható, ez felel meg a történelmi valóságnak. De a festő érdeme az is, hogy a kódex páratlanul pontos képet ád a IV. századi életről és anyagi kultúráról. A Nagy Lajost ábrázoló kép például megismertet a királyi udvarban dívó viseletekkel. Nagy Lajos divatos olasz ruhát hord, tőle jobbra szintén nyugati ruhát viselő harcosok láthatók, balra pedig keleti viseletű, feltehetően kun és székely harcosok. Az előbbiek nyugati egyenes kardot viselnek, az utóbbiak enyhén hajló szablyát, az egyikük reflexíjat tart a kezében. De a képeken megismerkedhetünk a kor csónakjaival is, például Zotmund (Búvár Kund) jelenetében. A Kun László megöletését ábrázoló iniciálén találkozhatunk az első sátorábrázolással. A Képes Krónika elkészülte utáni történetéről viszonylag keveset tudunk. Néhány lap szélén későbbi feljegyzéseket találunk, 34
