Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)

1987-12-01 / 23. szám

A g

y

á

szríih

á$ Ip

rá

ly

tté

TEREK, UTCÁK, SZOBROK ŐRZIK EMLÉKÉT

Erzsébet királyné, teljes nevén Elisabeth Amalie Eugenie, vagy ahogy legközelebbi környezete szólította, „Sissi”, I. (Wittelsbach) Lajos bajor király unokahúga, 1837 karácsonyán, 150 éve született. Tizenhét éves korában, 1854. április 24-én kötött házasságot I. Ferenc Józseffel, Ausztria császárával és Magyarország ez idő szerint még koronázatlan királyával.

A házasság, amelynek létrejöttében a dinasztikus szempontok mellett személyes érzelmek is szerepet játszottak, kezdettől fogva nem volt felhőtlen. A császár anyja, az erőszakos, hatalomra vágyó Zsófia főhercegnő, noha maga is a Wittelsbach családból származott, hevesen ellenezte fia választását. Ellenszenvének gyakran nyilvánosan is hangot adott; úgy vélte, hogy cousine-ja jobban illenék egy másodrendű német uralkodó mellé, aki több időt szentelhetne számára, mint egy nagy birodalom császára. Talán az „angyali Sissi” mellé egy arkangyal, de legalábbis egy keménykezű férfi megfelelőbb partner lenne - jelentette ki egy ízben -, mint az ő „férjecskéje”, aki a tenyerén hordozza és gyámoltalanul meghajol a szeszélyei előtt.

Ferenc József kezdetben rajongásig szerette Erzsébetet, és talán éppen emiatt, házasságában nem volt magabiztos, inkább volt gentleman, mint szerető. Férfiúi mivoltának ezt a gyengéjét azzal próbálta ellensúlyozni, hogy feleségét agyondédelgette, szerelmével luxuskalitkába zárta. Ha távol volt tőle, naponta írott levelei hemzsegtek az olyasfajta gyengéd figyelmeztetésektől, hogy feltétlenül aludjék többet, ne fürödjék hideg vízben, ne fűzze magát túlságosan, ne legyen soványabb, ne lovagoljon túl sokat ... egyszóval, óvja egészségét a gyermekek és a dinasztia érdekében. Az egészséges fiatalasszonyt kezdetben csupán idegesítette férje túlzásba vitt gondoskodása, anyósa rosszindulatú hatalomféltése, a bécsi udvar rideg szertartásrendje, majd mindez kedélybeteggé, neurotikussá tette.

A bajok fő forrása nyilvánvalóan a házasfelek nagyon is eltérő természetében, személyiségében keresendő. A bajor udvar derűs, könnyed, kissé művészien bohém légkörében nevelkedett, sokoldalúan művelt Erzsébet nem találhatott bensőséges társra a fiatalabb éveiben kellemes külsejű, de erősen középszerű, bürokrata-katona Ferenc Józsefben. Ráadásul, házasságuk több mint négy évtizedét családi tragédiák és súlyos történelmi események sorozata kísérte. Az első négy év során három gyermekük született; két leány és egy fiú, Rudolf, a trón várományosa. Az elsőszülött kislány 1857-ben meghalt.

Az ötvenes évek végére a fiatalasszonyon a testi bajok mellett a lelki labilitás aggasztó jelei mutatkoztak és az orvosok tüdőbetegségre gyanakodtak. Erzsébet, 1860. november 17-én gyógyüdülés céljából Madeira szigetére utazott. Az egyre magányosabb, sérülékenyebb, szüntelenül napfényes, déli tájakra vágyó asszonynak ez volt első kitörése, menekülése az üres formasággá vált házasságból és az uralkodószerepből. A császár által beteglátogatóba utána küldött gróf Rechberg külügyminiszter azt jelentette uralkodójának Bécsben, hogy a császárné már kevesebbet köhög, de morálisan rettenetesen lehangolt, csaknem melankolikus, gyakran naphosszat szobájába zárkózva sír. Ettől kezdve Erzsébet magányos utazásai, nyugtalan bolyongásai egyre gyakrabban ismétlődtek és rendszeressé váltak. 1861. ápri-A magyar országgyűlés még a halála évében elhatározta, hogy szobor örökítse meg a királyné emlékét Budapesten. Országos gyűjtés eredményeként, több mint 600 ezer korona gyűlt össze a költségekre, és az 1901 januárjában kiírt pályázatra a kor legkiválóbb magyar szobrászai, egyebek mellett Stróbl Alajos, Zala György és Fadrusz János küldték be alkotásaikat. A nemzetközi zsűri azonban valamennyi pályamunkát elutasította. így újabb pályázat kiírására került sor, ám ezúttal is sikertelenül. Közben kitört az első világháború és a harmadik, immár zártkörű pályázatra Györgyi Dénes, !zijta Béla, Pongrácz Szigfried. Róna József, Szentgyörgyi István, Teles Ede és Zala György kapott meghívást.

A Monarchia összeomlása és a forradalmak viharos eseményei közepette sem idő, sem alkalom nem kedvezett az ügynek, így az utolsó pályázatot megnyerő Zala György csak 1922 nyarán kapott megbízást a szobor elkészítésére. Az építészeti és díszítő munkálatokat Hikisch Rezsőnek és Szabó Rezsőnek kellett elvégeznie, és bár a szobor 1924 őszére elkészült, a súlyos infláció újabb, közel tíz évi haladékot parancsolt. A megajánlás ezúttal is gyorsabb volt a kivitelezésnél. A millennium utáni évek ráérős hanyagsága most már a szoron. gató anyagi szükséggel párosulva, kis híján meghiúsította a vállalkozást. A szobor ünnepélyes felavatására végül 1932 szeptember 25-én került sor, az Erzsébeted pesti hídfőjénél lévő Eskü (ma Március 15.) téren. A kupolás oszlopcsarnok alatt elhelyezett szobor túlélte a háborút, de a későbbi években eltávolították, helyén azóta egy római erődítmény feltárt romterülete látható. A Duna-korzó rekonstrukciója során merült fel a gondolat, hogy a magyarsággal rokonszenvező és Magyarországon éppen emiatt nagyon népszerű királyné szobra ismét felállításra kerüljön a fővárosban. Eredeti helyére a tér átalakítása miatt nem kerülhetett, ezért most a róla elnevezett híd budai hídfőjénél, a Döbrentei tér parkjában kapott helyet. Jobb is így, hiszen akadhattak, akik aggodalommal, netán rosszallással fogadták a kezdeményezést, mert ellentmondást véltek felfedezni a Március 15. tér elnevezése, Petőfi Sándor közeli szobra, valamint Fenne József hitvesének emlékműve között. Pedig hát, ekkor teljesebb. gazdagabb a történelmi emlékezet, ha abban nem egymást kizárva, hanem erősítve sorakoznak fel tisztelnivaló értékeink.

26