Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)

1987-12-01 / 23. szám

Gyermekkorom kedves emlékei közé tartoznak a falun töltött karácsonyok. Már hetekkel korábban érezni lehetett, hogy az emberek kezdik ünneplőbe öltöztetni a szívüket. Nemcsak a család, hanem a nagyobb közösség ünnepe is volt a karácsony, amelyhez hozzátartoztak a saját és egymás örömére kitalált játékok, köszöntők. Mi, gyerekek, izgatottan és kíváncsian vártuk, mikor zörgetnek a kapun a betlehemesek. A frissen hullott hó ropogott a jelmezbe öltözött gyerekcsapatok lába alatt, s a sötétben a hósipkás házacskákból kikandikáló fények jelezték az utat. Ilyenkor még a mogorva emberek is megszelídültek, s a csengő hangjára barátságos arccal nyitottak ajtót. A betlehemezés szokását a városi gyermekek is átvették, de ma már legfeljebb színpadról, különböző karácsonyi műsorokból ismerhetik.

A betlehemezésnek tájegységenként, népcsoportonként változott a formája. Egyik legősibb változatát, a csobánolást, az érdi bukovinai székely népdalkor elevenítette fel és ismertette meg a gyerekekkel a karácsonyi ünnepek alkalmából. De mielőtt a hadikfalvi betlehemest bemutatnánk, idézzük fel a hosszú utat bejárt bukovinai székely népcsoport történetét.

Az 1764-es székelymészárlás (siculicidium) után, az egykori Csík, Udvarhely és Háromszék lakosságából több ezren menekültek a Gyimesiszoroson keresztül Moldovába. Egy részük letele-HADIKFALVI BETLEHEMES

20