Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)
1987-11-20 / 22. szám
Zsigmond király, védőszentiéről, Szent Zsigmondról elnevezett templomot építtetett a budai vár Fehérvári kapuja közelében. A soktornyú gótikus templom a török idők alatt és Buda 1686-os visszafoglalása során elpusztult. Helyén a Szent Zsigmond prépostság kisebb templomot építtetett, amelyet 1723-iban a Fehérvári kapu tornyában felrobbant lőpor romba döntött, romjait később lebontották. A budai királyi palota újjáépítésekor, az itt emelt kápolnát Mária Terézia azzal a feltétellel adta át a Szent Zsigmond prépostságnak, ha Budára települnek és vállalják a Raguzából hazahozott Szent Jobb őrizetét. A várkápolnát ettől kezdve 1900-ig Szent Zsigmond kápolnának, majd Szent István, Magyar Királyi és Udvari Vár-Plébániatemplomnak, Vártemplomnak, Várkápolnának stb. nevezték. Az 1769-ben befejezett várkápolnához kripta is épült, amely néhány közrendű temetés után, 1837-ig használaton kívül állott. lEzt követően szakított József nádor a Habsburgok temetkezési szokásaival, miszerint a család tagjai a 'bécsi kapucinusokhoz temetkeztek, és a császár engedélyével a kriptát családi temetkezőhellyé alakíttatta át. A 'kripta tengelyében József nádor szarkofágja áll, tetején az elhunyt mintegy kétszeres életnagyságú szobrával, amely Zala György alkotása. Mellette feleségei: jobbról Hermina Mária, balról Mária Dorottya. A nádor mögött, a sírbolt déli falán kiterjesztett szárnyú bronzangyal alatt, fia, József Károly és menye, Rlotild közös síremlékét látjuk. Körben a falak mentén, István nádor és a többi családtag díszített, vagy egyszerűbb kőkoporsóit helyezték el. Ugyancsak ide került 1977-ben József nádor első felesége. Alexandra Pavlovna is, miután az ürömi pravoszláv sírkápolnát garázda elemek megrongálták. A nádori méltóságot általában a leghatalmasabb főúri családok tagjai töltötték 'be a magyar feudalizmus századaiban. A hagyomány a 18. század végén megszakadt, amikor a még 1765-ben elhunyt gróf Batthyány Lajos után II. Lipót császár és király, negyedik fiát, Sándor Lipót főherceget választatta a pozsonyi országgyűléssel 1790. november 12- én nádorrá. A kellemes megjelenésű, művelt fiatalember azonban nem sokáig élvezhette a magyar társadalom rakonszenvét, mert 1795 nyarán a Bécs melletti Laxenburg-kastélyban rendezendő tűzijáték előkészületei közben baleset érte, és égési sebeibe belehalt. A nádori székiben öccse, József Antal főherceg követte, akivel kezdetét vette a Habsburg család magyarországi, vagy más néven „Palatinus” ágának kialakulása. József nádor különleges, ám máig sem kellőképpen méltányolt szerepet játszott műit századi történelmünkben. A mérsékelt reformpolitika támogatásával gyakorta magára vonta az udvari körök neheztelését. Hazánk — ezen 'belül 'különösen a főváros — gazdasági és szellemi felvirágoztatása terén is maradandót alkotott. Városszépítő, gazdaságot serkentő építkezéseket kezdeményezett, és bőkezűen támogatott; a Magyar Nemzeti Múzeumtól, a Természettudományi Társaságtól, a Ludovika Akadémiától, a Vaskapu szabályozásától a vasútépítésig a műegyetem alapításától a pesti belváros és a Margitsziget kiépítéséig. Sikeres és tisztelettel övezett pályáját személyes tragédiák sora kísérte: két feleségét és több gyermekét kellett gyászolnia. Császári bátyja kívánságára 1790 februárjában indult Szentpétervárra, hogy feleségül vegye I. Pál orosz cár leányát, a tizenhat éves Alexandra Pavlovna nagyhercegnőt. A frigy nem lett a korban szokásos, politikai érdekházasság, mert a nádornak első pillantásra megtetszett a nagyhercegnő, akiről azt írta a császárnak, hogy „magas, jó termetű, igen szép leány, amellett még okos és tehetséges is”. Az esküvőre a szertartások feletti vitákat követően, október 30-án került sor, amikor is előbb a gatcsinai cári kápolnában pravoszláv, majd katolikus szertartás szerint adták össze a fiatalokat. A cár „az orosz birodalom alaptörvényei szerint”, 1 millió rubel hozomány kiadására vállalt kötelezettséget a házassági szerződésben. A fiatalasszony a jelek szerint jól érezte magát új hazájában, megkedvelte a magyar zenét, a magyar viseletét, számos hangversennyel és más rendezvénnyel vonzotta maga köré a magyar előkelőséget. A köznép magyar királynéként emlegette. Népszerűségével hamarosan kiváltotta az udvari körök, mindenekelőtt a császárné féltékenységét. Alexandra Pavlovna 1800 júniusában áldott állapotba került és a terhességet szinte az utolsó pillanatig jól viselte. Hosszú vajúdás után, 1801. március 8-án leánygyermeknek adott életet, aki néhány óra múlva, talán „szülési megviseltség következtében” meghalt. Egyidejűleg az anya állapota is válságosra fordult, és az orvosi konzílium előbb „gasztrikus ideglázat” állapított meg, majd tífusz ellen kezelték. Egészségét azonban nem tudták helyreállítani; március 16-án reggel férje, valamint gyóntatója, Alexandr Szamborszkij orosz ortodox esperes jelenlétében elhunyt. A Szentpétervárra visszatérő Szamborszkij később a mérgezés gyanúját lebbentette fél, amit a császárné gyűlölködő mamatartására alapozott. A több mint másfélszáz évvel később elvégzett orvosszakértői vizsgálatok teljes mértékben kizárták a mérgezés lehetőségét és résziben megerősítették a korabeli orvosi jelentést, miszerint a fiatalon bekövetkezett nehéz szülés testileg és lelkileg nagyon megviselte az egyébként tüdővésszel fertőzött fiatalasszonyt. Bebalzsamozott tetemét, gyermeke holttestével együtt ideiglenesen a budai kapucinus «•»»■ kolostor kriptájában helyezték el. Később a 22
