Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)

1987-02-07 / 3. szám

An/aryelid őrjárat' a tengeren túl

is volt (a Baráti Közösség tagjainak gyerekei), s ezek arra kértek, hogy délután velük külön beszélgessek. Számomra mindenképpen hasznos, tanulságos volt az a találkozás is. A fiatalok nagyobb része volt már Magyarországon, többségük nem is egy alkalommal : rokonlátogatáson, balatoni táborban, Sárospatak nyári kollégiumán vagy a kőszegi kétnyelvű gimnázium tanulójaként. Elmondták, mit tartottak jónak, mivel nem voltak megelégedve. Szókimondó kritikával nyilatkoztak hazai tapasztalataikról, és őszinte szeretettel beszéltek Magyarországról. Kivétel nélkül.

No aztán vigyáznom kellett, nehogy szereplési viszketegség gyanújába kerüljek, így már csak arra vállalkoztam, hogy a közös tábortűznél felidézzek néhány vidám estét nyelvőrködő múltamból (Az már nem „szereplés” volt, hogy a konferencia utolsó napján, az ökumenikus szertartás — az ő szavukkal „istenszolgálat” befejezésekor búcsúzóul megtoldottam Éltető Lajos barátunk szép e'mélksdásét, s köszönetét mondtam mindazért, amit ez alatt a tartalmas hét alatt kaptam.)

Még azt meg káli említenem, hogy a közösségi élet gyakorlásának, a jó eszmecseréknek s helyenként vitáknak igen jó alkalma volt számomra egy-egy családnak a meglátogatása. Végigkóstolhattam régi és új barátaimnál mindazt, ami ételiként és szellemi táplálékként terítékre került. Nagy Károlyék házacskájában laktam, oda is mindig jöttek vendégek. Aztán meglátogattam Ludányi Andrásékat, Nyeste Zoltánékat, Kovács Árpádokat, Kazelláókat; többször találkoztam, beszélgettem Király Bélával s a költő Horváth Elemérrel. A késő éjszakába nyúló rendszeres népdalénekléseken viszont már képtelen voltam részt venni. Legnagyobb sajnálatomra.

— Változott előadásainak tematikája a további utak során?

— Lényegében nem, formájában, részleteiben igen. Az én fő témám így fogalmazható meg: Milyen a magyar nyelv és hogyan tudjuk megtanulni, megőrizni, megtartani? Előadásaim, cikkeim, könyveim ennek a nagy témának a variációi. Erről volt szó tehát, esetenként más-más szempontot kiemelve, részletezve azokon az előadásokon, amelyeket különböző városok magyar kulturális egyesületeiben tartottam. Erről beszéltem több cserkész-összejövetelen ds, amikor arról volt szó, hogyan tanulja meg s hogyan felejti el az ember az anyanyelvét, meg amikor azt próbálgattuk közösen, ki tud több szót, kifejezést.

1. Itt-Ott konferencia, Lake Hope: Nagy Károly, Lőrincié Lajos, Tóth Pál Péter és Decsi János A konferencián részt vett Nyeste Zoltán, Lukács Tibői és Várdyné Huszár Ágnes is

3. Lake Hope-on

4. Torontói meghívó

5. A Magyar Kerékasztal Fórum előadásán, a kép halszélén Tiombitás Dezső református lelkész

6. Los Angeles: cserkészek között

2.

1

szólást a helyváltoztatásra, melyikkel hogyan tudjuk kdfejeznli a mozgás sokféle formáit stb. De erről volt szó akkor is, amikor — templomi istentisztelet keretében — arról beszéltem, hogyan gazdagodott nyelvünk a biblia által.

— Tanár úr említette a társadalmi egyesületeket, vallási közösségeket és a cserkészetet. Melyiket tartja a magyar nyelv és kultúra megőrzése szempontjából a legfontosabbnak?

— Nehéz lenne őket fontossági sorrendbe sorolni. Mindegyiknek igen fontos a szerepe, a tevékenysége. De ha a jövőre gondolunk, mégis azt mondom, többet, sokkal többet kellene foglalkozni — idehaza is, odakint is — az ifjúsággal. Ök már nem úgy emlékeznek Magyarországra, mint szüleik, nagyszüleik. Más vonzza és taszítja őket. Mások az ismereteik a régi hazáról, mások a beidegződéseik. Üjra végig kell gondolnunk, hogy nem tudnánk-e sokkal többet, jobbat nyújtani nekik itthoni intézményeinkben, a balatoni táborokban. a pataki tanfolyamon és másutt, nem tudnánk-e jobb, érdekesebb, vonzóbb könyveket szerkeszteni, amelyekből aztán kint is sikeresebben tanulhatnák a magyar nyelvet, előbb és maradandóbban ismerkedhetnének meg a magyar művelődés eredményeivel. Ment a fiatalság nyelvű ismeretei (és a régi hazáról való egyéb ismeretei is) szürkülnek, soványodnak, legalábbis igen sokuké. Nemrég mondta nekem egy cserkésztiszt, hogy hasznos és szükséges munkát végeznénk azzal, ha például olyan magyar irodalmi szöveggyűjteményt állítanánk össze, amely tartalmában igényes ugyan, de nyelvi megformálásában a lehető legegyszerűbb. Mert kiadványaink nagyobb része nyelvileg már igen nehéz a fiataloknak. Az Egri csillagok ugyan kötelező olvasmány a cserkészeknek, de olvasása, megértése már gondot okoz.

A cserkészet ma nyugaton valóban a legnépesebb, legnagyobb és legfontosabb intézmény, amely a magyar származású gyerekektől elvárja, hogy magyarul beszéljenek és lehetőséget is ad a magyar nyelv és kultúra ápolására. Erről magam is több esetben meggyő«

ződtem, egyéni beszélgetések és cserkész-összejövetelek során. A szülőket különféle módokon igyekszik rávenni a cserkészvezetőség, hogy a gyermekeket megtartsák a magyar nyelvben. Itt van például előttem egy röplap: Beszéljen magyarul gyermekéhez, küldje magyar iskolába, magyar cserkészetbe, ha azt akarja, hogy gyermeke büszke legyen szüleire, büszke legyen magyar származására, nagyszüleivel és rokonaival beszélni tudjon, két kultúra részese legyen, könnyebben tanuljon más idegen nyelveket, életre szóló élményeket és barátokat szerezzen.

Tudom én persze, hogy a helyzet így sem különösen rózsás, és hogy a magyar szülők nagyobb százaléka nem küldi „magyar szóra” gyermekét. A vegyes házasságok sem kedveznek a magyar nyelv tovább adásának. Bár tudok több olyan esetet is, amikor az angol nyelvű házastárs — általában a feleség — megtanult magyarul és buzgó, kitartó segítője lett férjének abban a törekvésben, hogy a család őrizze magyar kapcsolatait. Hogy csak egy példát mondjak: az Itt-Ott gondnokának, Éltető Lajosnak a felesége se magyar származású, de mindegyik gyerekük nagyon jól beszél ma-6